Nyíregyházán vigalom, gyászmenetben a Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.28. 15:55
null
Seydi betalált, és eldöntötte a Honvéd elleni meccset (Fotó: Meder István)
Otthon tartotta a három pontot a Nyíregyháza a Budapest Honvéd ellen, mert Abdouraman és Seydi góljával biztosan verte meg a nagyon keveset mutató, ráadásul a meccset tíz emberrel befejező vendégeket.

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ

Nyíregyháza Spartacus–Bp. Honvéd 2–0 (Abdouraman 24., Seydi 86.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Nehéz helyzetben kezdte a 18. fordulót mind a két csapat, hiszen a hazai együttes a 11., a Honvéd a 13. helyen tanyázott. A három pont megszerzése így egyaránt létfontosságú volt.

A meccs elején rögtön kiderült, hogy a győzelemért a Nyíregyháza szeretne többet tenni. Egyre-másra vezették az akciókat a hazaiak, miközben a fővárosiaknak jó kilenc percre volt szükségük ahhoz, hogy egyáltalán feltűnjenek Balogh János kapuja előtt.

Úgy tűnt, az edzőváltás egyelőre nem hozta meg a várt eredményt, hiszen többször is csak Kemenes jó teljesítményén múlt, hogy nem szerzett vezetést a Nyíregyháza. Ami késett azonban, az nem múlt, mert a 24. percben a hazai publikum nagy örömére végre megzördült a Honvéd hálója.

Remekül használta ki a hazai csapat, hogy bedobásnál nincs les, Bosnjak a védők mögött a tizenhatoson belül Pekár elé dobta a labdát, ő az ötös sarkáról középre emelt, és Abdouraman ballal, öt méterről a bal felső sarokba lőtte a labdát. 1–0

Az első félidő második felében sem változott a játék képe, mert a Nyíregyháza egyre csak jött előre, a Honvédnak felvillanásai sem voltak.

A második félidőben sem jött el a Honvéd-feltámadás. Marco Rossi vezetőedző azt látta a pálya széléről, hogy nem lát semmit a csapatától, ami egyenlítéssel kecsegtethetne. A budapestiek szerencséjére a Nyíregyháza sem tudott újra betalálni, márpedig az egygólos előny nem volt biztosíték semmire.

A 71. percben azonban még nagyobb bajba került a Honvéd. Holender kapta meg a második sárga lapját, mivel eljátszotta, hogy szabálytalankodtak vele. Gyenge és haszontalan alakítás volt.

Az utolsó tíz percben rákapcsolt a Honvéd, de késő volt, ráadásul a 86. percben újabb gólt szerzett a Nyíregyháza. Halenár balról, jobb külsővel adott középre, Seydi pedig három méterről az üresen maradt kapu közepébe fejelte a labdát. 2–0

Folytatódott tehát a Honvéd gyászos szériája, hiszen a kispestiek 2014. szeptember 13. óta nem nyertek bajnokit, a Nyíregyháza viszont egymás után a harmadik hazai meccsét nyerte meg kapott gól nélkül, és nagyon fontos három pontot szerzett.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 17 14 2 1 40–6 +34 44
2. MTK Budapest 18 13 5 28–18 +10 39
3. DVSC-Teva 18 10 4 4 27–12 +15 34
4. Diósgyőri VTK 18 9 6 3 28–20 +8 33
5. Ferencvárosi TC 17 9 4 4 26–15 +11 31
6. Paksi FC 18 7 7 4 27–17 +10 28
7. Újpest FC 18 7 7 4 16–14 +2 28
8. Kecskeméti TE 18 7 4 7 21–23 –2 25
9. Puskás Akadémia FC 18 7 3 8 19–21 –2 24
10. Győri ETO FC 17 6 5 6 25–21 +4 23
11. Nyíregyháza Spartacus FC 18 5 3 10 20–27 –7 18
12. Lombard Pápa FC 18 3 5 10 10–32 –22 14
13. Budapest Honvéd 18 3 4 11 12–24 –12 13
14. Pécsi MFC 18 3 4 11 18–34 –16 13
15. Dunaújváros PASE 17 3 5 9 15–32 –17 13
16. Szombathelyi Haladás 18 3 3 12 9–25 –16 12
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva          
LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Február 27., péntek
19.00MTK Budapest–Paksi FC 3–1Andó-Szabó Sándor
Február 28., szombat
14.00Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK 1–1Szabó Zsolt
16.00Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC-Teva 0–1Pintér Csaba
16.00Nyíregyháza Spartacus–Budapest Honvéd 2–0
Bognár Tamás
16.00Kecskeméti TE–Lombard Pápa 3–2
Erdős József
18.30Újpest FC–Pécsi MFC 0–2 Fábián Mihály
Március 1., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Videoton (Tv: Duna TV)Farkas Ádám
18.30Dunaújváros PASE–Ferencváros (Tv: Sport 2)Solymosi Péter
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik