NB I: magyar állampolgár lett a Honvéd szlovák kapusa

R. B.R. B.
2020.01.30. 13:37
null
Tomás Tujvel magyar állampolgár lett (Fotó: Tumbász Hédi)
Letette a magyar állampolgársági esküt Tomás Tujvel, az NB I-es Budapest Honvéd szlovák labdarúgója – számolt be róla a kispesti klub.

A 36 esztendős kapus 2009 óta futballozik Magyarországon, korábban a Videotonban, Kecskeméten és Mezőkövesden szerepelt – illetve kölcsönben Dunaszerdahelyen is játszott.

Tujvel a kispesti városházán tette le az állampolgársági esküt. A Honvéd beszámolója szerint szépen elsajátította a magyar nyelvet.

„Régóta vártam már erre az alkalomra, örülök, hogy megkaptam a magyar állampolgárságot – idézi a honvedfc.hu Tomás Tujvelt. Egy dolog nem változott: ugyanúgy kell tovább dolgozni, most például már a Mezőkövesd elleni meccsre is gondolok, hiszen szombaton fontos találkozó vár ránk. Jól érzem magam Magyarországon, itt szeretnék majd élni, ha abbahagyom a focit, ez azonban odébb lesz, mert van még bennem jó néhány év, továbbra is éhes vagyok a játékra, sikereket szeretnék elérni a Honvéddal. Megszerettem Magyarországot, itt és a Honvédnál is otthonra leltem.”

A székesfehérváriakkal két bajnoki címet szerző kapus a nyáron igazolt a fővárosba. A mostani idényben tizenhárom NB I-es mérkőzésen és két Magyar Kupa-találkozón védte a Honvéd kapuját.

Legfrissebb hírek

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

PSK: ötgólos meccsen kapott ki a Honvéd, iksz a Panathinaikosz–Juventus találkozón

Minden más foci
2026.04.29. 17:36

Puskás Akadémia–Real Madrid: fiúk és lányok is pályán

Minden más foci
2026.04.29. 08:43

A kiesés elől menekülő Soroksár pontot szerzett az élvonalba igyekvő Honvéd otthonában

Labdarúgó NB II
2026.04.27. 21:55

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 14:35

Női labdarúgó NB I: sima Honvéd-győzelem Szekszárdon

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 19:17

Dráma Kispesten: a ZTE tizenegyesekkel ejtette ki a Honvédot, és ott van a Magyar Kupa döntőjében

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 22:50

MK: egymás után harmadszor verné meg az ETO az FTC-t – ilyenre 44 éve nem volt példa

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 10:35
Ezek is érdekelhetik