NB I: „Látni fogják, elkötelezett vagyok a csapat iránt”

H. K.H. K.
2020.01.18. 13:41
Mint beszámoltunk róla, a dán élvonalbeli FC Midtjylland tájékoztatása szerint Mayron George a 2019–2020-as idény végéig kölcsönben a Budapest Honvédnál szerepel. A váltást szombaton a kispesti együttes is megerősítette hivatalosan.

A 26 éves csatár kölcsönbe érkezik a Honvédhoz Korcsmár Zsolt klubjától, az FC Midtjyllandtól.

George az ősszel kölcsönben a Valerengában futballozott, a norvég első osztályban tíz mérkőzésen összesen kétszer talált be. A 189 cm magas támadó 2014 nyara óta játszik Európában. A görög és a norvég bajnokság mellett többnyire Dániában játszott. A dán élvonalban 93 találkozón összesen 22 gólt szerzett.

George az ősszel kölcsönben a Valerengában futballozott, a norvég első osztályban tíz mérkőzésen összesen kétszer talált be. A 189 cm magas támadó 2014 nyara óta játszik Európában. A görög és a norvég bajnokság mellett többnyire Dániában játszott. A dán élvonalban 93 találkozón összesen 22 gólt szerzett.

„Jó lehetőség számomra, hogy a Honvédhoz szerződtem, olyan csapatot szerettem volna, ahol minél több játéklehetőséghez jutok, a Honvéd pedig nagyszerű klubnak tűnik, amelyet remek emberek vesznek körül – idézi a honvedfc.hu Mayron George-ot. Alig várom, hogy megismerjem a csapattársakat és elkezdjük a közös munkát a stábbal. Igyekszem majd a lehető legtöbbet hozzátenni a csapat sikeréhez. Természetesen ismerem a legendás Puskás Ferencet, mint ahogyan szerintem mindenki a futball világában. Tudom, hogy a Honvédban játszott, és már csak ezért is megtiszteltetés számomra az, hogy itt lehetek. Nagyszerű érzés abban a klubban játszani, ahol egykor ilyen kiváló játékos is szerepelt. Micsoda történelmet írt!

„Ami engem illet, nem szeretek sokat beszélni magamról, hamarosan megismernek a szurkolók. Látni fogják, hogy elkötelezett vagyok a csapat iránt, keményen dolgozom a klubért, és mivel csatár vagyok, természetesen gólokat szeretnék szerezni! Minden meccsen a legjobbamat akarom nyújtani. Az első célom, hogy sikeresen mutatkozzak be a Honvédban, gólokat szeretnék lőni és segíteni a csapatot!”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Hidi Patrik (Irtis Pavlodar – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mayron George (Mayron Antonio George Clayton, Costa Rica-i, FC Midtjylland – Dánia, legutóbb kölcsönben Valerenga – Norvégia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Fejes András (Paks), Anel Hadzic (bosnyák, Fehérvár)
Távozók: Enisz Ben-Hatira (tunéziai-német), Hegedűs Márk, Vadócz Krisztián (szabadon igazolhatóként, CA Penarol – Uruguay)
Kölcsönbe távozók: Lukács Dániel (Tiszakécske), Temesvári Attila (Tiszakécske), Tömösvári Bálint (kaposvári kölcsön után ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Vladislav Kulacs (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Egerszegi Tamás (DVTK, Vasas), Kálnoki-Kis Dávid (Paks), David N'Gog (francia)

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Huszonnégy évesen a Midtjylland elemzője Pernyész Péter

Minden más foci
2026.09.19. 10:25

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08