Majdnem kevés lett a háromgólos előny Kecskeméten

Vágólapra másolva!
2015.02.28. 15:52
null
Nagyot küzdött a Kecskemét és a Pápa, végül a hazaiak örülhettek (Fotó: Bús Csaba)
Kecskemét–Pápa 3–2. A hazaiak Kitl Miklós góljával és Bebeto duplájával már 3–0-ra vezettek, de a végén előbb Seye, majd Waltner Róbert is betalált a vendégek részéről.

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ

Kecskemét–Lombard 3–2 (Kitl 20., Bebeto 37., 53., ill. Seye 77., Waltner 79.)

Bár a kiesés elől menekülni akaró pápaiak igencsak beerősítettek a télen, a hazaiak kezdték jobban a találkozót, hiszen Novák Csanád fejese után már a 9. percben védeni kényszerült Szűcs Lajos kapus, negyedóra elteltével pedig Bebeto lövését kellett hárítania. A 20. percben aztán már ő is tehetetlen volt, amikor a Marko Vukaszovicsot a tizenhatoson belül szerelő Csizmadia Csaba lábáról Kitl Miklós elé került a labda, aki 12 méterről, jobbal, a jobb kapufa segítségével a hálóba juttatta (1–0).


A túloldalon mindössze Mouhamadou Seyének voltak próbálkozásai, de előbb öt méterről a kapu mellé fejelt, majd éles szögből Tomás Tujvel kezébe emelt. A 37. percben aztán megduplázta előnyét a Kecskemét: kirúgást követően Bebetóhoz került a labda, ő lefutotta védőjét, betört a tizenhatoson belülre, s 12 méterről, jobbal a kapu bal alsó sarkába lőtt (2–0).

A félidei eredményt látva, nem csoda, hogy Lengyel Ferenc volt elégedetlenebb csapatával, aki a szünetben Csilus Tamást küldte a pályára. Azonban ez sem sokat segített, mert az 53. percben újabb gólt szereztek a hazaiak: remek indítás után megint Bebetóhoz került a labda, aki lerázta Bogunovicsot és Csizmadiát, betört a tizenhatoson belülre, s 8 méterről, jobbal a kapu bal oldalába lőtt (3–0).

Ekkor úgy tűnt, már eldőlt a meccs, s talán ezt a hazai játékosok is elhitték, de a vendégeknél a 65. percben beállt Waltner Róbert, aki gyökeres változást hozott a meccsben. Előbb a 77. percben Seye fejére emelt, aki 13 méterről bólintott a kapu jobb oldalába (3–1), majd két perccel később Völgyi balról beívelt szabadrúgása és Popin lefejelt labdája után két lépésről lőtt jobbal a kapuba(3–2).

A hajrában így rághatták a körmüket a kecskemétiek, s a vendégek nyomtak is eléggé, a ráadásban több szögletet is elvégeztek, de újabb gólt már nem tudtak szerezni.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 17 14 2 1 40–6 +34 44
2. MTK Budapest 18 13 5 28–18 +10 39
3. DVSC-Teva 18 10 4 4 27–12 +15 34
4. Diósgyőri VTK 18 9 6 3 28–20 +8 33
5. Ferencvárosi TC 17 9 4 4 26–15 +11 31
6. Paksi FC 18 7 7 4 27–17 +10 28
7. Újpest FC 18 7 7 4 16–14 +2 28
8. Kecskeméti TE 18 7 4 7 21–23 –2 25
9. Puskás Akadémia FC 18 7 3 8 19–21 –2 24
10. Győri ETO FC 17 6 5 6 25–21 +4 23
11. Nyíregyháza Spartacus FC 18 5 3 10 20–27 –7 18
12. Lombard Pápa FC 18 3 5 10 10–32 –22 14
13. Budapest Honvéd 18 3 4 11 12–24 –12 13
14. Pécsi MFC 18 3 4 11 18–34 –16 13
15. Dunaújváros PASE 17 3 5 9 15–32 –17 13
16. Szombathelyi Haladás 18 3 3 12 9–25 –16 12
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 18. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
Február 27., péntek
19.00MTK Budapest–Paksi FC 3–1Andó-Szabó Sándor
Február 28., szombat
14.00Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK 1–1Szabó Zsolt
16.00Puskás Akadémia FC–Debreceni VSC-Teva 0–1Pintér Csaba
16.00Nyíregyháza Spartacus–Budapest Honvéd 2–0
Bognár Tamás
16.00Kecskeméti TE–Lombard Pápa 3–2
Erdős József
18.30Újpest FC–Pécsi MFC 0–2 Fábián Mihály
Március 1., vasárnap
16.30Győri ETO FC–Videoton (Tv: Duna TV)Farkas Ádám
18.30Dunaújváros PASE–Ferencváros (Tv: Sport 2)Solymosi Péter
A bajnokság állását itt tekintheti meg!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik