NB I: „Fradi volt, Fradi lesz” – Pintér Attila a futballunk jobbá tételéért is dolgozik

Vágólapra másolva!
2016.12.05. 09:27
A Mezőkövesd vezetőedzője, Pintér Attila vasárnap este az interneten keresztül jelentkezett be az M4 Sport Góóól című műsorában. A szakember beszélt a ferencvárosi szurkolókkal közös énekléséről, a szombati mérkőzésről, saját szerepéről.

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz. Vagy míg egy magyar ember lesz – kezdte az egyik szurkolói dalból származó idézettel a nyilatkozatát a Mezőkövesd vezetőedzője, aki ezzel reagált a Fradi-szurkolókkal közös szombati éneklésre. – Amíg én élek, ezt a klubot tisztelem, szeretem, és ezt a közönséget ugyanúgy tisztelni és szeretni fogom. Itt lettem Pintér Attila, nagyon sokat köszönhetek nekik."

Pintér már a szombati meccs után is úgy nyilatkozott, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet az FTC elleni 2–0-s győzelmet követően.

„ Sokszor összehozott már minket az élet sorsdöntő pillanatokban, amikor a Győrrel bajnokok lettünk, illetve kupadöntőben is (2005, Sopron–Ferencváros 5–1 – a szerk.), amikor a szeretett csapatommal kellett megvívni, de profi edzőként mindig ott kell teljesítenem és várják el a legjobbat, amelyik klubot éppen szolgálom" – mondta ennek kapcsán a szakember.

„Fölkészültünk a Ferencvárosból, tisztában voltunk az erősségeivel, hogy mire számítsunk és mit kell megakadályoznunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk a mérkőzésen – beszélt a szombati meccsről Pintér Attila. – És amit gyakoroltunk a kupamérkőzést követő pár napban, azt maximálisan megoldották a játékosok. Végig a mi akaratunk érvényesült, a Ferencvárosnak csak szabadrúgásból volt lehetősége, másból nem. A megtervezett stratégiánk működött. Mindig is az elvégzett munkában hittem, és tudtam akkor is, amikor nem jöttek az eredmények, hogy ennek előbb-utóbb meglesz a hozadéka, nem fognak elmaradni a sikerek. Az Újpest elleni bajnokit követő értékelésnél már elmondtam, ha nem merjük felvállalni a passzokat, labdakihozatalokat, felépíteni a támadásokat, akkor nem tudunk sikeresek lenni a Ferencváros ellen."

Pintér Attila a beszélgetés végén összegzően is beszélt munkásságáról.

„Mindig is azért dolgoztam, hogy a magyar labdarúgás minél jobb legyen. Ha elismerik a munkámat, annak csak örülni tudok, és azt tudom mondani, hogy már megérte visszatérnem a magyar labdarúgásba. Ha egy ember bosszúból vagy dühből akarja megmutatni, az sohasem sikerül. Én megpróbálom abból kivenni minél jobban a részemet, amennyire engedik, hogy minél jobb legyen a magyar foci. Higgyék el, nem vagyunk olyan messze Európától, következetes munkával – ugyanúgy, mint a körülöttünk lévő országok – fel tudunk érni, és ott tudunk lenni folyamatosan az Eb-n és vb-n, hiszen megvannak a fiatal tehetségeink, akikből ki kell hoznunk mindent, ami bennük van, ezért mi, edzők vagyunk felelősek.”

A MEZŐKÖVESD EREDMÉNYEI OKTÓBER ÓTA
Mezőkövesd–Soroksár 2–1 (felkészülési mérkőzés)
Gyirmót– Mezőkövesd 0–1
Mezőkövesd–Haladás 3–0
Marcali–Mezőkövesd 0–13 (Magyar Kupa)
Mezőkövesd–MTK 1–0
Debrecen–Mezőkövesd 0–0
Mezőkövesd–Videoton 2–1
Újpest–Mezőkövesd 1–1
REAC–Mezőkövesd 1–3 (MK)
Mezőkövesd–Ferencváros 2–0

NB I, 2016–2017, 18. FORDULÓ
DECEMBER 3., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Gyirmót–Bp. Honvéd 0–4 Győr-Gyirmót, Alcufer StadionPintér Csaba
954
Mezőkövesd–FTC 2–0
Mezőkövesd, Városi StadionSzabó Zsolt
3562
MTK–Újpest 1–1 Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion
Bognár Tamás 2584
Paks–Haladás 2–1
Paks, Paksi Stadion Solymosi Péter
927
Vasas–DVTK 3–0
Budapest, Bozsik József Stadion Vad II István2225
DVSC–Videoton 0–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion Erdős József1814
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 18 10 4 4 30–17 +13 34
2. Videoton FC 18 10 3 5 38–18 +20 33
3. Budapest Honvéd 18 9 4 5 31–17 +14 31
4. Ferencvárosi TC 18 8 5 5 33–26 +7 29
5. Mezőkövesd Zsóry FC 18 7 6 5 21–21 0 27
6. Szombathelyi Haladás 18 7 4 7 21–22 –1 25
7. Újpest FC 18 5 9 4 28–26 +2 24
8. Debreceni VSC 18 5 5 8 20–24 –4 20
9. Paksi FC 18 4 8 6 17–24 –7 20
10. MTK Budapest 18 4 7 7 11–20 –9 19
11. Diósgyőri VTK 18 5 3 10 23–36 –13 18
12. Gyirmót FC Győr 18 3 4 11 8–30 –22 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik