NB I: megkezdődött az MTK-stadion bontása - képek

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2014.11.06. 14:55
November 6-án, csütörtökön megkezdődött a Hidegkuti Nándor Stadion székeinek és világítóberendezésének bontása, a munkagépek is megérkeztek. Az új, 5000-5500 néző befogadására alkalmas, UEFA III-as besorolású stadion 2016 nyarára készül el.

„A játéktér és a világítás kialakítását tekintve világszínvonalú lesz az új Hidegkuti Nándor Stadion” – jelentette ki Deutsch Tamás, az MTK elnöke. A sportvezető a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján hozzátette: az új, 5000-5500 néző befogadására alkalmas, UEFA III-as besorolású labdarúgó-stadion 2016 nyarára készül majd el. Az avatón – ígérete szerint – az MTK 1964-es KEK-döntőbeli ellenfele, a portugál Sporting lesz a vendég, amellyel a finálé 50. évfordulóján állapodtak meg.

A csapat a 2016/17-es idény hazai mérkőzéseit már az új arénában játssza. A jelenlegi stadion székeinek és világításának bontását csütörtökön kezdték meg. Az új beruházással kapcsolatban az elnök elmondta, hogy nemzetközi építész tervpályázatot írtak ki, amelyben 12 konzorcium – tíz magyar, egy spanyol és egy holland – vesz részt.

Az eredményt a jövő hónap elején hirdetik ki, s a győztes tervezővel december 5-én kötik meg a szerződést. Az elnök tájékoztatása szerint a kormány az MTK szempontjából két kedvező döntést hozott: egyrészt nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá minősítette a kék-fehér klub létesítmény-fejlesztési projektjeit, azaz a Hidegkúti Stadion és a zuglói Lantos Mihály Sporttelepre tervezett sportcsarnok építését. Másfelől határozott arról is, hogy az ezek megvalósításához biztosított 5.650 milliárd forint költségvetési forráshoz nem 2020-ig, hanem már hamarabb 2014-től 2016-ig, három év alatt koncentráltan juthat hozzá a fővárosi egyesület.

Deutsch Tamás azt mondta, ezzel a kék-fehérek legszebb álmai válhatnak valóra. Ezután kitért arra, hogy az 5,65 milliárdból a klub az idén 560 millió forinthoz már hozzájutott az új Hidegkuti Stadion építésének előkészítéséhez, 2015-ben 4 milliárd 237,5 milliót, míg 2016-ban további 852.5 millió kap a költségvetésből a létesítmény-fejlesztések megvalósítására. A kormányzati forrásból 3.91 milliárd jut a Hidegkuti Stadionra, 350 millió a Salgótarjáni úti labdarúgó edzőpályára, míg 1.39 milliárd a zuglói Lantos Mihály Sporttelepre, ahol vívó és atlétikai központ épül, s a multifunkcionális csarnok a tervek szerint 2017 nyarára lesz kész.

A jelenlegi menetrend szerint 2015. január 20-án nyújtják be az építési terveket, február közepére várható a jogerős építési engedély, ezt követően nyílt közbeszerzési eljárásban választják majd ki a kivitelezőt, amellyel jövő április közepén szerződnek majd.

„Nem lesz a világon korszerűbb sporttechnológia annál, mint amit a játéktér és világítás kialakításánál alkalmaznak majd” – fogalmazott az elnök. Hozzátette: az új Hidegkuti Stadion 1300 fős vendégszektorral rendelkezik majd, s Bajnokok Ligája selejtezők megrendezésére is alkalmas lesz.

Deutsch Tamás szerint az építésnél kiemelten odafigyelnek a környezetvédelmi szempontokra és az elbontott anyagok újrahasznosítására is, a Hidegkuti Stadion pályavilágításának elemeit például a Lantos Mihály Sportcsarnokban használják fel.

Az elnök áprilisban egy korábbi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a létesítményfejlesztések 90 százalékát a kormány, tíz százalékát pedig saját forrásból finanszírozzák. Ehhez most annyit tett hozzá: a maradék 10 százalékot saját, illetve TAO-forrásokból teremtik elő, így mindent egybevéve összesen 7-8 milliárd forint értékű létesítményfejlesztések valósulhatnak meg az MTK-nál.

Megemlítette, hogy már elkészült a városmajori kosárlabdacsarnok energetikai rendszerének korszerűsítése, de felújítják többek között a városmajori ikercsarnokot és a teniszpályákat, valamint a Gubacsi úti és a népszigeti kajak-kenu központokat is.

Megkezdődött az MTK-stadion bontása  (Fotó: Illyés Tibor, MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik