BABJÁK BENCE
BABJÁK BENCE
2020.07.12 08:19

NB I: lila talpra állás – ilyen volt az Újpest idénye

Az edzőváltás után magára talált az ezer sebből vérző Újpest, amely az utóbbi évek legzaklatottabb idénye után végzett a hatodik helyen.

Kire Risztevszki rendkívül fontos pillanatban szerzett gólt, a ZTE elleni drámai győzelemmel ugyanis az újpestiek fellélegezhettek (Fotó: Földi Imre)

 

Ebből baj lesz. Erre gondolhattak az Újpest-szurkolók a negyedik forduló után, amikor csapatuk 2–0-s vereséget szenvedett Kisvárdán, a játék meg kilátástalannak tűnt. A tavaly télen távozó Novothny Soma pótlására érkező, ám felejthető teljesítményt nyújtó Lacina Traoré a nyáron már tovább is állt, így klasszikus befejező csatár nélkül maradt az egyébként is rosszul kezdő együttes, amely ráadásul a Szusza Ferenc Stadion felújítása miatt albérletbe kényszerült – akkor még úgy tűnt, hogy csak az őszi idény végéig.

Végül az átigazolási időszak végén Feczesin Róbert, Szakály Péter, valamint Jonathan Heris érkezett a Megyeri útra, és ha nem is varázsütésre, de magára talált az együttes. A Debrecen ellen pályaválasztóként a 94. percben szerezte meg a győzelmet érő gólt (3–2), a Mol Fehérvártól pedig magabiztosan hozta el a három pontot (2–0). A Groupama Arénában rendezett bajnokin az ősz legjobb futballjával rukkolt ki Nebojsa Vignjevics együttese, sokkal több helyzetet alakított a bajnoki címvédőnél, ám amíg a Ferencváros kíméletlenül értékesítette a ziccerét, a vendégek képtelenek voltak túljárni az ihletett formában védő Dibusz Dénes eszén (0–1). Az együttes a fájó vereség ellenére sem roppant meg, a téli szünetig hátralévő hét bajnokiból csupán egyet veszített el, így az ötödik helyen vonult téli pihenőre.

A helyzet távolról sem tűnt rémisztőnek, csakhogy a télen a góllövőlistát nyolc góllal vezető Feczesin Róbert a másodosztályban szereplő Vasashoz távozott, s ez talán a vártnál is nagyobb gödörbe taszította az együttest. Utólag úgy tűnik, nem csak a csatár góljai hiányoztak, távozásával mintha csapattársai hite és önbizalma is megcsappant volna. A Mol Fehérvár elleni februári Magyar Kupa-kiesés után (0–0, 0–1) már csak a bajnokságra kellett összpontosítani, a tavaszi szezont viszont pocsékul kezdte a gárda. A DVSC-től kapott pofont (0–4) a Mol Fehérvár elleni hazai vereség követte (0–1), amelyen a három pontnál is többet vesztett – a hazai pályáját. A felújítást nem sikerült idejében befejezni, a gyep nem kötött meg eléggé, így a játéktér már az első negyedóra után katasztrofális állapotba került. A csapat így ismét albérletbe kényszerült, többek között Szegeden és Zalaegerszegen rendezte „hazai” meccseit. A hitehagyott játékosok csak szenvedtek, Zsótér Donát a padra szorult, és egyre több hír érkezett arról, hogy az öltözőben sincs minden rendben. Nebojsa Vignjevics szakmai felkészültségét senki sem vonta kétségbe, ám kapcsolata több játékosával megromlott. A kényszerszünettel némi levegőhöz jutott az ekkor már egyértelműen a bennmaradásért küzdő társaság, ám a vezetőedzőt ez sem mentette meg, a folytatást követő két vereség után távozott.

Érkezett a segédedzőként korábban Újpesten már dolgozó Predrag Rogan, aki aláhúzta: nem a taktikát akarja átalakítani, inkább a játékosok fejét és lelkét szeretné istápolni. A csapat visszatérhetett a saját stadionjába, a felszabadultság szárnyakat adott a szenvedő labdarúgóknak, a szerb szakvezető három meccs alatt hét pontot szerzett a csapattal, s végül a hatodik helyre kormányozta. Az utolsó két fordulóban: drámai győzelem a ZTE FC ellen Kire Risztevszki 94. percben szerzett góljával (2–1), majd örömfutball a Kaposvár ellen (5–0) – de vajon tényleg minden jó, ha jó a vége? 


BANAI DÁVID: VOLT, HOGY A LÉC IS SEGÍTETT...

– Mennyit öregedett a legutóbbi idényben?
– Felettébb sokat, főleg az utolsó fordulókban. Érzésem szerint az edzőváltás utáni első meccs, a Honvéd ellen egy nullára megnyert hazai bajnoki volt a vízválasztó. Ott sok tekintetben átszakadt a gát a csapatban, ha azt a meccset nem nyerjük meg, akkor vélhetően az azt követő, Debrecen elleni hazai találkozón sem szerzünk három pontot.

– A Honvéd ellen Batik Bence a hosszabbításban a lécet találta el. Ha onnan befelé pattan a labda, kiesik az Újpest?
– Ezt nem tudom, azt viszont igen, hogyha azt a meccset két héttel korábban rendezik, Batik Bence lövése biztosan befelé pattant volna.

– Mikor érezték, hogy baj lehet?
– Az őszi szezonnal nem volt különösebb probléma, de a téli felkészülésnél valami megtört a csapatnál. A vírusszünet előtti időszakban rosszul és eredménytelenül futballoztunk, ráadásul nem találtuk a gyenge szereplés okait. Próbáltunk kilábalni a hullámvölgyből, de sehogy sem sikerült. Az edzőcsere után változott a helyzet, Predrag Rogan rendet tett a játékosok fejében, és elhitette velünk, hogy ismét nyerhetünk. Legalább akkora szerepe van a bennmaradás kivívásában, mint a Honvéd elleni győzelemnek.

– Mire számít a folytatásban?
– Akármilyen helyezésért harcolunk is majd, ugyanilyen kiélezett bajnokságot várok. 

 

Csaknem tíz év után távozott a csapatkapitány, Litauszki Róbert. A hátvéd 2010-től – az egyetlen idényre nyúló lengyelországi kitérőt leszámítva – szolgálta az Újpestet, ám az idény után a másodosztályú Vasashoz szerződött.

A mostani idényben mindhárom derbit elveszítette az Újpest, valamennyit 1–0-ra, és mindig ugyanaz a ferencvárosi játékos szerezte a győztes gólt: Franck Boli.

Alaposan belelendült a bajnoki hajrára Simon Krisztián. A lila-fehérek szélsője öt góllal zárta az idényt, ebből négyet az utolsó hat fordulóban szerzett: a Debrecen ellen duplázott, a ZTE FC és a Kaposvár ellen egyaránt egyszer talált a kapuba.

 

 

A SOROZAT EDDIGI RÉSZEI
ZTE –  Bejött a bátorságpróba
KISVÁRDA – Három részre osztható a Kisvárda elmúlt idénye
DVTK – Dobogó helyett a biztos bennmaradás – ilyen volt a DVTK idénye
PAKS – Tettek a szerencséjükért – ilyen volt a Paks idénye
DEBRECEN – Rémálomszerű alászállás – ilyen volt a DVSC idénye
KAPOSVÁR – Már a rajtnál eldőlt, a Rákóczinak nem volt esélye a bennmaradásra

A KÖVETKEZŐ RÉSZBEN: A Magyar Kupa-győztes Budapest Honvéd szereplését értékeljük a főszereplők segítségével.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 
  1. Ferencvárosi TC 33 23 7 3 58–24 +34 76
  2. Mol Fehérvár FC 33 18 9 6 56–29 +27 63
  3. Puskás Akadémia FC 33 14 12 7 52–41 +11 54
  4. Mezőkövesd Zsóry FC 33 14 8 11 42–31 +11 50
  5. Budapest Honvéd 33 12 8 13 36–44   –8 44
  6. Újpest FC 33 12 7 14 45–45     0 43
  7. Zalaegerszegi TE FC 33 11 10 12 51–44   +7 43
  8. Kisvárda 33 12 6 15 42–43   –1 42
  9. Diósgyőri VTK 33 12 5 16 40–52 –12 41
10. Paksi FC 33 11 8 14 46–53   –7 41
11. Debreceni VSC 33 11 6 16 48–57   –9 39
12. Kaposvári Rákóczi FC 33 4 2 27 27–80 –53 14

A LEGFONTOSABB TÉNYEK
– Bajnok, így a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat a Ferencváros.
– A második helyen végzett, ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Mol Fehérvár.
– A harmadik helyen végzett,
ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Puskás Akadémia FC.
– Kupagyőztes,
ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Budapest Honvéd.
– Kiesők:
Debreceni VSC (11.), Kaposvári Rákóczi (12.).
– Feljutók: MTK Budapest, Budafoki MTE.
– Gólkirály: Radó András, 13 góllal.

2020.08.09 02:17:24

Labdarúgó NB I P. K.

NB I-ES RAJT. A DVTK az élvonalban máshol már bizonyító játékosokkal erősített.

2020.08.09 02:27:07

Labdarúgó NB I P. K.

NB I-ES RAJT. Pakson továbbra is kizárólag magyar futballistákra alapoznak.

2020.08.09 22:56:37

Labdarúgó NB I L. P. I.

A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

2020.08.08 11:28:04

Labdarúgó NB I H. D.

Baturina bemutatkozott Szerhij Rebrov csapatában • Laidouni és Kovacevic is játszott.

2020.08.07 23:30:47

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE

Karrierje legrosszabb esztendejét akarja lezárni az újabb válogatott meccsekre vágyó védő.