Kanta bevágta a büntetőt, három pontra a Viditől az MTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.18. 17:58
null
Kecskeméten a büntető döntött (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 11. fordulójában a bajnoki tabella második helyén álló MTK Kanta József büntetőből szerzett találatával 1–0-ra nyert Kecskeméten.

A mérkőzés előtt megállapíthattuk, hogy az MTK remek formában van, a fővárosi kék-fehérek a legutóbbi tizenöt bajnoki mérkőzésükből tizenhármat megnyertek, csak a Paks és a Videoton babrált ki velük. A fehérvári 5–0-s vereség után az MTK-játékosok levezették dühüket – megnyerték a következő öt meccset. A Kecskemét sincs rossz passzban, veretlen maradt a legutóbbi öt bajnokiján, az előző kettőt meg is nyerte.

A találkozót szombat este a KTE kezdte jobban, jött is az első lehetőség már az 5. percben: Szavics tekert középre, bent pedig Varga Róbert érkezett, és csúsztatott hajszállal a hosszú sarok fölé.

A kezdeti lelkesedés után visszaálltak a kecskemétiek, a fővárosiak pedig felpörögtek. Előbb Poór fejelt a kapu mellé, majd Torghelle zörgette meg a kapufát egy 16 méterről megeresztett bombával.

A szünet előtt sikerült is begyötörni az első gólt: Varga Róbert húzta ki a tizenhatoson belül Bese lábát, a játékvezető pedig azonnal a büntetőpontra mutatott. A labda mögé Kanta József állt, és higgadtan, jobbal a bal alsóba passzolt (0–1).

A fordulás után is az MTK dominált, Horváth és Torghelle is megduplázhatta volna csapata előnyét, és bár a kapuig el is jutottak a kék-fehérek, Tujvel eszén nem sikerült egyiküknek sem túljárni, maradt a 0–1.

A fővárosi kék-fehérek ezzel a győzelemmel három pontra megközelítették a vasárnap a DVSC ellen pályára lépő Videotont.

LABDARÚGÓ NB I
11. forduló

Kecskeméti TE–MTK Budapest 0–1 (Kanta J. 45. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 10 10 27–3 +24 30
2. MTK Budapest 11 9 2 17–10 +7 27
3. Diósgyőri VTK 10 6 3 1 16–9 +7 21
4. Ferencvárosi TC 11 6 1 4 16–10 +6 19
5. MVM Paks 10 5 4 1 17–7 +10 19
6. Újpest FC 10 4 5 1 9–5 +4 17
7. Puskás Akadémia FC 11 4 2 5 14–16 –2 14
8. DVSC-Teva 10 3 3 4 10–8 +2 12
9. Kecskeméti TE 10 3 2 5 10–13 –3 11
10. Budapest Honvéd 11 3 2 6 9–14 –5 11
11. Győri ETO FC 9 3 1 5 14–16 –2 10
12. Pécsi MFC 11 2 4 5 11–18 –7 10
13. Lombard Pápa FC 11 2 4 5 5–15 –10 10
14. Nyíregyháza Spartacus FC 11 2 2 7 8–16 –8 8
15. Szombathelyi Haladás 11 2 2 7 5–14 –9 8
16. Dunaújváros PASE 11 1 3 7 7–21 –14 5
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva

 

LABDARÚGÓ NB I, 11. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Október 17., péntek
19.00
Dunaújváros PASE–Haladás 1–0Solymosi Péter
Október 18., szombat
14.00Lombard Pápa–Diósgyőri VTK 0–0
Vad II István
16.00
Nyíregyháza–Puskás Akadémia FC 0–1 Andó-Szabó Sándor
18.00
Kecskeméti TE–MTK Budapest 0–1 Bognár Tamás
18.00
Budapest Honvéd–MVM-Paks 0–0
Fábián Mihály
20.00Ferencváros–Pécsi MFC 2–0
Kassai Viktor
Október 19., vasárnap
16.30
Videoton–Debreceni VSC-Teva (M1)Erdős József
18.30
Győri ETO FC–Újpest FC (Sport2)
Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik