NB I: Nem a Fiorentinának üzentünk – Sztankovics a Fradi KO-győzelme után

Vágólapra másolva!
2023.09.30. 20:10
null
Dejan Sztankovics csapatszellemet látott a pályán (Fotó: Török Attila)
A magyar futball nagy múltú összecsapása, az örökrangadó előtt az FTC az első, az MTK a második helyen állt, de a meccsen óriási különbség alakult ki a labdarúgó NB I 8. fordulójában. Bár a vezetést a hazaiak szerezték meg, még a félidő előtt fordított a Ferencváros, a második félidőben pedig kinyílt a gólzsák – 1–6. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az FTC vezetőedzője, Dejan Sztankovics először is megköszönte az MTK vendégszeretetét.

„Gyönyörű stadionban, remek pályán jó ellenfél ellen léptünk pályára. Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna. Ma maximális csapatszellemet láthattunk a pályán, igazi akaratot láttam a fiúkon. Voltak hibáink, voltak rossz passzok és döntések, de ezekre jól reagálunk. Aztán nagyon jól presszingeltünk, és megfelelően kontrolláltuk a mérkőzést. Az elején sem lepett meg minket az MTK, egyszerű technikai hibából kaptuk a gólt. Technikás ellenféllel játszottunk, aki jó a labdabirtoklásban, jól mozog a pályán. Ezt tudtuk előre, erre készítettem fel a csapatot.”

A Nemzeti Sport arról kérdezte, vajon ez már üzenet volt a Fiorentinának a jövő csütörtöki Ekl-csoportmeccsre.

„Nem hinném. A Fiorentina erős csapat, kiváló edzővel. Biztosan követnek minket, felkészülésnek a stílusunkból, kielemzik a játékunkat. Nekünk élveznünk kell játékot, és felnőnünk hozzá.”

DEJAN SZTANKOVICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

WINGO: VOLT ENNÉL NAGYOBB GÓLOM A FRADIBAN

Horváth Dávid, az MTK vezetőedzője

– Sokáig nem volt benne, hogy ilyen nagy vereség lesz ebből.
– Jól kezdtük a mérkőzést, de ma a Ferencváros önmagához képest is jól játszott. Egy idő után az volt a kérdés, hogy tudunk nekik gondot okozni, és hogy tudjuk kompenzálni az egyértelmű fölényüket. De könnyen adtuk magunkat sajnos. Nem hibáztatom a játékosokat, nagy volt a nyomás, és ilyenkor a hibázás benne van. Félidőben azt kértem a játékosoktól, hogy minél tovább tartsunk ki, a különbséget ne növelje a Fradi, hátha a végén tudunk egyenlíteni. De korán jött a harmadik gól, azzal tulajdonképpen véget is ért a meccs.

– Nehéz lesz feldolgozni ezt a súlyos vereséget?
– Megtörni szerintem nem fogja a csapatunkat, de túl nagy volt a különbség, ez nem elfogadható. Hiába mondhatjuk, hogy a Fradi más ligában játszik, akkor sem férhet bele, hogy ennyit kapjunk, semmilyen körülmények között sem szabad így elhagynunk magunkat. De inkább egy meccsen jöjjön ki minden hiba, mint minden meccsen valami más.

– Ha holnap visszavágó lenne, mit csinálna másként?
– Meccsen belül is próbálkoztunk változtatni, tompítani kicsit a Fradi játékát, de tudtuk, hogy ha a Fradi a legjobbját nyújtja, akkor nagyon nehéz dolgunk lesz még akkor is, ha mi is a legjobbunkat hozzuk. És nem hoztuk a legjobbunkat...

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI!

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
MTK Budapest–Ferencváros 1–6 (Bognár I. 12., ill. Varga B. 22., Marquinhos 41., 55., Wingo 63., Abu Fani 86., Pesics 90+2.)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 5322néző.Vezette:Berke

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC76126–9+1718
2. Paksi FC852114–9+517
3. MTK Budapest842211–11014
4. Diósgyőri VTK741214–8+613
5. Debreceni VSC74312–10+212
6. Puskás Akadémia833213–14–112
7. Újpest FC732211–13–211
8. Kecskeméti TE7348–809
9. Fehérvár FC712411–15–45
10. Zalaegerszegi TE812510–19–95
11. Mezőkövesd71158–15–74
12. Kisvárda71156–13–74
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik