Szentes alatt először nyert a Hali, így nem utolsóként telel

Vágólapra másolva!
2014.12.06. 17:55
null
A Haladás először nyert Szentessel, így nem az utolsó helyen telel (Fotó: B. Kováts Zoltán)
A labdarúgó NB I 17. fordulójában Szentes Lázár megszerezte első győzelmét a Haladás kispadján: csapata ügyesen kihasználta a vendég kecskemétiek hibáit, és 3–1-re nyert.

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

Szombathelyi Haladás–Kecskeméti TE 3–1 (Iszlai 8. – 11-esből, Varga R. 16. – öngól, Devecseri 60., ill. Novák Cs. 90.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Annyi balszerencse és hányattatás után a 17. fordulóban végre rámosolygott a szerencse a Haladásra. Egyrészt a Kecskemét elleni mérkőzés után a pálya helyrehozása miatt emberek tucatjainak lesz munkája egészen nyárig, másrészt a kiesés elleni hadakozó riválisok közül a Pécs és a Dunaújváros is kikapott szombaton.

A KTE játékosai közül meg Varga Róbert és Marko Vukaszovics előbb összehozott egy gólt Iszlai Bencének (1–0), amelyet Varga Róbert megfejelt (szó szerint) egy jól helyezett öngóllal (2–0), a szerb védő meg egy Balázs Zsolt által kiharcolt büntető elrontásával.

Vukaszovics kihagyott még egy helyzetet ezen felül (ennek ellenére látványosan mérgelődött, amikor lecserélték, már a második félidőben), de Ivan Lovric is majdnem betalált Rózsa Dániel kapujába, azaz egyáltalán nem mondhatni, hogy már az első félidőben eldőlt a mérkőzés.

Mert a 60. percre datálhatjuk ezt, amikor Devecseri Szilárd a kapuba lőtt egy „vendégfejről” elé kerülő beadást: 3–0!

Bekő Balázs nem adta fel, beküldte Gréczi Gábort, Novák Csanádot és Patvaros Zsoltot is, csapata bátran rohamozott, gyűrte az ellent, dagasztotta az iszapot, nyűtte a gyepet – és szorgalma szépítést ért végül. 3–1!

Szentes Lázár tehát megszerezte első győzelmét a Haladás kispadján, sőt, korábban gólt sem lőtt csapata az élvonalban, mindez pedig azt jelenti, hogy nem az utolsó helyen telel a Hali.

Egyébként dicsérjük meg – a rengeteg hiba ellenére is – a játékosokat, hiszen az irreális körülmények között bizony becsülettel, bátran harcolva megdolgoztak a pénzükért.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 17 14 2 1 40– 6 +34 44
2. MTK Budapest 16 12 4 24–15 +9 36
3. Ferencvárosi TC 17 9 4 4 26–15 +11 31
4. Diósgyőri VTK 16 8 5 3 25–18 +7 29
5. Debreceni VSC-Teva 16 8 4 4 24–11 +13 28
6. Újpest FC 16 7 7 2 15–10 +5 28
7. MVM-Paks 16 7 6 3 25–13 +12 27
8. Puskás Akadémia FC 17 7 3 7 19–20 –1 24
9. Győri ETO FC 17 6 5 6 25–21 +4 23
10. Kecskeméti TE 17 6 4 7 18–21 –3 22
11. Nyíregyháza Spartacus FC 16 4 2 10 17–26 –9 14
12. Lombard Pápa FC 17 3 5 9 8–29 –21 14
13. Budapest Honvéd 17 3 4 10 12–22 –10 13
14. Dunaújváros PASE 17 3 5 9 15–32 –17 13
15. Szombathelyi Haladás 17 3 2 12 8–24 –16 11
16. Pécsi MFC 17 2 4 11 16–34 –18 10
LABDARÚGÓ NB I, 17. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
December 5., péntek
19.00 Ferencváros–Lombard Pápa 2–0 Szabó Zsolt
December 6., szombat
14.00
Budapest Honvéd–Győri ETO FC 0–2 Andó-Szabó Sándor
16.00
Pécsi MFC–Puskás Akadémia FC 0–1 Erdős József
16.00Dunaújváros PASE–Videoton 1–4Vad II István
18.00Szombathelyi Haladás–Kecskeméti TE 3–1Solymosi Péter
20.00MVM-Paks–Nyíregyháza Spartacus ELMARADT!Iványi Zoltán
December 7., vasárnap
16.30Diósgyőri VTK–Újpest FC (M1) Bognár Tamás
18.30Debreceni VSC-Teva–MTK Budapest (Sport 2)Németh Ádám
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik