NB I: Mezőkövesdről igazolt a feljutó Budafok

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 09:28
null
Oláh Bálint végleg a Budafok játékosa lett (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I leendő újonca, a Budafoki MTE hivatalos honlapján közölte, hogy kölcsönszerződése után végleg szerződtette Oláh Bálintot Mezőkövesdről.

A 25 éves középpályás 2018 nyarán érkezett kölcsönbe Budafokra, a klub színeiben eddig 66 mérkőzésen lépett pályára, három gólt szerzett. Az NB I-be feljutó együttes hétfőn bejelentette, hogy véglegesítette Oláh Bálint szerződését, azt azonban nem közölte, hogy hány évre kötelezte el magát a korábban a DVTK-ban futballozó játékos.

„Szeretném bizonyítani, hogy a legmagasabb osztályban van a helyem. Csakúgy, mint a BMTE-nek. Az NB I-ben való szereplés minden szempontból komoly kihívást jelent. Nagyobb érdeklődés övezi majd a teljesítményünket, mint korábban, és ez mentálisan is nagyobb feladat, amire fel kell készülnünk. Azért dolgozunk, hogy az élvonalban is megálljuk a helyünket” – idézi a Budafok honlapja Oláh Bálintot.

Az NB I leendő újonca korábban öt játékossal szerződést hosszabbított, valamint bejelentette Lőrinczy Attila érkezését.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC ügyvezető igazgatója

Labdarúgó NB II
11 órája

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05
Ezek is érdekelhetik