NB I: július 1-jétől visszaveszi a stafétát a Vidi a PAFC-tól

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.05.26. 16:54
Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere szerint a város biztosítja az infrastrukturális kereteket a bajnok Videoton labdarúgócsapatának, ugyanakkor a szakmai munkába nem szólnak bele a Bajnokok Ligájában induló klubnál.

Cser-Palkovics András kedden Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott közös fehérvári sajtótájékoztatóján – amelyen a Modern városok program keretében együttműködési megállapodást írtak alá – kiemelte, a csapat erős, és erős marad a jövőben is, de „nem a menedzsereknek kell irányítani a dolgokat egy csapat körül”.

A bajnokcsapattól várhatóan több kulcsjátékos – a kapus Juan Calatayud mellett Sándor György, Juhász Roland és a gólkirály Nikolics Nemanja –, valamint Joan Carrillo vezetőedző is távozik. Utóbbi utódja sajtóhírek szerint a francia Bernard Casoni lesz.

A keddi eseményen Orbán Viktor hozzátette, hogy eddig a Puskás Akadémia felségterülete volt Székesfehérváron az utánpótlás-munka szakmai irányítása, de ez a klub kérésére július 1-jétől visszakerül a Videotonhoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik