Kétszer is egyenlített a Kaposvár a Fradi ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.31. 18:55
null
Böde két tizenegyesből talált be a Kaposvárnak (Fotó: Fuszek Gábor)
A labdarúgó NB I utolsó, azaz 30. fordulójában a Ferencváros Győrben fogadta a Kaposvárt, és a két zöld-fehér csapat mérkőzése egy fordulatos, végig izgalmas mérkőzésen 2–2-re végződött.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Zöld-fehér rangadó a köbön a magyar bajnokság záró fordulójában: két zöld-fehér csapat, a Ferencváros és a Kaposvári Rákóczi egy harmadik zöld-fehér csapat, az aranyérmes Győr otthonában csapott össze egymással.

A szép búcsú mellett a pályaválasztó számára a negyedik hely, vagyis az esély annak elérésére volt a tét, a Rákóczi pedig nem szerette volna a „senki földjének legalján" végezni, no és mesterük, Prukner László is szeretett volna bizonyítani egykori csapata, a Fradi ellen. Nem is sokat ismerkedtek egymással a játékosok (egyébként az idény végére alaposan megtizedelődött mindkét gárda a sérülések és az eltiltások miatt), és az első negyedórában két gólhelyzetet is láthattunk, ám előbb Aleksandar Jovanovic, majd Aaron Addo blokkolt ügyesen saját ötöse előtt.

Ritka látvány, hogy a Ferencváros klasszikus, a 16-os előtt tevékenykedő irányítóval operált, Holman Dávid személyében, és éppen ő indította a 18. percben Julian Jennert, akinek beadása után Böde Dánielt meglökte Jánvári Gábor – a 11-est a sértett pimaszul a jobb alsóba lőtte, némi megtorpanás után (1–0). A megtorpanás miatt körbe is állták Szabó Zsolt játékvezetőt a kaposváriak, a sípmester azonban megadta a gólt.

Visszahökkentette a kapott gól a Kaposvárt, előbb Holman, majd Martin Klein duplázhatta volna meg csapata előnyét, miközben Lubos Hajdúch revánsot vett Bödén: a kapus előbb pimaszul kicselezte a rárontó támadót az ötösön belül, majd kivédte két ziccerét is. Jól jött tehát a szünet a Kaposvárnak.

NYILATKOZAT
„Nagy birkózás folyt a pályán, amelyen szezon végi játékot láttam, mindkét csapat fáradt és megviselt volt, mi nagyon örülünk az egy pontnak – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Duna Tv-nek a kaposváriak szakvezetője, Prukner László, aki röviden értékelte az egész idényt is. – Az őszi szezon megfelelő volt, a tavasszal sajnos elveszítettünk néhány olyan meccset, amelyben nem volt benne a vereségünk, és így elégedetlen vagyok, de egy pici gyógyír, hogy az utolsó két meccsen meg jól teljesítettünk.”

Prukner mester tartalékos csapata azonban ugyanolyan fantáziátlanul futballozott a pihenő után, mint annak előtte, ezért a szakember merész cserére szánta el magát: a nem sokkal korábban a ziccerben lévő Bödét az ötösön szerelő védő, Zámbó Bence helyére egy középpályást vezényelt pályára, Thian Iyane személyében. Nemsokára egyenlített is a Rákóczi, teljesen váratlanul, azonban Drazsen Okuka szemfüles találatának (1–1) nem sokáig örülhettek a kaposváriak, mert pár percre rá az addig csapata legjobbjaként szereplő Aaron Addo teljesen fölöslegesen lökte a 16-oson belül Somáliát, Böde Dániel pedig ezt a büntetőt is gólra váltotta (2–1).

Prukner Waltnert Róbert beküldésével reagált az újabb gólra, kollégája, Ricardo Moniz Stanley Aborah és Quenten Martinus bevetésével próbált meg lendületet csempészni a mérkőzésbe. A hajrá felé közeledve azonban előbb Vrucina hagyott ki egy ajtó-ablak ziccert, majd az egyre fásultabb Fradi-védelem mellett Balázs Benjámin kiharcolt egy büntetőt, amelyet Waltner Róbert a léc alá bombázott: 2–2.

Moniz hiába küldte be a végére az egykori kaposvári kedvencet, Milan Pericset, a légiós nem tudott gólt szerezni – az utolsó pillanatban megtehette volna ezt Böde, azonban „fejében maradt" a győztes gól. Bár veszni látszott, felállt a padlóról a Kaposvár, pontosabban a már padlón lévő ellenfelet hagyta felállni a Ferencváros, amely ezzel a döntetlennel már biztosan nem zár a negyediktől előkelőbb pozícióban.



A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I
30., UTOLSÓ FORDULÓ

Ferencváros–Kaposvári Rákóczi 2–2 (Böde 19., 69. – mindkettőt 11-esből, ill. Okuka 55., Waltner 85. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 29 18 7 4 54–31 +23 61
2. Videoton FC 29 16 6 7 51–22 +29 54
3. Budapest Honvéd 29 15 6 8 49–35 +14 51
4. Ferencváros 30 13 10 7 51–36 +15 49
5. MTK Budapest 29 14 6 9 40–29 +11 48
6. DVSC-Teva 29 14 4 11 46–33 +13 46
7. KTE-Phoenix Mecano 30 12 8 10 42–42 0 44
8. Haladás 29 11 10 8 35–26 +9 43
9. Újpest FC 29 10 8 11 39–42 –3 38
10. Kaposvári Rákóczi 30 10 7 13 35–38 –3 37
11. Diósgyőri VTK 29 9 10 10 30–38 –8 37
12. MVM Paks 30 8 11 11 40–38 +2 35
13. Pécsi MFC 29 9 7 13 31–43 –12 34
14. Lombard Pápa FC 29 7 6 16 25–45 –20 27
15. Siófok 29 7 4 18 31–60 –29 25
16. Egri FC 29 3 6 20 23–64 –41 15
NB I, 30. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 31., péntek
17.00 MVM Paks–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 0–1 Solymosi Péter
19.00Ferencváros–Kaposvári Rákóczi 2–2Szabó Zsolt
Június 1., szombat
14.00
Egri FC–Győri ETO FC (Tv: M1) Szőts Gergely
16.00
Szombathelyi Haladás–Budapest Honvéd (Tv: Sport1) Fábián Mihály
16.00
MTK Budapest–Debreceni VSC-Teva (Tv: SportM) Szilasi Szabolcs
18.30
Videoton FC–Pécsi MFC (Tv: SportM)
Németh Ádám
Június 2., vasárnap
16.30
Siófok–Újpest FC (Tv: M1)
Farkas Ádám
16.30
Diósgyőri VTK–Lombard Pápa (Tv: Sport1)
Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik