NB I: Hét győzelem után talán könnyelművé váltunk – Marko Nikolics

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2019.09.28. 22:21
null
Marko Nikolics szerint megérdemelt a Fehérvár veresége (Fotó: Micheller Szilvia)
Nagy meglepetésre az eddig a bajnokságban veretlen Mol Fehérvár FC 2–0-ra kikapott odahaza az Újpest FC-től. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az Újpest FC vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics először is gratulált játékosainak.

„Nem is kell erről sokat beszélnem, hiszen ők mindent elmondtak a játékukkal. A mérkőzés előtt felhívtam rá a figyelmüket, hogy ebben a stadionban csak türelemmel lehet nyerni. Kilencven percen keresztül koncentráltak is voltunk, türelmesek, kivárták a fiúk a megfelelő pillanatot, ami végül el is jött. Büszke vagyok arra, hogy ilyen csapatnak lehetek az edzője.”

A Nemzeti Sport ezután arra volt kíváncsi: mi változott meg a csapatnál, hiszen a rossz kezdés után sorrendben a Debrecent és a Fehérvárt is legyőzték.

„A Honvéd elleni vereség előtt néhány nappal új játékosok érkeztek hozzánk, akkor még nem volt idő a beépítésükre. Azóta viszont már igen: Heris, Szakály, Feczesin és Perosevic is nagy kvalitású játékos, hiányoztak eddig. Velük az egész csapat karaktere megváltozott. Feczesin nagyon tapasztalt, hosszú pályafutás van mögötte, és olyan, mintha tizenkilenc-húsz éves lenne, aki minden helyzetben nyerni akar. Nemcsak remek játékos, de kiváló példa is a többiek számára.”

Marko Nikolics természetesen csalódottan értékelt a Mol Fehérvár FC első veresége után.

„Sokat nem tudok mondani, inkább úgy fogalmaznék, hogy rendeztek a stadionban egy meccset, de mi nem érkeztünk meg rá, csak testben. Már az első pillanatban látszott, hogy nem volt elég futás, energia, elveszítettük folyamatosan a párharcokat. Hét győzelem után talán könnyelművé vált a csapat, megérdemeltük a mai vereséget. De továbbra is elsők vagyunk. A korábbi tapasztalatokból is kiindulva lehet, hogy olyan csapat vagyunk, amelyiknek kicsit el kell esnie, hogy újra fel tudjon állni, és menjen tovább.”

A lecserélt Huszti Szabolcs sérülésével kapcsolatban elmondta: szeretne optimista lenni, de nem néz ki jól a térde. Holnap lesznek a vizsgálatok, de ha hosszabb időre kidől, akkor az nagy problémát jelent a csapatnak.

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ

Mol Fehérvár FC–Újpest FC 0–2
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, 5267 néző. Vezette: Pintér Csaba
Gólszerző:Onovo (81.), Feczesin (91.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2019–2020, 7. FORDULÓ
SZEPTEMBER 28., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–2
Mezőkövesd, Városi StadionBogár Gergő
2456
Kaposvár–Diósgyőri VTK 2–0
Kaposvár, Rákóczi StadionBerke Balázs
1200
ZTE FC–Paksi FC 3–1
Zalaegerszeg, ZTE ArénaErdős József
2945
Debrecen–Puskás Akadémia 1–2
Debrecen, Nagyerdei StadionBognár Tamás
3250
Mol Fehérvár FC–Újpest FC 0–2Székesfehérvár, Mol Aréna SóstóPintér Csaba
5267
SZEPTEMBER 29., VASÁRNAP

16.00: Ferencváros–Kisvárda
(Tv: M4 Sport)

Budapest, Groupama ArénaIványi Zoltán
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 7 6 1 17– 5 +12 18
2. Mezőkövesd Zsóry FC 7 5 2 10– 6 +4 15
3. Puskás Akadémia FC 7 4 1 2 12– 7 +5 13
4. Ferencvárosi TC 5 4 1 9– 5 +4 12
5. Újpest FC 7 3 1 3 11–12 –1 10
6. Debreceni VSC 6 3 3 13–11 +2 9
7. Kisvárda 6 3 3 8–10 –2 9
8. Zalaegerszegi TE FC 7 2 1 4 11– 9 +2 7
9. Paksi FC 7 2 1 4 7–12 –5 7
10. Budapest Honvéd 7 2 5 10–15 –5 6
11. Kaposvári Rákóczi FC 7 2 5 6–13 –7 6
12. Diósgyőri VTK 7 2 5 5–14 –9 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik