Radó remekelt, bent maradt a Haladás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.30. 18:56
null
Bent maradt a Haladás (Fotó: Meder István)
A Haladás abban a tudatban lépett pályára a labdarúgó NB I 30. fordulójában, hogy ha nyer, biztosan bent marad. Nem volt könnyű a feladat, de a rendkívül elszánt zöld-fehérek 3–0-ra győztek, így jövőre is az NB I-ben folytathatják.

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

HALADÁS–PUSKÁS AKADÉMIA 3–0 (Martínez 27. – 11-esből, Rocchi 81., Radó 87.)

A mérkőzés előtt a bizakodó szombathelyi szurkolók nyilatkoztak az NSO Tv-nek.

Végtelenül egyszerű volt a képlet a Haladás és a PAFC találkozója előtt. Ha a Haladás nyer, bent marad az NB I-ben. A meccs előtt Mészöly Géza elmondta, hogy hétfő óta csak erre a találkozóra összpontosítanak, és biztos volt benne, hogy a munkájuknak meglesz az eredménye. Radó András azt fejtegette, hogy az öltözőben még csak fel sem vetődött senkiben, hogy kieshet a Hali.

Ennek megfelelően indult a találkozó, a Haladás rögtön támadólag lépett fel, és nyomás alatt tartotta a vendégek védelmét, és ha Radó jobban koncentrál, akár már a 12. percben vezetést szerezhetett volna a hazai csapat. Ennek ellenére az elején a felcsútiak lőhettek volna gólt, de Tischler nagy helyzetben nem találta el a kaput.

A 27. percben aztán a nyomás meghozta az eredményt, Martínez talált tizenegyesből a PAFC hálójába. A vendégek hevesen tiltakoztak, úgy érezték, hogy Radó földobta magát Fiola becsúszása után, de hiába volt minden protestálás, a bíró hajthatatlan maradt. 1–0

A félidő hátralévő részében is többet tett a győzelemért a szombathelyi csapat, de helyzeteket már egyik oldalon sem lehetett kialakítani.

A második félidő elején visszaesett a Haladás, a PAFC pedig támadni kezdett, noha a vendégeknek ez a meccs már nem osztott, nem szorzott. Észlelte is a veszélyt Mészöly, és, noha a riválisok meccseinek állása egyelőre kedvező volt a Haladásnak, cserére szánta el magát.

Gyengén játszott a Haladás, és a nézők is kezdtek elégedetlenkedni. Aztán a feltűnően idegesen játszó Lencse László a hazaiak segítségére sietett, mert a 69. percben megkapta a második sárgáját, így tíz emberre fogyatkoztak a vendégek.

Közben kiderült, hogy a Paks vezetést szerzett a Dunaújváros ellen, ami megnyugtatta a Haladást. Újra az első félidőben látott aktív játékot láthatta a közönség, valamint azt, hogy a fellazuló vendégvédők közül Radó indításával kilép Tommaso Rocchi, és a 81. percben szép emeléssel biztossá teszi a Haladás bennmaradását. 2–0

Így örültek a második gólnak a szombathelyi játékosok

És ahogy az már lenni szokott, a lelkileg felszabadult Hali legjobbja, Radó András is betalált, ezzel 3–0-ra alakította az állást az utolsó percekben – a Haladás jövőre is az NB I-ben folytathatja!



A mérkőzés után Illés Béla tulajdonos, Tóth Miklós ügyvezető, Halmosi Péter és Radó András nyilatkozott az NSO Tv-nek.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 30 22 5 3 64–14 +50 71
2. Ferencvárosi TC 30 19 7 4 49–19 +30 64
3. MTK Budapest 29 18 3 8 39–24 +15 57
4. DVSC-Teva 29 14 9 6 39–19 +20 51
5. Paksi FC 30 14 9 7 44–27 +17 51
6. Újpest FC 30 14 9 7 40–28 +12 51
7. Diósgyőri VTK 29 12 9 8 42–36 +6 45
8. Győri ETO FC 29 10 8 11 41–39 +2 38
9. Kecskeméti TE 30 10 8 12 30–39 –9 38
10. Puskás Akadémia FC 30 10 5 15 35–40 –5 35
11. Pécsi MFC 30 8 7 15 32–51 –19 31
12. Nyíregyháza Spartacus FC 30 8 6 16 33–49 –16 30
13. Budapest Honvéd 30 6 10 14 26–36 –10 28
14. Szombathelyi Haladás 30 7 4 19 26–53 –27 25
15. Dunaújváros PASE 30 5 8 17 26–49 –23 22
16. Lombard Pápa FC 30 4 7 19 14–57 –43 19
* Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 30. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Május 29., péntek
19.00 Pécsi MFC–Nyíregyháza Spartacus 2–1
Szőts Gergely
Május 30., szombat
14.00 Újpest FC–Kecskeméti TE 3–0 Berke Balázs
16.30 Ferencváros–Videoton FC 2–0 Kassai Viktor
19.00 Szombathelyi Haladás–Puskás Akadémia FC 3–0 Andó-Szabó Sándor
19.00 Paksi FC–Dunaújváros PASE 2–1 Szilasi Szabolcs
19.00 Budapest Honvéd–Lombard Pápa 2–0 Pintér Csaba
Május 31., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–MTK Budapest (Tv: Duna World) Oláh Gábor
18.30 Debreceni VSC–Győri ETO FC (Tv: Sport2) Iványi Zoltán
Bajnok a Videoton, az Európa-ligában indul a Ferencváros, az MTK és a Debreceni VSC. Kiesett a Lombard Pápa és a Dunaújváros PASE, nem kapott licencet, így a következő szezonban nem indulhat az NB I-ben a Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Pécsi MFC és a Nyíregyháza Spartacus sem.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik