NB I: Egyszerűen nem érzem jól magam Újpesten - Kim Ojo

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.10. 09:14
Nem lenne meglepő, ha Kim Ojo kihagyná a vasárnapi ferencvárosi derbit. A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest nigériai csatára azok után, hogy szerdán a Videoton elleni (0–1) Magyar Kupa-mérkőzésen a 68. percben csereként lépett pályára, csütörtökön kihagyta a csapat edzését.

A légiós ugyan kiment a Megyeri úti stadionba, ám végül nem a hátsó füves, hanem az emeleti irodák felé vette az irányt. Fáradtságra aligha panaszkodhatott, ám amíg a többiek edzőszerelésbe bújtak, ő rosszkedvűen kisétált az öltözőből. A 26 esztendős támadó meg sem állt Gyarmati Eszter ügyvezető szobájáig, ahol közölte, nem érzi jól magát Újpesten…

„Valóban így történt – ismerte el lapunknak Kim Ojo. – Nem szeretném túlragozni, egyszerűen nem érzem jól magam Újpesten. Többet erről egyelőre nem szeretnék mondani.”

A csatár nagy reményekkel érkezett Magyarországra, a belga Genk azzal a szándékkal adta kölcsön az NB I-be, hogy a kevesebb játéklehetőség után ismét formába lendüljön, gólokat szerezzen és visszanyerje az önbizalmát. Sokáig sérüléssel bajlódott, ám a gólokkal azóta is adós, az élvonalban egyszer sem talált még a kapuba, leszámítva egy kecskeméti összecsapást, amikor a saját hálójába juttatta a labdát.

Újpesten az utóbbi napokban nem Kim Ojo az egyetlen futballista, akivel gondok adódtak: nem olyan régen Dusan Vasziljevicset tették ki a keretből fegyelmezési céllal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik