NB I, NB II, NB III, Magyar Kupa, válogatott – a 2020–21-es idény kulcsdátumai

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.07.10. 21:12
null
Az UEFA Szuperkupa-mérkőzésnek otthont adó Puskás Aréna (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos férfi versenynaptára alapján összesítettük a 2020–2021-es idény legfontosabb dátumait. Összeállításunkban megtalálják az NB I, az NB II, az NB III, a Magyar Kupa őszi, tavaszi első és utolsó fordulójának időpontját, a már ismert válogatott mérkőzések időpontját és párosítását, valamint az európai kupasorozatok kulcsdátumait. Feltüntettük a koronavírus-járvány miatt megszakadt 2019–2020-as európai kupasorozatok folytatásának dátumait is – augusztusban rendhagyó módon párhuzamosan zajlik a két egymást követő kiírás. Válogatottunk októberben egy hét leforgása alatt három mérkőzést játszik, és ha sikerrel veszi a Bulgária elleni Eb-playoffmérkőzést, vár rá egy hasonlóan zsúfolt hét novemberben is.

 

2020

JÚLIUS 29. (szerda) a Magyar Kupa 1. fordulója a megyei bajnokságban szereplő együttesekkel. Az NB I-es, az NB II-es és az NB III-as csapatok csak a 6. fordulóban kapcsolódnak be a küzdelmekbe.

AUGUSZTUS 2. (vasárnap) – rajt az NB II-ben és az NB III-ban.

AUGUSZTUS 5–6. (szerda, csütörtök) az Európa-liga 2019–2020-as kiírásának hátralévő nyolcaddöntő-visszavágói.

AUGUSZTUS 7–8. (péntek, szombat) a Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásának hátralévő nyolcaddöntő-visszavágói.

AUGUSZTUS 8–11. (szombat–kedd) a 2020–2021-es Bajnokok Ligája előselejtezője

AUGUSZTUS 10–11. (hétfő, kedd) – az Európa-liga 2019–2020-as kiírásának negyeddöntője.

AUGUSZTUS 12–15. (szerda–szombat) a Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásának negyeddöntője

AUGUSZTUS 15. (szombat) rajt az NB I-ben.

AUGUSZTUS 16–17. (vasárnap, hétfő) – az Európa-liga 2019–2020-as kiírásának elődöntője.

AUGUSZTUS 18–19. (kedd, szerda) a magyar kupacsapatok közül elsőként a Ferencváros megkezdi szereplését a Bajnokok Ligája 2020–21-es kiírásában, a selejtező 1. fordulójában.

AUGUSZTUS 18–19. (kedd, szerda) a Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásának elődöntője.

AUGUSZTUS 20. (csütörtök) – a 2020–2021-es Európa-liga előselejtezője.

AUGUSZTUS 21. (péntek) – az Európa-liga 2019–2020-as kiírásának döntője (Köln).

AUGUSZTUS 23. (vasárnap) a Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásának döntője (Lisszabon).

AUGUSZTUS 25–26. (kedd, szerda) – a 2020–2021-es Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulója.

AUGUSZTUS 27. (csütörtök) – a Mol Fehérvár FC, a Puskás Akadémia és a Bp. Honvéd megkezdi szereplését az Európa-liga 2020–2021-es kiírásában, a selejtező 1. fordulójában.

AUGUSZTUS 31. – SZEPTEMBER 8. válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünet. Szeptember 3-án, csütörtökön Törökország–Magyarország Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés, szeptember 6-án, vasárnap Magyarország–Oroszország NL-csoportmérkőzés.

SZEPTEMBER 15–16. (kedd, szerda) – a 2020–2021-es Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulója.

SZEPTEMBER 17. (csütörtök) – a 2020–2021-es Európa-liga selejtezőjének 2. fordulója.

SZEPTEMBER 19–20. (szombat, vasárnap) – a Magyar Kupa 6. fordulója, az NB-s csapatok ekkor kapcsolódnak be a sorozatba.

SZEPTEMBER 22–23. (kedd, szerda) – a 2020–2021-es Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffköre, első mérkőzések.

SZEPTEMBER 24. (csütörtök) – a 2020–2021-es Európa-liga selejtezőjének 3. fordulója.

SZEPTEMBER 24. (csütörtök) UEFA Szuperkupa-mérkőzés, Puskás Aréna

SZEPTEMBER 29–30. (kedd, szerda) – a 2020–2021-es Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffköre, második mérkőzések.

OKTÓBER 1. (csütörtök) – a 2020–2021-es Európa-liga selejtezőjének playoffköre.

OKTÓBER 5–14. válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünet. Október 8-án, csütörtökön Bulgária–Magyarország Eb-playoffmérkőzés, október 11-én, vasárnap Szerbia–Magyarország Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés, október 14-én, szerdánOroszország–MagyarországNL-csoportmérkőzés.

OKTÓBER 20–22. (kedd, szerda, csütörtök) – az 1. fordulóval megkezdődik a Bajnokok Ligája és az Európa-liga 2020–2021-es kiírásának csoportköre.

OKTÓBER 28. (szerda) – a Magyar Kupa 7. fordulója, a sorozat utolsó 2020-as játéknapja.

NOVEMBER 9–18. válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünet. November 12-én, csütörtökön az Eb-playoff döntője (Bulgária/Magyarország–Izland/Románia), november 15-én, vasárnap Magyarország–Szerbia Nemzetek Ligája-csoportmérkőzés, november 18-án, szerdán Magyarország–Törökország NL-csoportmérkőzés.

DECEMBER 6. (vasárnap) az NB III utolsó játéknapja 2020-ban.

DECEMBER 13. (vasárnap) az NB II 21. fordulója, ami az utolsó NB II-es forduló lesz 2020-ban.

DECEMBER 19. (szombat) az NB I 16. fordulója, ami az utolsó NB I-es forduló lesz 2020-ban.

Három szerdai nap (szeptember 23., október 14., november 18.) tartalék nap az – ősszel a nemzetközi kupacsapatok esetleges kérésére vagy rossz időjárás miatt – elhalasztott bajnoki és MK-meccsek lejátszására.

2021

JANUÁR 23. (szombat) tavaszi rajt az NB I-ben, a 17. fordulóval.

JANUÁR 27 (szerda) a Magyar Kupa 8. fordulója, a sorozat első 2021-es játéknapja.

JANUÁR 31. (vasárnap) – tavaszi rajt az NB II-ben, a 22. fordulóval.

FEBRUÁR 28. (vasárnap) – tavaszi rajt az NB III-ban.

MÁRCIUS 22–30. válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünet.

MÁJUS 15. (szombat) – az NB I 33. fordulója, ezzel zárul az élvonalban a 2020–2021-es idény.

MÁJUS 16. (vasárnap) az NB II 38. fordulója, ezzel zárul a másodosztályban a 2020–2021-es idény.

MÁJUS 19. (szerda) Magyar Kupa-döntő.

MÁJUS 26. (szerda) Európa-liga-döntő, Gdansk (Lengyelország).

MÁJUS 29. (szombat) Bajnokok Ligája-döntő, Isztambul (Törökország).

MÁJUS 30. (vasárnap) az NB III 2020–2021-es idényének utolsó fordulója.

JÚNIUS 11. – JÚLIUS 11. UEFA Európa-bajnokság.

A teljes versenynaptárt itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik