Király 11-est fogott, de így sem nyert a Haladás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.19. 17:55
null
Király Gábor büntetőt hárított a Honvéd ellen (Fotó: Koncz György)
Hiába számított rangadónak a negyedik és a második csatájaként a labdarúgó NB I kilencedik fordulójában a Haladás és a Budapest Honvéd összecsapása, gól nem született. Ehhez kellett az is, hogy Király Gábor az első félidőben büntetőt védjen.

 

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ

Haladás–Honvéd 0–0

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Nem sok izgalmat tartogatott a Haladás–Honvéd bajnoki mérkőzés első 30 perce, mert Souleymane Youla les miatt (helyesen) meg nem adott gólja mellett csak kósza íveléssel és kapuscsemegeként minősíthető távoli lövésekkel kísérletezgettek a felek.

Pedig rangadónak minősült a találkozó, elvégre a tabella másodikja fogadta a negyediket – miközben a kispestiek úgy álltak ilyen előkelő helyen, hogy a korábbi öt fordulóban csak egyetlen mérkőzést tudtak megnyerni, a korábbi kettőn pedig még gólt sem szereztek.

Szombathelyen viszont előnnyel térhettek volna pihenőre a szünetben, de a Gosztonyi András által összehozott (teljesen fölöslegesen buktatta Baráth Botondot) büntetőnél Vernes Richárd nem tudott túljárni Király Gábor eszén.

A fordulás után hazai részről Szasa Popin hagyott ki ordító lehetőséget, a másik kapu előtt meg Youla találta el igen rosszul fejjel a labdát, hogy aztán rajtaütésszerűen nagyot zuhanjon a mérkőzés színvonala.

A legvégén akadt még egy lehetősége a Halinak, de Baráth és Alekszandar Ignjatovics hősiesen blokkolt két közeli lövést is – a szombathelyiek immáron nyolc bajnoki óta veretlenek, de ezzel az iksszel nem lehetnek elégedettek, a vendégek pedig minden bizonnyal nyernek, ha betalálnak az első félidőben a 11-esből.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 9 9 20–3 +17 27
2. Szombathelyi Haladás 9 4 4 1 7–5 +2 16
3. MTK Budapest 9 4 2 3 11–7 +4 14
4. DVSC-Teva 9 4 2 3 11–11 0 14
5. Budapest Honvéd 9 3 4 2 12–10 +2 13
6. Paksi FC 9 3 3 3 10–6 +4 12
7. Diósgyőri VTK 9 3 2 4 11–18 –7 11
8. Újpest FC 9 2 4 3 10–11 –1 10
9. Puskás Akadémia FC 9 2 4 3 9–10 –1 10
10. Videoton FC 9 3 6 8–11 –3 9
11. Vasas FC 9 3 6 7–11 –4 9
12. Békéscsaba Előre 9 1 1 7 6–19 –13 4
LABDARÚGÓ NB I, 9. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető

Szeptember 19., szombat

18.00 DVTK–Puskás Akadémia 3–2
Kassai Viktor
18.00 Paks–MTK 0–0Erdős József
18.00 Ferencváros–Békéscsaba 1–0Szőts Gergely
18.00 Vasas–DVSC-Teva 0–1Pintér Csaba
18.00 Haladás–Honvéd 0–0 Farkas Ádám
20.30 Videoton–Újpest 3–0Solymosi Péter
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik