Kecskeméti vereségével még mindig veszélyben az MTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.19. 15:55
null
Ez a Kecskemét napja volt, Simon Ádámnak gól, az MTK-nak a szomorkodás jutott (Fotó: Pozsonyi Zita)
A labdarúgó NB I 25. fordulójában a KTE-Phoenix Mecano biztosan verte meg az MTK Budapestet, pedig a meccs képe alapján nem volt ekkora különbség a két csapat között. De míg az MTK kihagyta a helyzeteit, a hazaiak kegyetlenül kihasználták a lehetőségeiket, ezért megérdemelten nyertek.

Az előző fordulóban az MTK parádés játékkal verte meg a listavezető Debrecent, ezért jogosan reménykedhetett abban, hogy Kecskeméten is eredményes lesz. Ennek jegyében Garami József több kezdőjátékost is pihentetett az Újpest elleni Magyar Kupa-találkozón.

Jobban is kezdett az MTK, az első percekben a budapestiek akarata érvényesült. A lassacskán csordogáló meccsen azonban lényegében az első helyzetéből megszerezte a vezetést a Kecskemét. A 12. percben Eninful hozta föl a labdát, kitette Gréczinek, aki kicselezte a védőjét, középre ívelt, a magányosan álló Simon András pedig 5 méterről a kapu bal felső sarkába fejelt. 1–0

A semmiből jött gól megváltoztatta a meccs képét. A KTE kényelmesen adogatott, átadta a kezdeményezés lehetőségét a vendégeknek, csakhogy az MTK sem dolgozott ki helyzeteket.

Márpedig kidolgozott helyzetek nélkül nehéz eredményt elérni, főleg úgy, hogy a 29. percben már kettővel vezetett a hazai gárda. Ezúttal Szavics jött előre az MTK térfelén, és mivel senki sem támadta meg, 22 méterről lövésre szánta el magát. A lapos bomba meglepte Hegedüst, aki már csak a jobb alsó sarokból tudta kiszedni a labdát. 2–0

A Kecskemét erőszakosabb lett, és jobban is akart, az MTK nem tudott mit kezdeni ellenfele védekezésével. Egészen a 40. percig kellett várni, hogy a vendégek is helyzetekig jussanak, de az első félidő utolsó öt percét megúszta a házigazda.

A második félidőben megélénkült a játék, támadott az MTK, ám a pontos lövések hiányoztak a repertoárból. A Kecskemét átadta a kezdeményezés lehetőségét, így a 60. perc környékére nyomasztóvá vált a kék-fehérek mezőnyfölénye, de ezzel nem sokat tudtak kezdeni.

Torghelle többször is helyzetbe került, azonban vagy a kaput nem találta el, vagy Polekszics hárított. A Kecskemét jól védekezett, gól nélkül pedig nehéz megmenekülni a kiesés elől.

Ráadásul a teljesen kitámadó MTK védelmének fellazulását kihasználva a 93. percben egy hosszan előreívelt labdára Pavicsevics rajtolt, majd lecsapott a két MTK-s védőn is átpattanó labdára, és elpöckölte azt a kifutó Hegedüs mellett. 3–0

Az utolsó öt fordulóra továbbra is Damoklész kardjaként lóg az MTK felett a kiesés réme, ezért a Kecskeméttel ellentétben a fővárosiak egyáltalán nem nyugodhatnak meg.

 

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ
KTE-Phoenix Mecano–MTK Budapest 3–0 (Simon A. 12., Szavics 29., Pavicsevics 93.)
Kecskemét, 16.00 óra. Vezette: Andó-Szabó
ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS
TABELLA


LABDARÚGÓ NB I, 25. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 18., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 1–1
Farkas Ádám
Április 19., szombat
14.00
Lombard Pápa–Győri ETO FC 1–2
Iványi Zoltán
16.00KTE-Phoenix Mecano–MTK Budapest 3–0 Andó-Szabó Sándor
16.00
MVM-Paks–Debreceni VSC-Teva 0–0
Szabó Zsolt
18.00Újpest FC–Videoton FC 1–2
Erdős József
20.00Kaposvári Rákóczi–Szombathelyi Haladás 2–0
Solymosi Péter
Április 20., vasárnap
16.30Budapest Honvéd–Ferencváros (M1)
Kassai Viktor
18.30
Mezőkövesd–Diósgyőri VTK (Sport2)
Vad II István
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 25 14 8 3 52–29 +23 50
2. Győri ETO 25 13 8 4 42–30 +12 47
3. Videoton FC 25 12 6 7 44–28 +16 42
4. Haladás 25 11 8 6 34–27 +7 41
5. Ferencváros 24 11 6 7 38–32 +6 39
6. Diósgyőri VTK 24 10 9 5 38–30 +8 39
7. Pécsi MFC 25 9 8 8 35–33 +2 35
8. Budapest Honvéd 24 9 6 9 33–29 +4 33
9. Kecskeméti TE 25 8 9 8 33–36 –3 33
10. Lombard Pápa FC 25 8 6 11 29–37 –8 30
11. Újpest FC 25 7 8 10 38–40 –2 29
12. Puskás Akadémia FC 25 7 7 11 32–43 –11 28
13. MTK Budapest 25 6 7 12 30–35 –5 25
14. Mezőkövesd 24 6 5 13 25–41 –16 23
15. MVM Paks 25 4 10 11 28–40 –12 22
16. Kaposvári Rákóczi 25 4 7 14 21–42 –21 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik