NB I: gyorsan elfogytak az utolsó jegyek a „bajnoki döntőre”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.22. 19:16
Telt ház, vagyis közel tízezer néző előtt csap össze a Budapest Honvéd a Videotonnal a Bozsik-stadionban szombaton 19 órakor, a labdarúgó NB I utolsó, 33. fordulójában. A két csapat azonos pontszámmal áll a tabella élén, így ez a mérkőzés dönt a bajnoki címről.

SZAVAZÁS

Ki nyeri a magyar labdarúgó-bajnokságot?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A nagy érdeklődésre való tekintettel, felszabadítottunk további jegyeket a Kispest szektorba. Így pillanatnyilag 157 db szabad jegy van a Kanyarba és 345 db a Családi G szektorba a bajnoki döntőre" – írta a Budapest Honvéd Facebook-oldalán hétfőn délután.

A jegypénztárak ugyan csak 17 órakor nyitottak, azonban rengetegen sorban álltak már 15 órakor. A 19 órát meg sem kellett várni – ugyanis hivatalosan eddig tartottak volna nyitva –, ugyanis 18 óra után néhány perccel az összes jegyet elkapkodták. Ráadásul több százan belépő nélkül maradtak...

A jó hangulat tehát garantált a szombati Honvéd–Videoton mérkőzésre, amiről élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

NB I, 2016–2017, 33. FORDULÓ
MÁJUS 27., SZOMBAT
HELYSZÍN
19.00: Vasas–Mezőkövesd
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
19.00: Ferencváros–ÚjpestBudapest, Groupama Aréna
19.00: Budapest Honvéd–Videoton (Tv: M4 Sport)
Budapest, Bozsik József Stadion
19.00: DVTK–DVSCMezőkövesd, Városi Stadion
19.00: Paks–MTKPaks, Városi Stadion
19.00: Haladás–GyirmótSopron, Városi Stadion
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Budapest Honvéd 32 19 5 8 54–30 +24 62
2. Videoton FC 32 18 8 6 65–27 +38 62
3. Vasas FC 32 15 6 11 49–39 +10 51
4. Ferencvárosi TC 32 13 10 9 52–44 +8 49
5. Paksi FC 32 11 11 10 40–36 +4 44
6. Szombathelyi Haladás 32 12 7 13 41–44 –3 43
7. Újpest FC 32 10 12 10 47–49 –2 42
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 38–53 –15 39
9. Debreceni VSC 32 10 8 14 39–45 –6 38
10. Diósgyőri VTK 32 10 7 15 38–55 –17 37
11. MTK Budapest 32 8 12 12 25–35 –10 36
12. Gyirmót FC Győr 32 4 9 19 19–50 –31 21

 

Legfrissebb hírek

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
12 órája

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
13 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
13 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 21:54

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik