Gyirmót–DVTK: egy gól az elején, egy a végén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.06. 17:56
null
Makrai (jobbra) góljával végig vezetett a DVTK, mégsem örülhetett három pontnak a végén. (Fotó: Meder István)
A DVTK Makrai Gábor korai góljával végig vezetett a már biztosan kieső Gyirmót otthonában, de a hazaiak az utolsó pillanatban Anto Radeljic szépségdíjas bombájával egyenlítettek. A DVTK továbbra sem tudott egymás után három bajnoki mérkőzést megnyerni a jelenlegi szezonban.

Az előző fordulóban eldőlt, hogy a Gyirmót az idény végén biztosan búcsúzik az élvonaltól, míg a DVTK hosszú idő után elmozdult a másik kieső helyről, így a lélektani előny mindenképpen a vendégeknél volt a labdarúgó NB I 30. fordulójában rendezett találkozón.

Alig másfél perc játék után pedig már a tényleges előny is a vendégcsapatot örvendeztette: Novothny Soma nyargalt el a jobb szélen, és lapos beadását követően az érkező Makrai Gábor védőjét megelőzve, becsúszva pörgette a labdát a jobb alsó sarokba.

Ezzel minden adva volt ahhoz, hogy a DVTK olyat tegyen, amilyet ebben az idényben még egyszer sem: hogy egymást követően három bajnokit is megnyerjen.

Az első félidőben úgy tűnt, hogy ez nem lesz nehéz, igaz, a játékot rendre apró szabálytalanságok tördelték, a gólszerzés lehetőségével kecsegtető kevés helyzet pedig szabadrúgások, szögletrúgások után alakult ki.

A második játékrészre jelentősen feljavultak a hazaiak, olyannyira, hogy negyedóra után a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét is Urbányi István csapata hozta össze. A néhány perccel korábban pályára lépő és élete első NB I-es meccsét játszó 18 éves Szalánszki Gergő a nap legszebb akciója végén az ötösről lőtte vállon kapásból Antal Botondot.

A hajrára fordulva ugyan a Gyirmót becsülettel próbálkozott az egyenlítéssel – többek között ismét Szalánszki előtt adódott lehetőség –, a Lipták Zoltánt nélkülöző vendégvédelem magabiztosan állt a lábán az utolsó percig.

Már-már mindenki elkönyvelte, hogy a DVTK egymást követő három mérkőzésen is győzni tud, akkor azonban a háromperces hosszabbítás legvégén érkezett Anto Radeljic, és egy ritkán látható szép kapáslövéssel kiegyenlített.

Ezzel a Gyirmót egy pontot megmentett, ami legalább minimális szépségtapaszt jelenthet számára, míg könnyen lehet, hogy a DVTK-nak a végelszámolás során nagyon fognak hiányozni a most elszórt pontok.

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

GYIRMÓT–DVTK 1–1 (0–1) (Radeljic 92., ill. Makrai 2.)
Gyirmót, 1150 néző. Vezette: Karakó

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 30 17 5 8 47–27 +20 56
2. Videoton FC 30 16 8 6 58–26 +32 56
3. Ferencvárosi TC 30 13 9 8 51–40 +11 48
4. Vasas FC 30 14 5 11 45–36 +9 47
5. Szombathelyi Haladás 30 12 6 12 38–40 –2 42
6. Paksi FC 30 10 11 9 35–33 +2 41
7. Újpest FC 30 9 12 9 45–45 0 39
8. Debreceni VSC 30 10 7 13 37–40 –3 37
9. Diósgyőri VTK 30 10 5 15 36–53 –17 35
10. Mezőkövesd Zsóry FC 30 9 8 13 33–49 –16 35
11. MTK Budapest 30 8 11 11 24–33 –9 35
12. Gyirmót FC Győr 30 4 9 17 18–45 –27 21
NB I, 2016–2017, 30. FORDULÓ
MÁJUS 6., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Videoton FC–Haladás 2–0Felcsút, Pancho ArénaSolymosi Péter
Debreceni VSC–Újpest FC 1–0 Debrecen, Nagyerdei StadionIványi Zoltán
Mezőkövesd–Bp. Honvéd 1–5
Mezőkövesd, Városi StadionSzabó Zsolt
Gyirmót FC Győr–Diósgyőri VTK 1–1
Győr, Gyirmót, Alcufer StadionKarakó Ferenc
Vasas–Paksi FC 0–3Budapest, Szusza Ferenc StadionVad II István
MTK Budapest–Ferencváros 1–3 Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionBognár Tamás
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik