NB I: Nagyon messze van ez a játék attól, amit elvárok – Hornyák Zsolt

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.10.17. 22:12
null
Hornyák Zsolt nem érti, hová tűnt az edzéseken tapasztalt tűz a csapatából (Fotó: Dömötör Csaba)
Az MTK 3–0-ra nyert a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I 7. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 


Hornyák Zsolt,
a Puskás Akadémia vezetőedzője a következőket mondta.

„Az első perctől nagyon idegesen futballoztunk, a játékosok nem tartották be a megbeszélteket, mindenhonnan elkéstünk, lemaradtunk az ellenfélről, passzívnak láttam a csapatomat. Úgy érzem, ha reggelig játszottunk volna, akkor sem rúgunk gólt. Nagyon messze van ez a játék attól, amit én elvárok a csapattól. Nincs idő arra, hogy kiabáljak a játékosokkal, gyorsan ki kell elemezni, hogy mi történt. A hétközi edzéseken úgy láttam, hogy végre jó erőben vannak a fiúk és jól le tudjuk hozni ezt a meccset. De félénken álltunk hozzá, nem voltunk magabiztosak és ezt az eredmény is tükrözi. A második félidőre változtattunk a felállásunkon, azonban nem sikerült szépítenünk sem. Túl könnyű gólokat engedtünk az MTK-nak, és nagyon hamar 2–0-s hátrányba kerültünk hazai pályán. Az első 20-25 percben eldőlt ez a mérkőzés, amikor nagyon passzív volt a csapatom. Nem értem, hová tűnt az edzéseken tapasztalt tűz!"

Michael Boris, az MTK vezetőedzője így értékelt.

„Az első félidőben remekül játszottunk, kiválóan védekeztünk, sok lehetőséget alakítottunk ki. Sokat készültünk a Puskás Akadémia játékára, megnéztük szinte az összes mérkőzését, tudtuk, hogy nagyon gyors szélsői vannak, ezért is váltottunk rendszert. A válogatott szünetben a Vasas elleni felkészülési meccsen remekül működött ez a hadrend, ezért is választottuk ezt ismét, és remélem, ezzel meg is leptük az ellenfelünket. Ez volt a kulcsa a győzelmünknek. Külön öröm, hogy nem kaptunk gólt, ellenben lőttünk hármat is.

Kitért a következő, Kisvárda elleni bajnokira is. Elmondta, most előbb szeretnék kiélvezni a Puskás Akadémia elleni győzelmet, mert nagyon nehéz volt úgy menni a válogatott szünetre, hogy előtte három vereséget szenvedtek. Abban a két hétben rengeteget elemezték a korábbi mérkőzéseiket, a Budafok ellen például az határozta meg nagyban a játék képét, hogy túl korán gólt lőttek. Ezért ma az is fontos volt, hogy ők szerezték a vezető találatot. A Kisvárda Ferencváros elleni bajnokiját egyébként pénteken megtekintették, így tudják, hogy nehéz találkozó vár rájuk a folytatásban.

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Puskás Akadémia FC–MTK Budapest 0–3(Miovszki 4., Gera D. 26., Prosser 80.)
Felcsút,Pancho Aréna,957néző.Vezette:Pintér Csaba

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC54112–3+913
2. Mol Fehérvár53216–7+911
3. Budafoki MTE63128–9–110
4. Újpest FC731311–15–410
5. Puskás Akadémia6339–10–19
6. Kisvárda6339–11–29
7. Zalaegerszegi TE622213–11+28
8. MTK Budapest72239–12–38
9. Paksi FC62139–11–27
10. Mezőkövesd72146–8–27
11. Budapest Honvéd52311–1106
12. Diósgyőri VTK61148–13–54
NB I, 2020–2021, 7. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Nézőszám
OKTÓBER 16., PÉNTEK
Kisvárda–Ferencváros 0–2
Kisvárda,Várkerti StadionBerke Balázs
3122
OKTÓBER 17.,SZOMBAT
Budafoki MTE–DVTK 2–1Budapest,Budafoki MTE SporttelepIványi Zoltán
1400
Újpest–Mezőkövesd 1–0Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
1019
Puskás Akadémia–MTK 0–3
Felcsút,Pancho ArénaPintér Csaba
957
OKTÓBER 18.,VASÁRNAP
14.30:Paks–ZTE
Paks,Városi Stadion
17.00:Honvéd–Mol Fehérvár
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
Az összes mérkőzést az M4 Sport közvetíti.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik