Lanzafame újra betalált, fontos meccset nyert a Honvéd

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2018.04.07. 16:45
null
Óriási volt a küzdelem, amelyből a Honvéd jött ki jobban (Fotó: Földi Imre)
Bár a Budapest Honvéd óriási fölényben játszott a Balmazújváros ellen a labdarúgó NB I 25. fordulójában, sokáig úgy tűnt, nem tud gólt rúgni. Aztán a 70. percben Danilo megszerezte a vezetést, amitől felébredt a vendégcsapat, és egyenlíthetett is volna, csakhogy Arabuli tizenegyesét Gróf kivédte. Az utolsó pillanatokban Lanzafame viszont belőtt egy büntetőt, így biztosan nyert a Honvéd.

LABDARÚGÓ NB I
25. FORDULÓ

Bp. Honvéd–Balmazújváros 2–0 (Danilo 74., Lanzafame 91. – 11-esből)
Budapest, Bozsik-stadion. V: Kassai

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

ÖSSZEFOGLALÓ

Davide Lanzafame nézte, nézhette a hétközi Bajnokok Ligája-fordulót. Két és fél perc telt el a mérkőzésből, amikor az Eppel Mártontól kapott labdát a kapunak háttal állva ollózva próbálta kapura küldeni. Maradjunk annyiban: Cristiano Ronaldo a kispesti csatár egykori klubja, a Juventus ellen valamivel jobban hajtotta végre a mozdulatot, de a kísérlet így is tapsot kapott. Látszott, az olasz légiós lesz az, akitől a legtöbb, futballra emlékeztető jelenetet várhattuk.

„Erő a lábban, érzés a szívben” – hirdette egy reklámtábla a Honvéd egyik jelmondatát, amellyel abszolút azonosulni lehet, és minderre szükség is lett volna, hiszen 2018-ban a pályára lépő két csapat pontosan két győzelmet tudott szerezni, együttesen. A Balmazújváros Debrecenben, a Honvéd Kispesten a Haladás ellen szerezte meg a három pontot, s bár a bajnok a hét közepén pótolja a Videoton ellen elmaradt bajnokiját, ez a soványka sikermérleg azért mutatta, nem ez lehet a forduló legszínvonalasabb ütközete.

Nagy Gergő távoli lövése ébresztette fel a szundikálókat – az életerős kísérlet végén Horváth László vetődve védeni tudott. Válaszképpen Vajda Sándor került óriási helyzetbe, ám mielőbb nagyon megijedtek volna a honvédosok, a kapu előterében még megpróbálta átvenni a labdát, de az a testéről Gróf Dávid kezére pattant. Hogy mire gondolhatott ekkor Horváth Ferenc, a Balmazújváros edzője, aki gyerekkorában ebben a stadionban a hátsó salakos pályán tanult meg futballozni, s lett belőle válogatott center, nem tudjuk – de kitalálhattuk. Ilyen helyzetet kihagyni óriási luxus egy olyan csapat részéről, amely a tabella legalján helyezkedve a bennmaradásért küzd… Akárhogy is: a vendégek időnként szemre tetszetősen adogattak, viszont inkább csak a mezőnyben, a kapuig már nem nagyon jutottak el. A másik oldalon a két csatárt próbálták minél előbb helyzetbe hozni a házigazdák, a legtöbb segítséget a jobb oldalon rendre felzárkózó Patrick Ikenne-King próbálta adni az ékeknek.

Szünet után állandósult a Honvéd nyomása, kapuja elé szorult a Balmazújváros, immár nemcsak a jobb oldalon, hanem a másik szélen Tonci Kukoc révén is rohamozott a Honvéd – a horvát légiós rengeteget futott. Ezzel együtt járt, hogy némileg fel is lazult a védelem, egy kontraakció végén Haris Attila szerezhetett volna gólt, de közvetlen közelről nem találta el a kaput – pedig ez nagy lehetőség volt! A félidő derekán Supka Attila kettős cserével próbált új lendületet adni a kispesti támadójátéknak. S bizony bőséges volt a kínálat a lecserélhető játékosok közül: annyi hibát láttunk ugyanis, hogy bajban lettünk volna, ha meg kell számolnunk…

Az edző ezúttal nyerőt húzott, hiszen Danilo néhány perccel a beállását követően gólt tudott szerezni. Ehhez pedig egyetlen hibára volt szüksége, mert túlságosan is óvatlan volt a vendégek védelme, amely kinyílt egy ártalmatlannak tűnő bedobást követően, a légiós pedig végigsprintelt a térfélen…

A Balmazújváros nem játszott rosszul, ám nem először maradt pont nélkül egyetlen figyelmetlenség miatt. Sőt, a végén még nagyobb hibát követett el a csapat, amikor tizenegyesből sem szerzett gólt – így nehéz lesz a kiesés elleni harc.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 25 16 6 3 55–22 +33 54
2. Videoton FC 24 15 6 3 51–24 +27 51
3. Debreceni VSC 25 10 6 9 43–33 +10 36
4. Budapest Honvéd 24 10 5 9 39–39 0 35
5. Paksi FC 25 9 8 8 37–39 –2 35
6. Újpest FC 25 8 10 7 31–32 –1 34
7. Diósgyőri VTK 25 8 6 11 39–41 –2 30
8. Puskás Akadémia FC 25 7 8 10 30–38 –8 29
9. Szombathelyi Haladás 25 8 3 14 27–40 –13 27
10. Vasas FC 25 7 5 13 30–47 –17 26
11. Mezőkövesd Zsóry FC 25 6 8 11 30–47 –17 26
12. Balmazújváros 25 5 9 11 27–37 –10 24
NB I, 2017–2018, 25. FORDULÓ
ÁPRILIS 7., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Ferencváros–Mezőkövesd 3–0Budapest, Groupama ArénaSolymosi Péter
Bp. Honvéd–Balmazújváros 2–0
Budapest, Bozsik József StadionKassai Viktor
Vasas–Puskás Akadémia 1–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionIványi Zoltán
Paksi FC–Debreceni VSC 2–5
Paks, Városi StadionBognár Tamás
Diósgyőri VTK–Haladás 1–2
Mezőkövesd, Városi StadionKarakó Ferenc
Videoton–Újpest 3–0Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor
TABELLA •TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik