A Vasas ismét legyőzte az MTK-t Dunaújvárosban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.17. 17:52
null
A Vasas ismét legyűrte az MTK-t Dunaújvárosban (Fotó: SZabó Miklós)
A labdarúgó NB I 1. fordulójában a Vasas Ádám Martin tizenegyesből szerzett góljával 1–0-ra győzött az MTK ellen a kék-fehérek ideiglenes otthonában, Dunaújvárosban.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ

MTK–VASAS 0–1 (Ádám 56. – 11-esből)

A 2015–2016-os szezon utolsó fordulójához hasonlóan ezúttal is Dunaújvárosban rendezték meg az MTK–Vasas összecsapást. Az angyalföldi híveknek szép emlék lehet az áprilisi összecsapás, hiszen híveik 2–0-ra nyertek, ezzel pedig biztosították helyüket az élvonalban.

A nyáron egyik csapat kerete sem alakult át gyökeresen, a mérkőzésen így is több újonc bevetésre került: az MTK-ban – amelyből sérülés miatt Mato Grgic és Bese Barnabás, eltiltás miatt pedig Torghelle Sándor hiányzott – debütált a 19 éves Korozmán Kevin, illetve a szintén 1997-es születésű Szatmári István először lépett pályára kezdőként az NB I-ben, míg a másik oldalon a kölcsönbe érkező Vukasin Polekszics első tétmeccsét játszotta a Vasasban.

A mérkőzést az MTK kezdte jobban, ám tíz perc elteltével a Vasas fokozatosan átvette a játék irányítását, ez pedig a helyzetek számán is meglátszott: Hegedüs Lajosnak jóval több feladata volt, mint a másik oldalon montenegrói kollégájának.

Annak ellenére, hogy az angyalföldiek több lövéssel próbálkoztak, az első negyvenöt percben egy-egy nagy helyzet adódott mindkét csapat előtt: előbb Jevgen Pavlov bombázta közelről Hegedüsbe a labdát, majd Poór Patrik robbant be remekül Kanta József szögletére, de az ötösön belülről a kapu mellé kanalazta a labdát.

A második félidőt is támadóbbnak kezdte a Vasas, aminek az 56. percben lett meg az eredménye: Poór buktatta Ádám Martint a tizenhatoson belül, a játékvezető által megítélt büntetőt pedig maga a sértett értékesítette (0–1).

A gól után Teodoru Vaszilisz csatába dobott két újoncot, Katona Mátét és Takács Ronaldot, valamint Hrepka Ádámot is beküldte, aki kis híján egyenlített is, ám Polekszics óriási bravúrral a lécre tolta a fejesét. A montenegrói kapusnak ezenkívül is több nagy védése volt, aminek köszönhetően a Vasas lehozta kapott gól nélkül a meccset, és ismét legyőzte az MTK-t Dunaújvárosban.

Az MTK a következő fordulóban a Gyirmót otthonában javíthat (valamint csütörtökön Azerbajdzsánban is pályára lép a Qabala elleni El-visszavágón), míg a Vasas a Pakssal 1–1-es döntetlenre végző, a kék-fehérekhez hasonlóan a hét közben El-mérkőzésen szereplő Debrecent fogadja.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 1 1 3–1 +2 3
2. Budapest Honvéd 1 1 2–0 +2 3
3. Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1 3
4. Vasas FC 1 1 1–0 +1 3
5. Mezőkövesd Zsóry FC 1 1 2–2 0 1
5. Gyirmót FC Győr 1 1 2–2 0 1
7. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
7. DVSC-Teva 1 1 1–1 0 1
9. Videoton FC 1 1 1–2 –1 0
10. MTK Budapest 1 1 0–1 –1 0
11. Szombathelyi Haladás 1 1 1–3 –2 0
12. Újpest FC 1 1 0–2 –2 0
NB I, 2016–2017, 1. FORDULÓ
JÚLIUS 16., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Honvéd 0–2
Budapest, Illovszky-stadion
Iványi Zoltán
Mezőkövesd–Gyirmót FC Győr 2–2 Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István
Ferencváros–Haladás 3–1 Budapest, Groupama Aréna
Solymosi Péter
JÚLIUS 17., VASÁRNAP
DVSC-Teva–Paks 1–1 Debrecen, Nagyerdei Stadion
Berke Balázs
MTK–Vasas 0–1
Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion
Farkas Ádám
Videoton–DVTK 1–2 Felcsút, Pancho Aréna
Andó-Szabó Sándor
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik