NB I: fel akarja kelteni Marco Rossi figyelmét

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
2020.08.08. 18:50
A Mol Fehérvár 1–0-ra legyőzte az Újpestet a szombat délelőtt játszott felkészülési mérkőzésen, amely után a ZTE-től kölcsönből a fehérváriakhoz visszatérő, a legígéretesebb U21-es játékosok között számon tartott Bolla Bendegúzzal beszélgetett az NSO Tv.

„Meccsről meccsre lépkedtem előre, nehezen indult, nagyon fáradt voltam, de a bajnoki rajtra készen fogok állni” – válaszolta a 20 éves jobbhátvéd arra a kérdésre, bizonyítani tudta-e az eddigi felkészülési mérkőzéseken, hogy ott a helye a Mol Fehérvár kezdőjében. Az elmúlt idény felfedezettjének választott játékos volt csapata, a ZTE ellen pályára is lépne az NB I első fordulójában.

„Nyilván annyi előnyt jelent, hogy Zalaegerszegen már dolgoztam együtt Márton Gáborral, így ismerjük egymást, de ettől még ugyanúgy meg kell harcolnom a pozíciómért. Ezért dolgozom mindennap, no, meg azért, hogy felkeltsem Marco Rossi figyelmét. Nagyon örülnék, ha behívna a válogatottba, amikor úgy látja, megértem erre a feladatra. Emellett pedig természetesen bajnoki címet szeretnék nyerni a Fehérvárral” – mondta az idényre kitűzött céljairól.

Videónkban arról is beszél, milyen volt Stieber Zoltán ellen pályára lépnie, akivel a ZTE-ben csapattársak voltak, illetve mennyire várja a csapat a hétfői Európa-liga-selejtező sorsolását.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MOL FEHÉRVÁR FC–ÚJPEST FC 1–0 (0–0)

Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó,500néző
Mol Fehérvár:Rockov – Bolla, Vágó G., Muszliu, Zeke – Nyári P., Nikolov – Bamgboye, Hodzic, Géresi (Major E., 75.) – Nikolics.Vezetőedző:Márton Gábor
Újpest:Pajovics – Kastrati, Bjelos (Lubaki, 66.), Csongvai, Katona M. – Szakály P., Sedlácek, Calcan, Stieber Z. (Rácz B., 62.) – Koszta, Gigics.Vezetőedző:Predrag Rogan
Gólszerző:Hodzic (90.)
Forrás:molfehervarfc.hu

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Urblík József lehet Szoboszlai Dominik helyettese

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:48

Urblík József, Pető Milán és Szendrei Ákos is bekerült Rossi keretébe, Szalai Attila visszatér

Magyar válogatott
2026.11.03. 13:04

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
2026.11.03. 06:34

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Légióskörkép: több a sérült, mint a gól – Rossi kulcsemberei miatt aggódhat

Légiósok
2026.11.02. 10:45