NB I: Ha gólt szerzek az FTC ellen, nem ünneplek – Böde

– Hogy van?
– Minden oké! – vágta rá Böde Dániel, a Paks támadója, aki a nyáron sikerekben gazdag hét év után vett búcsút a Ferencvárostól, hogy visszatérjen Paksra.

– Rendben van már a lába?
– Rendben, igen. Csak még a góllövő cipőt nem tudtam felhúzni rá...

– Öt meccs lement a bajnokságból, s még nem talált a kapuba.
– A Fradinál is így volt. Az első öt fordulóban képtelen voltam gólt lőni, aztán a hatodikban, az Eger ellen megtört a jég.

– A különbség az, hogy a következő ellenfél nem az Eger lesz – hanem a Ferencváros.
– Valamikor a Fradival is játszani kell. Várom a meccset, naná, hogy várom!

– Milyen érzésekkel?
– Próbálom félretenni az érzéseimet, nem akarom, hogy túlpörögjek. Van hátra egy-két nap a mérkőzésig, ráérek még azon morfondírozni, mi lesz szombat este.

– Lesz önben drukk?
– Biztos, hogy lesz. Fura lesz a Ferencváros ellen játszani. Hozzáteszem, nemcsak erre a meccsre készülök nagyon, hanem az összesre. A hét közepén már alig várom a hétvégét, hogy pályára léphessek.

– Jobbkor nem is érkezhetne az FTC Paksra: ez lesz a háromszázötvenedik élvonalbeli fellépése.
– Így van. Kereken kétszáz NB I-es mérkőzés adatott meg a Fradiban, Pakson pedig száznegyvenkilencnél járok.

– Duplán jubilál tehát.
– Azért Tomiszlav Szivics még nem hirdette ki a kezdőt...

– Megkockáztatom, a csapatkapitányt nem hagyja ki. Egyebek mellett az ünnepi alkalomra tekintettel sem.
– Szép számokról beszélünk, ám ünnep valójában csak akkor lesz, ha nyerünk. Jóllehet azt szokták mondani, minden meccs ünnep, és ezt magam is így gondolom.

– Amikor gyerekfejjel a madocsai presszóban a kuglibábukat állítgatta, hogy a fizetségből focicsukát vegyen, hitte volna, hogy valaha eljut háromszázötven első osztályú mérkőzésig?
– Áh! Akkoriban csupán abban bíztam, hogy futballista válik belőlem, de hogy a Paks és a Ferencváros mezét is viselhetem, meg sem fordult a fejemben. Még álmomban sem. Jó érzés, hogy onnan idáig jutottam, amit eddig elértem, már nem vehetik el tőlem. Huszonötször ölthettem magam a címeres mezt, nyertem trófeákat, voltam gólkirály, de talán ami ennél is fontosabb: mindenhol éreztem a szurkolók megbecsülését, tiszteletét, és ezt igyekeztem is viszonozni.

– Lelkileg nehéz lesz a Fradi elleni találkozó, lezárta már magában a ferencvárosi fejezetet?
– Jó kérdés... Amikor elköszöntem a klubtól, nem tagadtam, iszonyú nehéz volt a váltás, az azt megelőző időszakban nemegyszer a sírás kerülgetett. Szerintem ez érthető, hiszen hét gyönyörű évet töltöttem a Fradiban. Arról a szeretetről, amit a zöld-fehérek játékosaként kaptam, továbbá azokról a sikerekről, amelyeket elértünk, álmodni sem mertem volna. Tudom, hogy ilyesmiben már nem lesz részem. S hiába dumál ilyenkor az ember arról, hogy ha az egyik kaput becsukja, kinyílik egy új, ez nem ennyire egyszerű. Ez nem úgy működik, hogy egyik nap ott elbúcsúzom mindenkitől, másnap meg már itt vagyok, és mintha mi sem történt volna, megy tovább az élet. Na, erről is ennyit.

– Hálásabb téma: a szombati meccsre hány jegyet kellett intéznie?
– Sokat. Összevissza futottak be a kérések, volt, aki egy papírra írta fel, hány jegyet kért, más SMS-ben üzent, megint más Viberen adta le a rendelést. Akinek tudok, segítek, még a kiszállításban is.

– Közben jut ideje arra, hogy a korábbi csapattársakkal beszéljen?
– Persze, tartom a kapcsolatot néhány játékossal és stábtaggal. A Ferencváros mégiscsak az életem része lett az elmúlt hét évben. Hétfőn is a Népligetben edzettem.

– Hogyhogy?
– Tomiszlav Szivics szabadnapot adott nekünk azzal a kitétellel, hogy erősítenünk és futnunk kell. Mivel éppen Budapesten tartózkodtam, megkérdeztem Orosz Pált, edzhetek-e a Fradi bázisán, ő rögtön jelezte, semmi akadálya. Apróságnak tűnik, de jólesett a gesztus. Mint ahogyan az is, hogy Botka Endre a minap hívott, látogassam meg valamikor a tanyáján. Sűrűn keressük egymást Varga Rolanddal és Lipcsei Gábor masszőrrel is, s említhetnék további neveket is. A magyarokkal mindig is különösen jó volt a viszonyom.

– Azt tudja, hogy amikor paksiként játszott az FTC ellen, ugyanúgy pozitív volt a mérlege, mint amikor fordult a kocka?
– Afelől nem volt kétségem, hogy a Fradival több mérkőzést nyertem meg a Paks ellen, mint ahányat elveszítettem, de az némiképp meglep, hogy ez fordítva is igaz. Ezek szerint az egymás elleni meccsek többségén szerencsét hozok aktuális csapatomnak – bízom abban, hogy nem lesz ez másként most sem.

– Ha gólt szerez, megünnepli?
– Nem! A Paks elleni góljaim után sem örültem látványosan, az a legkevesebb, hogy a Ferencváros ellen sem tenném. Sokan vannak, akik még úgy is szeretnek, hogy eljöttem a kilencedik kerületből, eszem ágában sincs megbántani őket. Jóllehet a lelkem mélyén már nagyon vágyom egy gólra, mert április hatodika óta nem voltam eredményes az NB I-ben. Aznap egyébként éppen a Pakssal játszottunk...

– A következő kérdés már a Madocsa edzőjének szól: mi lesz vasárnap?
– Jön a Bölcske! Mifelénk annál nagyobb presztízsű rangadó nem létezik. Vagy legyőzzük a Bölcskét, vagy... Legyőzzük! Izgalmas napok lesznek, annyi szent. Ha szombaton és vasárnap is nyerünk, jó hétvégém lesz, ha nem, akkor rossz.

– Középút nincs?
– Nincs. Mindkétszer nyernünk kell, és kész.