NB I: Mezőkövesden újra kell építeni a csapatot

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2020.07.11. 08:07
null
A remekül játszó Zivzivadzét (jobbra) nehéz lesz pótolni Mezőkövesden (Fotó: Földi Imre)
Mezőkövesden, az NB I legutóbbi idényének meglepetéscsapatánál továbbra is abban hisznek, hogy a Budu Zivzivadze-kaliberű légiósokkal lehet előrelépni. Kulcsjátékosok távoztak, és a maradók iránt is van érdeklődés.

Év elején ünnepelte alapításának 45. évfordulóját Mezőkövesd város élvonalban szereplő labdarúgócsapata, s a bajnoki idény során kitettek magukért a játékosok is, hiszen minden idők legjobb eredményével tisztelegtek az évforduló előtt. A bajnokságban a 4. helyen végzett az együttes, a Magyar Kupában a döntőig menetelt, azaz nem rugaszkodtak el a valóságtól, amikor már a nemzetközi szereplésről álmodoztak a vezetők. Az Európa-liga-részvételből végül nem lett semmi, így a pluszbevételek is elmaradnak, ám ennél nagyobb baj, hogy a koronavírus-járvány miatt a főtámogató Zsóry fürdő, valamint a város is kevesebb pénzt fordíthat a sportra.

Most tehát az újratervezés időszakát éli a klub, s egyre inkább látható, hogy a támogatói bevételek kiesését a játékosok eladásából próbálják pótolni. Immár tény, a csapat egyik legértékesebb labdarúgójának tartott Budu Zivzivadze a Mol Fehérvárnál folytatja, Pekár Lászlót eladták az NB II-es Vasasnak, Sajbán Mátét a Paksi FC-nek, testvérét, Miklóst a Budaörsnek, s hamarosan „piacra dobhatják” a szerződéssel rendelkező Szappanos Péter kapust, a védő Szeles Tamást, a középpályás Vajda Sándort, s ha a szükség úgy kívánja, az MLSZ által az év játékosának választott Cseri Tamást is.

A játékosok árából befolyó összeg szerény számítások szerint is megközelítheti a félmilliárd forintot. Persze a klub irányítói nemcsak bevételekkel próbálják pénzügyi egyensúlyban tartani a Mezőkövesd Zsóryt, a kiadások csökkentésével is: korábban megszorításokat vezettek be az utánpótláscsapatoknál, és az apparátus létszámát is csökkentették, illetve átalakították.

Megkeresésünkre Tóth László sportigazgató elmondta, nagy a kereslet a mezőkövesdi játékosok iránt a jó bajnoki és remek kupaszereplésnek köszönhetően.

„Mostanság a velünk kapcsolatos hírek a játékosok eladásáról szólnak – mondta Tóth László. – Ám sokan elfelejtik, hogy az eladásokat befektetések előzték meg, hiszen végleg megszereztük Berecz Zsombort és Dino Besirovicot is. Viszont szeretnénk mielőbb tisztán látni, hogy anyagi szempontból mekkora lesz a mozgásterünk, mert az eladásuk után a vétel következik, s azon vagyunk mi is, mint szerte a világban mindegyik futballklub, hogy viszonylag olcsón megszerezhető, ám a csapat szempontjából értékes labdarúgóra találjunk, s aztán – mint Budu Zivzivadze esetében is – haszonnal adjuk tovább, hogy a befolyó összegből új játékosokat vegyünk. Miközben a csapat egyelőre pihen, az elnökünkkel, Tállai Andrással, valamint Kuttor Attila vezetőedzővel és a szakmai stáb tagjaival azon dolgozunk, hogy tovább építsük a csapatot.”

Hogy nem a levegőbe beszél Tóth László, arra bizonyság, hogy korábban olyan keretet állítottak össze, amelyben minden posztra két jó képességű futballista jutott, és sokkal gyengébb a következő idényben sem lesz a Mezőkövesd. Habár Jagodics Márkot nem említette a sportigazgató, a szombathelyi védő Mezőkövesden folytatja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők:Berecz Zsombor (Mol Fehérvár – kölcsön után végleg),Dino Besirovic (bosnyák, Hajduk Split – Horvátország, kölcsön után végleg), Jagodics Márk (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
–
Kölcsönből visszatérők: Földi Botond
(Dorog, ?), Matija Katanec (horvát, ZTE FC, ?), Novák Csanád (Szolnoki MÁV FC, ?), Tóth Máté (Szeged-Csanád GA, ?), Varjas Zoltán (szlovákiai, FC Komarno – Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:–
Távozók: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár), Oláh Bálint (Budafok – kölcsön után végleg), Pekár László (Vasas FC), Sajbán Máté (Paks – kölcsön után végleg), Sajbán Miklós (Budaörs – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:
–
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Silye Erik (Ferencváros, onnan Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:–

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41