NB I: Ne a klubot, ne a játékosokat kritizálják, csakis engem - Moniz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.26. 21:04
null
Hiányzik a frissesség: a Fradi ismét nem tudott nyerni, Moniz magára vállalta a felelősséget (Fotó: Veres Viktor)
Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője a Mezőkövesd elleni 1–1-es döntetlen után elmondta, az ellenfél olykor kilenc emberrel védekezett, ellenük még tizenegyesből sem sikerült gólt szerezni. A szakember vállalta a felelősséget az újabb csalódást keltő eredmény miatt, de elmondta, ezúttal a saját játékukat tudták játszani. A kövesdi Véber György szerint nagyon értékes pontot szereztek.

„Egy félig töltött poharat látok. Ismét vesztett állásból mentettünk pontot, a kaposvári döntetlenhez képest különbség, hogy most a saját stílusunkban tudtunk futballozni, rengeteg gólhelyzetet alakítottunk ki, de képtelenek voltunk kapuba találni – még tizenegyesből sem sikerült. Komplett fal ellen kellett futballoznunk, rendszeresen kilenc ember volt a labda és az ellenfél kapuja között, és bár a széleken veszélyesen játszottunk, a kapu előtt nem voltunk elég élesek ahhoz, hogy befejezzük a támadásokat" – mondta a találkozót követően Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője.

A zöld-fehéreknek nagyon nem megy mostanában a bajnokságban. A holland szakember ezúttal is magára vállalta a felelősséget.

„Nem először fordul elő velünk, hogy az ellenfél egyetlen gólszerzési lehetőségénél figyelmetlenek vagyunk, nem koncentrálunk. A szünetben próbáltuk türelemre inteni a játékosokat, és igyekeztünk a cserékkel is a támadójátékot erőltetni. Nagyon szomorúak és csalódottak vagyunk, mégis azt mondom, ne a klubot, ne a vezetőket, ne a játékosokat kritizálják, csakis engem."

Azt látni a meccseken, hogy a Ferencváros megy előre, de nem pörög, teszi a dolgát, de hiányzik belőle a frissesség és a kreativitás.

„Van igazság ebben, de nem szabad erre hivatkoznunk. Ez a Ferencváros, itt nincsenek kifogások, teljesíteni kell. Ki kell menni a pályára, gólt kell rúgni, és meg kell nyerni a mérkőzést."

A vendég Mezőkövesd oldalán érthetően sokkal elégedettebbek a mai mérkőzés után.

„Azt gondolom, hogy a klubunk életében és csapatunk jelenlegi helyzetében hatalmas fegyvertény a döntetlen, nagyon értékes pontot szereztünk. A játékosok rengeteget dolgoztak, tettek annyit, hogy megérdemelten érjenek el bravúros eredményt" – vélekedett a Mezőkövesd vezetőedzője, Véber György.

A szakvezető tisztában volt azzal, hogy a találkozón sokkal többet támad majd a Ferencváros, ennek megfelelően szervezte meg csapatát.

„Abból indultam ki, hogy annak idején újpesti játékosként akármilyen erős csapattal mentünk a Ferencvároshoz, tudtuk, hogy nyomás alá helyez minket, tehát a szervezett védekezés az első, és a sikerünk azon múlik, hogy az ellentámadásokból mennyit tudunk góllal befejezni. Most hatványozottan erre készültünk, de tudtuk, hogy az a csapat, amely a kapunk elé szorít, némileg fellazul, ezt megpróbáltuk kihasználni. Azt gondolom, hogy az elszántság, a fegyelem hozza meg az eredményes játékot, a gond csak az, hogy a magyar csapatok nem tudnak sorozatban ilyen lelkesen futballozni."

LABDARÚGÓ NB I, 12. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Október 25., péntek
19.00 MTK Budapest–Újpest FC 0–1 Andó-Szabó Sándor
Október 26., szombat
14.00 Debreceni VSC-Teva–Lombard Pápa 2–2 Szabó Zsolt
16.00 Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi FC 3–1 Vad II István
16.00 Ferencváros–Mezőkövesd 1–1 Solymosi Péter
18.00
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–MVM-Paks 3–1 Németh Ádám
20.00
Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK (Tv: Sport1)
Farkas Ádám
Október 27., vasárnap
16.30 Videoton FC–Budapest Honvéd (Tv: M1) Bognár Tamás
18.30
Győri ETO FC–Puskás Akadémia FC(Tv: Sport2)
Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁK ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Megvan a Misleny első sikere, a Mezőkövesd legyőzésével

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 16:47

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A Mezőkövesd emberhátrányban játszva hozta el a három pontot Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:23