A Nyíregyháza a címvédő DVSC elleni döntetlennel tért vissza az NB I-be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.25. 18:51
null
Szem a labdán, pont a zsákban – Bajzát Péterék nem hagyták magukat a DVSC ellen (Fotó: Korponai Tamás)
Jó iramú mérkőzéssel, igazságos döntetlennel kezdődött a labdarúgó NB I 2014–2015-ös idénye: a címvédő DVSC-Teva 1–1-re végzett a nagy keleti rivális Nyíregyháza Spartacus otthonában. A hajdúságiak L'Imam Seydi első félidőbeli góljával kerültek előnybe, a Szpari a fordulás után büntetőből egyenlített Pekár László révén, így alakult ki a végeredmény.

1. FÉLIDŐ

Az újonc Nyíregyháza és a bajnok DVSC keleti rangadójával vette kezdetét a labdarúgó NB I 2014–2015-ös szezonja. A hajdúsági csapat – címvédőhöz méltóan – már az első percekben magához ragadta az irányítást, a házigazda szabolcsi együttes alig-alig tudott kijönni saját térfeléről a mérkőzés elején.

Csábi: Kiszolgáltuk ezt a csodálatos közönséget

Rögtön a 2. percben adódott egy lehetőség a DVSC előtt, L'Imam Seydi azonban nyakatekert mozdulattal nem tudta kapura fejelni a labdát. Az 5. percben Ferenczi János középre kanyarított, a második hullámban érkező Bódi Ádám emelése a lécről a kapu mellé pattant. Belekezdett a Loki, de gólt nem tudott szerezni a találkozó első perceiben.

Folyamatos nyomás alatt volt a Szpari kapuja, a 23. percben Seydi lövése levágódott, majd Tisza Tibor duplázásába Szokol dobta bele magát. A 27. percben még nagyobb lehetősége volt Tiszának a gólszerzésre: Seydi erőszakosan labdát szerzett az ügyetlenkedő Rubustól, balról, az alapvonaltól középre gurított, Tisza pedig nyolc méterről a bal alsó sarok mellé tekert.

A 38. percben is Tisza hagyott ki ordító gólhelyzetet: Lázár Pál centerezése után tisztán fejelhetett középen nyolc méterről, de rosszul találta el a labdát, így az mellé szállt. Egy perccel később megtört a jég: Seydi kiváló kiugratást kapott a nyíregyházi védelem mögé a jobb oldalon, majd 12 méterről, elemi erővel a rövid alsóba bombázott. 0–1

Két perccel később nagyon közel került az egyenlítéshez a Nyíregyháza: Pekár jobb oldali beadása a hosszún érkező Bajzát Pétert kereste, ám Igor Morozov bevetődve tisztázni tudott a csatár elől. A szünetben így teljesen megérdemelten, 1–0-ra vezetett a DVSC a Spartacus otthonában.

2. FÉLIDŐ

Jól kezdett a hazai együttes a második félidőben, a szünet jót tett neki. A 48. percben rögtön óriási egyenlítési lehetőség maradt ki: Bajzát megverte Morozovot a tizenhatoson belül, levitte a labdát az alapvonalhoz, középre gurított, az érkező Pekár azonban lendületből fölé bombázott jó tíz méterről.

Az 51. percben Rezes megkínálta Polekszicset, a légiós kapus a bal felsőből bravúros mozdulattal piszkálta ki a labdát. A bekezdő Szpari az 57. percben könnyen gólt kaphatott volna: Seydi csúsztatásából Tisza kapura fordult 11 méterről, de Balogh János fogta a lövést.

A 72. percben a csereként beálló Mohamadou Abdouraman büntetőt harcolt ki a Szparinak azzal, hogy a tizenhatoson belül Zsidai szabálytalanul oda csúszott neki. A végrehajtó Pekár László volt, aki higgadtan a bal alsóba helyezett a másik irányba vetődő Polekszics mellett. 1–1

A hátralévő időben nyílt küzdelmet láthatott az egyébként végig nagyon lelkes nyíregyházi közönség, ám a helyzetek mindkét oldalon kimaradtak, így igazságosnak mondható döntetlen született az NB I nyitó mérkőzésén.

Összefoglaló

Ez nem egy kibrusztolt döntetlen volt a Loki ellen”


LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

Nyíregyháza Spartacus–DVSC-Teva 1–1 (Pekár 73. – 11-esből, ill. Seydi 39.)

NB I, 1. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Július 25., péntek
19.00Nyíregyháza Spartacus–Debreceni VSC 1–1
Kassai Viktor
Július 26., szombat
16.30Budapest Honvéd–Dunaújváros PASE(Duna)
Farkas Ádám
18.30Videoton FC–Lombard Pápa(Sport1)
Vad II István
18.30Pécsi MFC–MTK Budapest
Németh Ádám
20.30Szombathelyi Haladás–Újpest FC(Sport1)
Solymosi Péter
Július 27., vasárnap
16.30Kecskeméti TE–Ferencváros(Duna)
Iványi Zoltán
18.30Diósgyőri VTK–Puskás Akadémia FC(Sport2)
Bognár Tamás
20.30MVM-Paksi FC–Győri ETO FC(Sport2)
Erdős József

Legfrissebb hírek

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
10 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
12 órája

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
14 órája

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24