NB I: Felkészülök arra, ha a Honvéd-szurkolók szidnának – Vécsei Bálint

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2020.01.24. 14:24
Vécsei Bálint négy és fél év légióskodás után tért haza, a Bp. Honvéd korábbi játékosa a Ferencvárosban folytatja a pályafutását. A 26 éves középpályás az NB I tavaszi rajtja előtt beszélt az NSO Tv-nek többek között arról, hogy felkészült-e arra, hogyan fogadják alkalomadtán a kispesti szurkolók, illetve a válogatottal kapcsolatos tervei is szóba kerültek. 



„Megfordult már a fejemben, hogy milyen lesz a volt csapatom ellen játszani,
de amióta elmentem Kispestről, azért sok változáson ment keresztül a Honvéd. Persze még vannak olyanok a csapatban, akikkel együtt játszottam, de a többség már máshol futballozik. Gondolom, a szurkolók nem fognak pozitívan fogadni ellenfélként, de felkészülök arra, ha a Honvéd-szurkolók szidnának”
reagált Vécsei Bálint arra a felvetésre, hogy a kispesti szurkolók különösen„haragszanak” azokra, akik a piros-fekete mezt zöld-fehérre cserélik.


„Megfordult már a fejemben, hogy milyen lesz a volt csapatom ellen játszani,
de amióta elmentem Kispestről, azért sok változáson ment keresztül a Honvéd. Persze még vannak olyanok a csapatban, akikkel együtt játszottam, de a többség már máshol futballozik. Gondolom, a szurkolók nem fognak pozitívan fogadni ellenfélként, de felkészülök arra, ha a Honvéd-szurkolók szidnának”
reagált Vécsei Bálint arra a felvetésre, hogy a kispesti szurkolók különösen„haragszanak” azokra, akik a piros-fekete mezt zöld-fehérre cserélik.

De ne felejtsük el, a középpályás négy és fél év légióskodás után tér haza. A Luganóban eltöltött három év alatt két idényben is pályára lépett az Európa-liga csoportkörében a svájci csapat színeiben. Éppen emiatt van hiányérzete, hogy Marco Rossi eddig nem próbálta ki a válogatottban.

„Esetleg a Nemzetek Ligájára meghívhatott volna, hiszen nem sok magyar játékos szerepelt a Bajnokok Ligájában vagy az Európa-ligában, én meg rendszeresen játszottam. Elfogadom, hogy mások voltak az elképzelései, de remélem, hogy a Ferencvárosban jobban szem előtt leszek, és ha olyan teljesítményt nyújtok, akkor megkapom a lehetőséget.”

Videónkban beszél arról is, milyen más céljai vannak a Fradiban, mennyit fejlődött a külföldön eltöltött évek alatt, illetve számít-e játéklehetőségre Paks elleni bajnokin. Emellett az is kiderül, milyen üzeneteket kapott a Honvéd-szurkolóktól a hazaigazolása után.

17. FORDULÓ
2020. január 25., szombat

14.55:Ferencváros–Paksi FC (Tv:Duna World)
17.00:Mol Fehérvár FC–Bp. Honvéd (Tv:Duna World)
17.00:Mezőkövesd–Kisvárda
17.00:ZTE FC–Diósgyőri VTK
17.00:Kaposvár–Puskás Akadémia
19.00:Debreceni VSC–Újpest FC

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC15113129–14+1536
2. Mol Fehérvár FC16102431–17+1432
3. Mezőkövesd Zsóry FC1684420–13 +728
4. Puskás Akadémia FC1674526–20 +625
5. Újpest FC1673623–22 +124
6. Budapest Honvéd1673619–20 –124
7. Kisvárda1662818–22 –420
8. Debreceni VSC1561825–30 –519
9. Diósgyőri VTK1661916–24 –819
10. Paksi FC1652920–29 –917
11. Zalaegerszegi TE FC1645723–22 +117
12. Kaposvári Rákóczi FC1631315–32–17 9

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:Somália(brazil, al-Sabab – Szaúd-Arábia),Szánthó Regő(ETO FC Győr),Vécsei Bálint(FC Lugano – Svájc)
Kölcsönbe érkezők:
Gastón Andrés Lódico(argentin, Club Atlético Lanús – Argentína)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:Csontos Dominik
Kiszemeltek:
Távozók:Marten Wilmots(belga, Triglav Kranj – Szlovénia),Priskin Tamás(ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Danilo Ihnatenko(ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Matías Rodríguez(argentin, Cúcuta Deportivo FC – Kolumbia, legutóbb kölcsönben: Universidad Católica – Ecuador)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik