Torghelle-góllal és Puskás-veréssel indult az MTK szezonja

Vágólapra másolva!
2015.07.18. 17:53
null
Torghelle döntött, győzelemmel kezdte az idényt az MTK (Fotó: Veres Viktor)
Torghelle Sándor találatával az MTK 1–0-ra legyőzte a Vasas otthonában a Puskás Akadémiát az NB I 1. fordulójában, így László Csaba vezetőedző győzelemmel, Robert Jarni pedig vereséggel mutatkozott be.

 

LABDARÚGÓ NB I
1. FORDULÓ
MTK–Puskás Akadémia 1–0
(Torghelle 28.)

Változások mindkét oldalon, az MTK, valamint a Puskás Akadémia is edzőt cserélt a 2014–2015-ös idényt követően. A felcsútiaknál Robert Jarni váltotta Benczés Miklóst a kispadon, míg a kék-fehéreknél 2004 óta dolgozó Garami József a jövőben szakmai igazgatóként dolgozik az utánpótláscsapatoknál, a helyére László Csaba került.

Nagy jövés-menés volt mindkét együttesnél, a PAFC-nál az érkezők közül hatan – Fodor Ferenc, Ivan Herceg, Branko Pauljevics, Márkvárt Dávid, Pogacsics Krisztián és Pekár László – is a kezdőcsapatban kaptak helyet, míg a fővárosiaknál mindhárom új ember – Mato Grgic, Marek Strestík és Szatmári Lóránd – az első perctől a pályán volt.

Az álmos kezdés után az MTK uralta a játékot, a kék-fehéreknél volt többet a labda, és több helyzete is volt László Csaba együttesének, a Győri ETO-tól érkező Pogacsics azonban résen volt, és mindig idejében érkezett a beadásokra és a szögletekre.

Az MTK a 28. percben megszerezte első gólját. Thiam tette a labdát Bese fejére, aki Torghelle Sándor elé tálalt, a csatár pedig öt méterről a jobb alsóba kotorta a labdát (1–0).

Négy perccel később jött a 38 fokos hőségben az ivószünet, ezt követően pedig folytatódott az MTK dominanciája. A „rendes” szünet előtt újra Pogacsicsnak kellett mentenie, a korábbi győri Varga Szabolcs bombáját tolta szögletre, majd Torghelle félfordulatból eleresztett lövésénél „mozizott” – maradt a szünetre az 1–0.

A fordulás után ott folytatták a felek, ahol abbahagyták. Kanta tekert középre, bent pedig Strestík várta a passzt, a Győrből érkező középpályás azonban nem tudta kontrollálni a labdát, a kapu fölé bombázott.

A hajrában is volt lehetősége a hazai együttesnek – Kanta lökete után Pogacsics tolta a lécre a labdát –, az újabb találatot azonban már nem sikerült összehozni, így maradt az 1–0, ez pedig azt jelenti, hogy László Csaba győzelemmel, Robert Jarni pedig vereséggel debütált a kispadon.

Még valami: 621-en lézengtek az Illovszky-stadionban...

„Jól kezdtünk, de aztán nem tudtuk állandósítani a kezdeti teljesítményünket – olvasható Robert Jarni értékelése az MTK Facebook-oldalán. – Végig jobb volt az MTK, és megérdemelten nyerte meg a találkozót. Lencse természetesen hiányzott a csapatból, de az ő hiánya nem indokolja, hogy szinte nem is lőttünk kapura.”

„Fontos, nehéz és megérdemelt győzelmet arattunk – mondta László Csaba. – Domináltuk a játékot, és sokat küzdöttünk a sikerért. Kanta ma megmutatta, hogy mire képes a középpályán, és Thiam is szenzációsan játszott. Grgic is tökéletesen semlegesítette Tischlert, de az egész csapattal elégedett vagyok. Az út elején járunk, de most a három pont volt a legfontosabb.”

 

LABDARÚGÓ NB I, 1. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 18., szombat
18.00 Újpest FC–Paksi FC 0–0 Szabó Zsolt
18.00 DVTK–Vasas 2–1 Solymosi Péter
18.00 MTK–Puskás Akadémia 1–0
Andó-Szabó Sándor
20.30 Bp. Honvéd–Videoton FC 1–0
Vad II István
Július 19., vasárnap
18.00 Békéscsaba–DVSC-Teva Pintér Csaba
18.00 Haladás–Ferencváros (M4)
Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik