NB I: hogyan maradhat benn a Siófok és lehet 3. az MTK?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.27. 13:03
null
A Siófok és a Paks már megmérkőzött egymással – de a párharcuk még tart (Fotó: NS-archív, Czerkl Gábor)
A labdarúgó NB I 2012–2013-as szezonjában az utolsó forduló előtt tulajdonképpen két nyitott kérdés maradt: melyik csapat esik ki az Eger mellett, illetve melyik csapat szerzi meg a bronzérmet. Most ezen kérdések eshetőségeit nézzük végig.

 

A bennmaradást jelentő 14. helyért folyó küzdelem képlete egyszerű. A Lombard megkapaszkodik az NB I-ben, ha az utolsó körben nyer Diósgyőrben, vagy ha nem nyer, de a Siófok sem tudja megverni az Újpestet. Siófoki győzelem és pápai pontvesztés után viszont a Balaton-partiak örülhetnek.

SZAVAZÁS

Melyik csapatnak szurkol, hogy továbbra is NB I-es maradjon?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az Európa-liga-szereplést érő 3. helyért a Honvéd és az MTK verseng. A kék-fehérek csak akkor zárhatnak dobogón, ha otthon felülmúlják a Debrecent, a Honvéd pedig kikap a Haladás vendégeként. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy mennyivel veszít a Honvéd, illetve mennyivel nyer az MTK, mert a felsoroltak megvalósulása esetén a két csapat egyenlő ponttal és azonos győzelemszámmal zár, így a gólkülönbség rangsorol közöttük, amiben jelenleg három góllal jobb a Honvéd.

Egyenlő pontszám esetén először a több győzelem rangsorol (aztán a gólkülönbség, a több szerzett gól, majd az egymás elleni meccseken szerzett több pont), ezért nem lehet már bronzérmes a Fradi. Ugyanakkor a Honvéd papíron akár még másodiknak is befuthatna, de csak akkor, ha az utolsó fordulóban megveri idegenben a Haladást, a Videoton kikap a Pécstől, és közben a Honvéd gólkülönbségben is a Vidi elé kerül. Ez utóbbi esélye azonban minimális, tekintve, hogy a fehérváriak gólkülönbsége jelenleg plusz 29, a kispestieké pedig csak plusz 14. Ettől függetlenül a Videoton El-szereplése már matematikailag is biztosra vehető, mivel a dobogóról nem csúszhat le.

NB I, 30. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés
Május 31., péntek
19.00 Ferencváros–Kaposvári Rákóczi (Tv: Duna)
Június 1., szombat
14.00
Eger–Győri ETO (Tv: m1)
16.00
Szombathelyi Haladás–Budapest Honvéd (Tv: Sport1)
16.00
MTK–DVSC-Teva (Tv: Sport2)
16.00
MVM Paks–Kecskeméti TE
18.30
Videoton–Pécsi MFC (Tv: Sport1)
Június 2., vasárnap
16.30
Siófok–Újpest (Tv: m1)
16.30
Diósgyőri VTK–Lombard Pápa (Tv: Sport1)
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 29 18 7 4 54–31 +23 61
2. Videoton FC 29 16 6 7 51–22 +29 54
3. Budapest Honvéd 29 15 6 8 49–35 +14 51
4. MTK Budapest 29 14 6 9 40–29 +11 48
5. Ferencváros 29 13 9 7 49–34 +15 48
6. DVSC-Teva 29 14 4 11 46–33 +13 46
7. Haladás 29 11 10 8 35–26 +9 43
8. KTE-Phoenix Mecano 29 11 8 10 41–42 –1 41
9. Újpest FC 29 10 8 11 39–42 –3 38
10. Diósgyőri VTK 29 9 10 10 30–38 –8 37
11. Kaposvári Rákóczi 29 10 6 13 33–36 –3 36
12. MVM Paks 29 8 11 10 40–37 +3 35
13. Pécsi MFC 29 9 7 13 31–43 –12 34
14. Lombard Pápa FC 29 7 6 16 25–45 –20 27
15. Siófok 29 7 4 18 31–60 –29 25
16. Egri FC 29 3 6 20 23–64 –41 15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik