Három gólt és három pontot szerzett a Paks Nyíregyházán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.02. 18:24
null
A Nyíregyháza nagy pofonba szaladt bele (Fotó: Veres Viktor)
Az első forduló után a másodikban is győzött az MVM-Paks, ezúttal a Nyíregyháza Spartacus otthonában 3–0-ra. A tolnaiak az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert Eppel Márton és Heffler Tibor találatával, majd a szünet után Könyves Norbert állította be a végeredményt.

1. FÉLIDŐ

Mindkét csapat reménykedve várhatta a találkozót: a Szpari az első fordulóban pontot mentett a címvédő DVSC ellen, míg a Paks odahaza 2–0-ra legyőzte a Győri ETO-t. A Paks ragadta magához a kezdeményezést az első percekben, ám a vendégek mezőnyfölénye sokáig úgy tűnt, hogy nem tud góllá érni, mivel Balogh János remekül védett és „lehúzta a rolót”.

A 17. percben azonban megtört a jég, igaz, kellett hozzá a nyíregyházi védelem nagy hibája: jobb oldali beadást követően Bartha nyert meg egy fejpárbajt a hosszú oldalon, középre fejelt labdáját Póti Krisztián nem tudta kivágni, éppen az érkező Eppel Mártonhoz fejelte, aki öt méterről a kiszolgáltatott Balogh kapujába bólintott, köszönve a lehetőséget és az eladott labdát (0–1).

A játék képe nem sokat változott a gól után sem, bár a Nyíregyházánál többet volt a labda, de a szervezetten és határozottan védekező Paksot nem tudták megtörni a hazaiak. Sőt, a 38. percben ismét hibázott a Szpari védelme, Bartha azonban épp Balogh kezébe fejelt öt méterről. A 40. percben Rubus lökte a tizenhatoson belül Könyvest, amiért sárgát kapott, a Paks pedig büntetőt.

A labda mögé Heffler Tibor állt, a jobb alsót vette célba, de Balogh kivédte a tizenegyest, a kipattanót azonban Heffler a kapuba kotorta, Balogh kiszolgáltatott helyzetben volt (0–2).

A szünetre így kétgólos hátrányba került a Nyíregyháza, a támadójátéka az első játékrészben kissé kilátástalan volt, Bajzát Péter teljesen egyedül volt elől. Ennél sokkal többre volt szükség Csábi József együttesétől, aki a szünetben kettőt is cserélt: behozta Koller Krisztiánt és Zoran Koszticsot.

2. FÉLIDŐ

A fordulás után úgy tűnt, fel tud pörögni a hazai csapat, Kosztics és Koller beállítása jót tett a támadójátéknak. A volt pécsi rögtön a 46. percben a keresztlécet fejelt a tizenhatoson belül, ígéretesen indult a Nyíregyháza számára a második játékrész.

Ám a folytatás kevésbé jól sikerült, ugyanis csak kihagyott helyzetekig jutott Csábi József legénysége. Az 53. percben Kosztics csinálta meg a cselt két védő között a tizenhatoson belül, majd az alapvonalról középre emelt, a kapu felé hulló labdát Molnár paskolta ki. Két perccel később Pákolicz tesztelte a paksi kapust, 22 méterről vette célba a jobb alsót, de Molnár leért és szögletre ütötte a labdát.

Távoli lövésekkel próbálkozott mindkét csapat, ám a kaput alig-alig sikerült eltalálni. Nem úgy a 75. percben: Fiola Attila passzolt a jobb oldalon felfutó Könyves Norberthez, aki megcsinált egy cselt a tizenhatoson belül, majd a jobb oldalról, 15 méterről, elemi erővel a rövidbe lőtt (0–3).

Mint később kiderült, ezzel a végeredményt is beállította, hiszen a Szpari Lázár Bence pályára küldésével sem tudott eredményes lenni. A ráadásban szépíthetett volna a hazai csapat, ám az ötösnél pattogó labdát sem Koller, sem Bajzát nem tudta bekotorni, végül Molnár gyűjtötte be azt. Sőt, a hajrában Könyves óriási kapufát is lőtt, ám a labda kifelé pattant.

A Nyíregyháza az első forduló bravúrja után megtört, és nem volt képes pontot szerezni, a Paks az ETO legyőzése után újabb masszív három pontot szerzett – egyelőre remek formában van.

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

NYÍREGYHÁZA SPARTACUS–MVM-PAKS 0–3


LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC 1–0
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE 3–0
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC 0–3
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás 0–1
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros (Tv: M1)
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd (Tv: Sport2)
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Vad II István
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 2 2 6–0 +6 6
2. MVM Paks 2 2 5–0 +5 6
MTK Budapest 2 2 5–0 +5 6
4. Budapest Honvéd 1 1 3–0 +3 3
5. Ferencvárosi TC 1 1 3–1 +2 3
6. Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1 3
7. Újpest FC 1 1 1–0 +1 3
8. Szombathelyi Haladás 2 1 1 1–1 0 3
9. Puskás Akadémia FC 2 1 1 3–4 –1 1
10. DVSC-Teva 2 1 1 1–2 –1 1
11. Nyíregyháza Spartacus FC 2 1 1 1–4 –3 1
12. Pécsi MFC 2 1 1 2–6 –4 1
13. Győri ETO FC 1 1 0–2 –2 0
14. Kecskeméti TE 2 2 1–4 –3 0
15. Lombard Pápa FC 1 1 0–3 –3 0
16. Dunaújváros PASE 2 2 0–6 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik