Már nem pont nélküli a Kecskemét, de...

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.23. 18:26
null
Zsótér Donáték (pirosban) pontot szereztek Kecskeméten (Fotó: Meder István)
A labdarúgó NB I 5. fordulójában a sereghajtó Kecskemét az újonc Dunaújváros PASE csapatát fogadta. Az első félidőben csak egy lesgólra futotta a hazaiak erejéből, a másodikban pedig még arra sem, így, bár megszerezte első pontját a kecskeméti gárda, maradt az utolsó helyen.

A két utolsó helyezett csapat mérkőzött meg egymással Kecskeméten, de amelyik gárda győz, az el is tud lépni a veszélyeztetett zónából – lehetett tudni a meccs előtt. A hazaiak meg is próbáltak támadni, de inkább csak támadgatniuk sikerült. Sztojan Pilipovics és Balázs Zsolt lövését Milinte Árpád fogta könnyedén, míg Novák Csanád a kapu mellé bombázott.

A túloldalon Zsótér Donát lőtt mellé, Orosz Márk kísérletét pedig Tomas Tujvel hárította. A félidő közepén aztán Vladan Szavics szöglete után Dejan Karan fejelt közelről veszélyesen, de Milinte ekkor is hárítani tudott. A félidő végén viszont a kapus csak kiütni tudta Szavics szabadrúgását, ami után aztán Novák a kapuba talált. A játékvezető előbb megadta a gólt, de aztán asszisztense jelzésére les miatt visszavonta, és szabadrúgást ítélt kifelé.

A trénerek közül a hazaiaké, Bekő Balázs volt kevésbé elégedett az eredménnyel, ezért a szünetben egy védő helyére egy támadót, Bebetót küldte a pályára. Ettől aktívabbak is lettek a hazaiak, hiszen előbb Novák fejesét, majd Balázs lövését kellett védenie Milintének, míg Szavics bombája a kapu fölé szállt.

Aztán Balázs szabadrúgása is kapu fölé szállt, Bebeto meg nyolc méterről ziccerben lőtt a kapu mellé. A sok kihagyott helyzet kis híján visszaütött, mert a 72. percben Tujvelnek is nagyot kellett védenie: Csehi beadása után a csereként beálló Thiago fejelt hat méterről, de a kapus bravúrral a léc fölé tolta a labdát.

A hajrában inkább óvatosabban támadtak már a felek, gól így nem született, ellenben megszületett a kecskemétiek első és a dunaújvárosiak második pontja, ami a csapatok tabellán elfoglalt helyezésén azonban semmit sem változtatott.

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

„Minimális célunkat elértük, örülünk az egy pontnak. Én jó meccsnek láttam kívülről, sok lehetőség, helyzet volt, a vége miatt van egy kis hiányérzetünk, mert akár a magunk javára is eldönthettük volna. A Kecskemétnek is megvoltak a helyzetei, akár vezetést is szerezhettek volna, de meg kell néznem majd a felvételeket, mert én itt a végén két szabálytalanságot láttam ellenünk a kontráknál" – olvasható Dobos Barna nyilatkozata a kecskemetite.hu-n.

„Ezek után nem tudom, hogy miből akarunk mi gólt lőni. Fel kell fognia a játékosoknak, hogy a felelősség közös, nemcsak az edzőé, vagy a vezetőké. Nem szoktam ilyet mondani, pláne nem egy sajtótájékoztatón, de ez nagyon fontos. A meccset végig támadtuk, ebben benne volt, hogy kontrái is lehetnek a Dunaújvárosnak. Rengeteg helyzetünk volt, talán egy szabályos gólt is rúgtunk, ettől függetlenül ész nélkül nem lehet futballozni. Ezt mindenkinek meg kell értenie, különben egy helyben fogunk toporogni" – mondta Bekő Balázs.

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

KECSKEMÉT–DUNAÚJVÁROS PASE 0–0

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I, 5. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 22., péntek
19.00
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 1–0
Bognár Tamás
Augusztus 23., szombat
16.30
MVM-Paksi FC–Újpest F 0–0
Németh Ádám
18.30
Kecskeméti TE–Dunaújváros PASE 0–0
Pintér Csaba
18.30
Videoton FC–MTK Budapest 5–0
Farkas Ádám
20.30
Lombard Pápa–Győri ETO FC 0–0
Erdős József
Augusztus 24., vasárnap
16.30
Ferencváros–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M1)
Vad II István
18.30
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK (Tv: Sport2)
Szabó Zsolt
20.30
Debreceni VSC–Szombathelyi Haladás (Tv: Sport2)
Fábián Mihály
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 5 5 16–2 +14 15
2. MVM Paks 5 3 2 9–1 +8 11
3. Diósgyőri VTK 4 3 1 8–3 +5 10
4. MTK Budapest 5 3 2 7–8 –1 9
5. Újpest FC 5 2 3 4–2 +2 9
6. Lombard Pápa FC 5 2 2 1 5–6 –1 8
7. Ferencvárosi TC 3 2 1 4–2 +2 6
8. Budapest Honvéd 5 2 3 5–6 –1 6
9. DVSC-Teva 4 1 1 2 3–3 0 4
10. Győri ETO FC 5 1 1 3 5–7 –2 4
11. Szombathelyi Haladás 4 1 1 2 2–5 –3 4
12. Nyíregyháza Spartacus FC 4 1 1 2 2–6 –4 4
13. Pécsi MFC 4 3 1 4–8 –4 3
14. Puskás Akadémia FC 5 2 3 4–8 –4 2
15. Dunaújváros PASE 4 2 2 1–7 –6 2
16. Kecskeméti TE 5 1 4 4–9 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik