nemzetisport.hu 2017.08.18 06:52 Frissítve: 2017.08.18 15:34

NB I: Nagy gondjaink vannak, kellenek az ilyen győzelmek – Doll

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője a Haladás elleni 2–0-s győzelem után azt mondta, az ilyen mérkőzések kellenek ahhoz, hogy együttese kimásszon a gödörből. Mészöly Géza szerint a Haladás időnként jobban játszott az FTC-nél.



„Morális próbatétel volt ez a mérkőzés, és a fiúk megfeleltek az elvárásaimnak. Gondolom, mindenki látja, hogy elég nagy gondjaink vannak mostanában, és nagyon kellenek az ilyen győzelmek, hogy kimásszunk a gödörből” – mondta Thomas Doll a meccs után.

A gyorsan elhasznált cseréket a kényszer szülte, Leandro, Lovrencsics Balázs és Fernando Gorriarán esetében is már a második félidő előtt váltani kellett.

„A sérülések miatt sajnos kénytelen voltam cserélni. Fernando Gorriarán is megsérült, Lovrencsics Balázs pedig nagyon rosszul érezte magát az öltözőben. Szédült, keringési problémái voltak és hányt is. Mindezeket figyelembe véve a győzelmünk még nagyobb tett. Az elmúlt időszakban hallottunk olyan hangokat is, hogy a játékosok ellenem játszanak, de ma bizonyítottuk, hogy tudunk egymásért küzdeni” – mondta Doll.

„Nem futballoztunk jól, ám a lényeg, hogy nyertünk, óriási szükségünk volt a három pontra. A második találat után érezhetően felszabadultunk. Mindig igyekszem hozzátenni a magamét a csapat játékához, örülök, hogy most góllal is sikerült” – mondta Böde Dániel, a Ferencváros csatára, aki a végén bebiztosította a győzelmet.

„Korán hátrányba kerültünk, de nem illetődtünk meg, voltak lehetőségeink, sajnos nem tudtuk őket gólra váltani. A második félidőben is próbálkoztunk még, ám amikor a Fradi másodszor is betalált, eldőlt a mérkőzés. Ezután már nagyon kinyíltunk, és több gólt is kaphattunk volna. Hiányzott az átütőerő a csapatból” – értékelt Király Gábor, a Haladás kapusa.

Mészöly Géza vezetőedző is a korai gól miatt kesergett.

„Sajnos ismét azt kell mondanom, hogy nagyon rossz koreográfiát valósítottunk meg. Az ötödik percben gólt kapni a Ferencváros otthonában mindig nagyon megterhelő lelkileg. Ezután megvoltak a helyzeteink, ki kellett volna egyenlítenünk az első félidőben, amikor erre több lehetőségünk is adódott” – fogalmazott Mészöly.

„Nem mondanám, hogy azonnal feladtuk volna, hiszen voltak ezután is helyzeteink, és úgy hallottam, a ferencvárosi közönség is úgy vélte, mi irányítjuk a mérkőzést, azaz nemtetszését fejezte ki, hogy inkább nálunk van a labda – folytatta Mészöly. – A kispadról úgy festett, a játékunkban volt fantázia, voltak veszélyes, sőt góllal kecsegtető akcióink, az edző ilyenkor mondhatja azt, hogy sajnos hiányzott az a kis plusz, ami a gólszerzéshez szükséges. Egyszerűbben megfogalmazva a lényeget: nekünk itt, a Groupama Arénában könyörtelenebbnek kellett volna lennünk a kapu előtt.”

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

Ferencváros–Haladás 2–0
Budapest, Groupama Aréna, 4911 néző. Vezette: Karakó
Gólszerző: Moutari (5.), Böde (82.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2017–2018, 6. FORDULÓ
AUGUSZTUS 17., CSÜTÖRTÖK
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Ferencváros–Haladás 2–0
Budapest, Groupama ArénaKarakó Ferenc
AUGUSZTUS 18., PÉNTEK  
19.30: Debreceni VSC–Vasas (Tv: M4 Sport)
Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
AUGUSZTUS 19., SZOMBAT
  
18.00: Mezőkövesd–Bp. HonvédMezőkövesd, Városi StadionErdős József
18.00: Puskás Akadémia–Balmazújváros
Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
20.30: Újpest–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza StadionVad II István
SZEPTEMBER 6., SZERDA
  
19.30: Paksi FC–Videoton FC
Paks, Városi Stadion
 
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
AZ ÁLLÁS 
1. Budapest Honvéd 5 3 2 10–5 +5  11
2. Videoton FC 5 3 2 9–4 +5  11
3. Ferencvárosi TC 6 2 4 11–4 +7  10
4. Diósgyőri VTK 5 2 2 1 9–8 +1  8
5. Vasas FC 5 2 1 2 4–4 0 7
6. Mezőkövesd Zsóry FC 5 2 1 2 6–11 –5  7
7. Szombathelyi Haladás 6 2 4 4–10 –6  6
8. Paksi FC 5 1 3 1 8–7 +1  6
9. Újpest FC 5 1 3 1 8–8 0 6
10. Balmazújváros 5 1 2 2 8–7 +1  5
11. Debreceni VSC 5 2 3 2–5 –3  2
12. Puskás Akadémia FC 5 2 3 4–10 –6  2

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.21 13:11:09

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

„Legutóbb például a DVSC válogatott játékosa akart olyan szavakat adni Juhász szájába, amiket ő sosem mondott.”

2017.11.21 11:58:46

Labdarúgó NB I P. K.

„Ajánlom az öregfiúk-bajnokságot a fiataloknak, bárcsak az NB I-ben lenne ilyen hajtás.”

2017.11.21 10:27:48

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

„Itthon nem csak játékosválságról lehet beszélni, lehet beszélni edzői válságról, lehet beszélni vezetői válságról.”

2017.11.20 23:53:13

Labdarúgó NB I S. TÓTH JÁNOS

NS-VÉLEMÉNY. Majd’ két év lett volna arra, hogy a komplexumnak gazdát találjanak.

2017.11.20 15:27:31

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Knezevic egy mutatóban megelőzi, egy másikban követi Scsepovicsot – külföldi gólvágók nyomában.