Hiába birkózott egymással a Paks és az Újpest

Vágólapra másolva!
2014.08.23. 16:25
null
Birkózás volt, gól nem a Paks–Újpesten (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I ötödik fordulójában az eddigi eredmények alapján rangadónak számított a Paks és az Újpest találkozója, amelyen csak helyzeteket láthattak a nézők, gólt egyet sem.

 

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

MVM-PAKS–ÚJPEST 0–0

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVAOLVASHATJA EL

A Paks és az Újpest az első négy fordulóban tíz, illetve nyolc pontot szerzett, így nyugodtan aposztrofálhattuk kettejük összecsapását a tabella jelenlegi állása alapján rangadónak. Amely olyan magyaros rangadóként indult, mert a legnagyobb rosszindulattal sem mondhattuk, hogy ne igyekeztek volna a felek (főleg a sokkal támadóbb szellemben fellépő fővárosiak), mégsem rághattuk le körmeinket az első 25 percben a nagy izgalmak miatt. A két edző mellett a paksiak pénzügyesének szaladhatott rendre „pirosba" vérnyomása, természetesen a lelátói kórusok miatt kiszámlázandó büntetések miatt.

Aztán mintha belelendültek volna a labdarúgók, Simon Krisztián bombáját kiöklözte a jobb felső elől Molnár Péter, majd Könyves Norbert hibázott ajtó-ablak ziccerben, Asmir Suljic is villantott párat, Kovács Gábor pedig remekül fejelte ki Dusan Vasziljevics lövését a jobb felső elől, de mindezek is kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy élvezhető első játékrészt lássunk.

A szünetben Csertői Aurél beküldte a középpályára a Simon András, Fiola Attila kettőst, kollégája, Nebojsa Vignjevics meg lekapta a pályáról egy szem csatárát, Aristote Mbomát, és a balszélső Rodrigo Rojót dobta harcba – utóbbi kis híján hamar betalált, de hiába repült, lemaradt Vasziljevics kapu elé lőtt labdájáról.

Az elmúlt idény uruguayi álomcsapatába is bekerülő Rojo középcsatárnak sem rossz, ha kissé jobban veszi át Simon Krisztián passzát az ötös előtt, a mérkőzés hőse lehetett volna; Simon Ádámot pedig a kapu előtt az utolsó pillanatban szerelte Nagy I Gábor, Bertus Lajos kemény kis lövése meg elzúgott a léc fölött.

A két mester mindössze annyi pozitívumot találhatott a mérkőzés után, hogy nem kapott ki legénységük...

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

„Domináltunk a mérkőzésen. Ez a harmadik döntetlenünk. A háromból legalább egyszer nyerhettünk volna. Két pontot ez eddigi öt fordulóból biztosan elvesztettünk. Az első félidőben számos helyzetet alakítottunk ki és megállítottuk a Paks kontráit. A másodikban is szép akciókat dolgoztunk ki. Suljic és Simon Krisztián ismét kitette a lelkét. Gratulálok a csapatomnak, hiszen nagyon akart, sokat próbálkozott, de helyzeteinket nem sikerült értékesíteni. Az akcióink végén mindig hiányzott valami, egy utolsó momentum, egy pontosabb lövés, vagy valaki, egy középcsatár. Nem vagyok boldog, de összességében elégedett vagyok az egy ponttal" – olvasható Nebojsa Vignjevics nyilatkozata az ujpestfc.hu-n.

„Az első negyvenöt percben rosszabbul játszottunk, mint ahogy szoktunk. Pontatlanok voltunk. A szünet után feljavult a játékunk. Ma ennyi volt bennünk. Igazságos a döntetlen" – mondta Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVAOLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 22., péntek
19.00
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 1–0
Bognár Tamás
Augusztus 23., szombat
16.30
MVM-Paksi FC–Újpest F 0–0
Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Dunaújváros PASE 0–0
Pintér Csaba
18.30
Videoton FC–MTK Budapest 5–0
Farkas Ádám
20.30
Lombard Pápa–Győri ETO FC 0–0
Erdős József
Augusztus 24., vasárnap
16.30
Ferencváros–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M1)
Vad II István
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Szabó Zsolt
20.30
Debreceni VSC–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport2)
Fábián Mihály
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 5 5 16–2 +14 15
2. MVM Paks 5 3 2 9–1 +8 11
3. Diósgyőri VTK 4 3 1 8–3 +5 10
4. MTK Budapest 5 3 2 7–8 –1 9
5. Újpest FC 5 2 3 4–2 +2 9
6. Lombard Pápa FC 5 2 2 1 5–6 –1 8
7. Ferencvárosi TC 3 2 1 4–2 +2 6
8. Budapest Honvéd 5 2 3 5–6 –1 6
9. DVSC-Teva 4 1 1 2 3–3 0 4
10. Győri ETO FC 5 1 1 3 5–7 –2 4
11. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 2–5 –3 4
12. Nyíregyháza Spartacus FC 4 1 1 2 2–6 –4 4
13. Pécsi MFC 4 3 1 4–8 –4 3
14. Puskás Akadémia FC 5 2 3 4–8 –4 2
15. Dunaújváros PASE 4 2 2 1–7 –6 2
16. Kecskeméti TE 5 1 4 4–9 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik