Király Gábor büntetőt védett, a Haladás legyőzte a Videotont

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.10.24. 17:22
null
A Haladás megérdemelten győzte le a Videotont (Fotó: Reviczky Zsolt)
A Haladás hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Videotont az NB I 13. fordulójának szombati mérkőzésén. A találkozó egyetlen gólját Gaál Bálint szerezte a 24. percben.

 

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ
Haladás–Videoton 1–0 (Gaál 24.)

Remek időben, elszánt hazai szurkolók szeme láttára kezdődött a nyugat-magyarországi rangadó Kassai Viktor játékvezető sípszavára. A hazaiak hamar helyzetbe kerültek, de az első 15 percben inkább csak ismerkedtek a csapatok, keresték a fogást.

Több mint negyedórát kellett várni az első lövésre, de Wils lövése pillanatában még nem forgott veszélyben a székesfehérvári kapu.

A 22. percben Oliveira bevette ugyan a hazai kaput, de les miatt érvénytelen volt a találat. Két perccel később már valóban gólt ünnepelhetett a hazai közönség. Gosztonyi indította a jobb oldalon Gaál Bálintot, aki betört a tizenhatoson belülre, majd 7 méterről Danilovics mellett az alsó sarokba lőtt. 1–0

Két perccel később egyenlíthetett volna a Videoton. Oliveira találta szembe magát Király Gáborral, a magyar válogatott kapusa bravúrral védett. A 35. percben is nagy lehetőség kínálkozott Oliveira előtt, ám ezúttal a kaput sem találta el 16 méterről. A kapott gól után jóval többet támadott és agresszívabban is játszott a Videoton, a Haladás vezetése azonban nem volt érdemtelen, előnye kisvártatva akár kétgólos is lehetett volna, csakhogy Gosztonyi lövését bravúrral hárította Danilovics a 43. percben.

Az 52. percben Gaál majdnem lemásolta gólját, de Danilovics ezúttal a helyén volt, és fogta a rövid sarkot.

A találkozó feszült pillanatoktól sem volt mentes, az 53. percben Nego és Bosnjak kapott sárga lapot kakaskodásért.

A 64. percben büntetőt kapott a Videoton. Oliveira jobb oldali beadása után Jagodics kezére pattant a labda, Kassai hezitált, végül tizenegyest ítélt. A labda mögé Feczesin Róbert állt oda, de nem tudta gólra váltani az óriási lehetőséget, Király Gábor érezte az oldalt, és bravúrral védte a jobb alsó sarok felé tartó lövést. Zúgott a „Király Gabi!” a Rohonci úti stadionban, miközben Kassai Viktor kapott néhány keresetlen szót a hazai közönségtől.

A mérkőzés hajrájában a Videoton tovább erőltette a támadásokat, átütőerő híján azonban a Haladás győzelme nem forgott veszélyben. Az 1–0-s végeredmény azt jelenti, hogy a Haladás július 19. óta veretlen hazai pályán az NB I-ben, a Videoton pedig továbbra is (augusztus első napja óta) nyeretlen idegenben a bajnokságban.

A két együttes szerdán ismét találkozik egymással, szintén Szombathelyen, de már a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán.

A MÉRKŐZÉS SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 13 12 1 – 27–5 +22 37
2. Paksi FC 13 6 4 3 17–10 +7 22
3. MTK Budapest 13 6 4 3 19–13 +6 22
4. Szombathelyi Haladás 13 5 6 2 11–10 +1 21
5. DVSC-Teva 13 5 5 3 21–14 +7 20
6. Budapest Honvéd 13 4 4 5 16–18 –2 16
7. Videoton FC 13 5 – 8 14–16 –2 15
8. Diósgyőri VTK 13 4 3 6 14–23 –9 15
9. Újpest FC 13 3 6 4 15–15 0 15
10. Puskás Akadémia FC 13 2 6 5 14–17 –3 12
11. Vasas FC 13 3 1 9 9–17 –8 10
12. Békéscsaba Előre 13 2 2 9 11–30 –19 8
13. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető
Október 24., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVSC 1–1Andó-Szabó Sándor
17.30 Békéscsaba–Paks 2–3
Berke Balázs
17.30 Haladás–Videoton 1–0
Kassai Viktor
17.30 MTK–Honvéd 2–1
Vad II István
17.30 Újpest–Vasas 2–0
Erdős József
17.30 DVTK–Ferencváros 0–2 Szabó Zsolt
Legfrissebb hírek

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
Tegnap, 7:54

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

„Jókor jön ez a kupameccs” – Feczkó Tamás mindenre választ kap

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 08:25

Eljárás indult a Videoton–DVTK mérkőzés után történtek miatt

Labdarúgó NB II
2026.09.10. 09:35

Németh Dániel duplájával fordított és nyert a Videoton a DVTK ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.07. 21:23

„Zajlanak az egyeztetések a Racing-csoporttal” – Cser-Palkovics András a Vidi értékesítéséről

Labdarúgó NB II
2026.09.03. 10:27

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.09.02. 17:06