NB I: Körlevél érkezett az MLSZ-től, hogy ne foglalkozzunk a bírókkal - Csábi

2014.11.07. 21:58
A labdarúgó NB I tizennegyedik fordulójának nyitó mérkőzésén fordulatos, izgalmas mérkőzésen 3–2-re nyert a Ferencváros a Budapest Honvéd vendégeként. A találkozót a két vezetőedző sajtótájékoztatón értékelte.

„Előrebocsátom, nem szeretnék az ítéletekről véleményt mondani, mert körlevél érkezett az MLSZ-től, hogy ne foglalkozzunk a bírókkal – mondta Csábi József, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Nehéz ilyenkor bármit is mondani, nem érdemeltünk vereséget. Előrébb akartuk helyezni a védekezésünket, és bár hibáztunk benne, de ez bejött. A második félidőben magabiztosabban lehozhattuk volna a mérkőzést, öt perc alatt fordított a Fradi, ebből tanulnunk kell. Nyerni akartunk még kettő-kettő után is, az, hogy a végén elveszítettük a mérkőzést, nagyon tanulságos volt. Jó úton járunk, mást játszott a Honvéd most, és a múlt héten is, javítanunk kell az eredményeinken, de ma már közel jártunk a sikerhez. Dühös vagyok, mert ma is láttam, hogy több van bennünk, de biztos vagyok benne, hogy jobb lesz ez." Csábi József, a Budapest Honvéd vezetőedzője. – Nehéz ilyenkor bármit is mondani, nem érdemeltünk vereséget. Előrébb akartuk helyezni a védekezésünket, és bár hibáztunk benne, de ez bejött. A második félidőben magabiztosabban lehozhattuk volna a mérkőzést, öt perc alatt fordított a Fradi, ebből tanulnunk kell. Nyerni akartunk még kettő-kettő után is, az, hogy a végén elveszítettük a mérkőzést, nagyon tanulságos volt. Jó úton járunk, mást játszott a Honvéd most, és a múlt héten is, javítanunk kell az eredményeinken, de ma már közel jártunk a sikerhez. Dühös vagyok, mert ma is láttam, hogy több van bennünk, de biztos vagyok benne, hogy jobb lesz ez."

„Nagyon boldogok vagyunk, hogy elhoztuk a három pontot, egy kiváló ellenféltől – mondta Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. – Az első félidőt átaludtuk, de a második játékrészben már felépített akciókat vezettünk. Eddig idegenben nem sikerült a saját játékunkat játszani. Az előző két meccsen hátrányból kellett felállnunk, most nemcsak egy, hanem három pontot szereztünk. Én is örülnék, ha tudnám, miért nem ment a játék az első félidőben, a Honvéd jól letámadott minket, a második játékrészben azonban már megmutattuk, hogy mit tudunk, végig hittünk a győzelemben, és a lehető legjobbkor találtunk be. Két hetünk lesz a következő találkozóig, mindent megteszünk az újabb sikerért."

Legfrissebb hírek

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
1 órája

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
12 órája

El-selejtező: egy helyen változott a Ferencváros kezdője az odavágóhoz képest

Európa-liga
14 órája

Meccsélménnyel felérő kaland Zabrze mélyén – videó

Európa-liga
16 órája

Lengyel huligánok ferencvárosi szurkolókra támadtak egy zabrzei pizzériában

Európa-liga
17 órája

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
Tegnap, 7:11

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 19:25