NB I: Fehérvár és Norvégia után kövesdi próbajáték

Az utánpótlás-válogatott Torvund Alexander szerződést bontott Norvégiában (Fotó: Földi Imre)
A Mezőkövesd labdarúgócsapatában vasárnap, a Ferencváros elleni második edzőmeccsen feltűnt a korosztályos magyar válogatott csatár, Torvund Alexander is, akivel kapcsolatban a Nemzeti Sport Online megtudta, próbajátékon szerepel a klubnál, miután szakított norvég egyesületével, a Stabaekkel.
A Norvégiában született, de a futballt Magyarországon kezdő, norvég-magyar Torvund Alexander a 2017–2018-as idényben, az akkor már bajnok Videotonban mutatkozott be az NB I-ben, de a következő idényt már Norvégiában kezdte. Előbb az Ullern IF, majd tavaly januártól a Stabaek játékosa volt, de tétmeccsen az első csapatban nem szerepelt. Vasárnapa Mezőkövesdben tűnt fel a Ferencváros elleni, 1–1-gyel záruló felkészülési mérkőzésen.
A kövesdi klubtól megtudtuk, hogy a 19 éves, U-válogatott csatár múlt péntektől Kuttor Attila vezetőedző csapatával készül, miután norvég klubjával szerződést bontott.
Torvund tehát próbajátékon vesz részt Mezőkövesden, legkésőbb júliusban születhet döntés a szerződtetéséről.
Legfrissebb hírek

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli
Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06
Ezek is érdekelhetik