Újpesti siker Szombathelyen – három gól Király hálójában

Vágólapra másolva!
2015.11.28. 15:27
null
Kylian Hazard (középen) bevette Király Gábor kapuját (Fotó: Koncz György)
A váratlanul gyengén játszó, szárnyaszegett Haladást alaposan meglepte az Újpest a labdarúgó NB I 17. fordulójában, és biztos győzelmet aratott Szombathelyen. A jól játszó vendégeknél már a nyolcadik gólját szerezte a házi gólkirály, Diagne.

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

HALADÁS–ÚJPEST 0–3 (K. Hazard 10., Litauszki 31., Diagne 60.)

A HALADÁSÚJPEST TALÁLKOZÓ ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

Egyik csapat sem büszkélkedhetett azzal, hogy potyognak a gólok az egymás elleni meccseiken. A két csapat legutóbbi nyolc meccsén egyszer sem esett több két gólnál. Ki tudja… Talán ennek a sorozatnak is meg kellett szakadnia egyszer.

Az Újpest legutóbb a Honvédot verte meg idegenben, és a 17. fordulóban is vendégségben lépett föl, az otthon nagyon erős Haladás ellen. A hazai szurkolók joggal reménykedtek abban, hogy a paksi vereség után újra nyernek, és ezzel esetleg visszakapaszkodnak a dobogóra.

Ebben a reményükben azonban csalatkozniuk kellett, mert ezen a szombaton kedvenceik egészen gyenge produkcióval rukkoltak ki.

Mindjárt a 10. percben vezetést szerzett az Újpest, noha addig viszonylag aktívabb volt a Haladás. Heris kapufáról kipattanó labdájára lecsapott Hazard, és tíz méterről bevette Király kapuját. 0–1

A gól után sem állt le az Újpest, többet birtokolta a labdát, lényegében az történt a pályán, amit a lila-fehérek akartak. És mivel nagyon akartak, szereztek egy újabb gólt. A 31. percben Diagne majdnem betalált, de mielőtt a labdája elgurult volna a kapufa mellett, Litauszki segített. 0–2

A Haladás gyengén játszott, teljesen az Újpest irányított, és a gól után sem állt vissza, uralta a meccset.

A második félidőben sem változott a játék képe, szó sem volt heves Haladás-rohamokról, mintha belenyugodtak volna a vereségbe. Talán ennek is lett az eredménye, hogy a 60. percben az Újpest házi gólkirályáról, Diagne-ról mindenki megfeledkezett, ő pedig Balogh jó beadása után szépen kilőtte a bal alsót. 0–3

Mészöly Géza kettős cserével igyekezett felrázni csapatát, és a Haladás át is vette az irányítást. Ez azonban csak meddő mezőnyfölénnyel járt, igazi veszélyt nem teremtettek a hazaiak Balajcza kapuja előtt.

A szezon leggyengébb teljesítményét nyújtotta a Haladás, amelynek fejet kellett hajtania a sokkal jobban játszó Újpest előtt.


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 16 14 1 1 35–7 +28 43
2. Paksi FC 16 8 5 3 24–13 +11 29
3. MTK Budapest 16 7 4 5 20–15 +5 25
4. Videoton FC 16 8 8 19–17 +2 24
5. Újpest FC 16 6 6 4 23–17 +6 24
6. DVSC-Teva 16 6 6 4 22–17 +5 24
7. Szombathelyi Haladás 16 6 6 4 12–15 –3 24
8. Budapest Honvéd 16 5 5 6 20–22 –2 20
9. Diósgyőri VTK 16 4 4 8 16–27 –11 16
10. Puskás Akadémia FC 16 3 6 7 21–25 –4 15
11. Békéscsaba Előre 16 3 2 11 16–37 –21 11
12. Vasas FC 16 3 1 12 12–28 –16 10

17. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés Játékvezető Nézőszám
November 28., szombat
15.30 Vasas–Puskás Akadémia 2–4
Vad II István
15.30 Honvéd–Békéscsaba 3–2 Szabó Zsolt
15.30 Haladás–Újpest 0–3 Solymosi Péter
15.30 DVTK–Paks 1–1 Farkas Ádám
15.30 Videoton–MTK 1–0 Bognár Tamás
18.00 FTC–DVSC 3–0Kassai Viktor
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik