Debreceni őrület! A Puskás elleni gólgálával már 2. a DVSC

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.05. 17:53
null
Gólzápor és DVSC-siker a Puskás Akadémia ellen (Fotó: Teknős Miklós)
A Debreceni VSC hazai pályán 4–2-re legyőzte a Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I 23. fordulójában egy nem mindennapi találkozón. A debreceniek így továbbra is őrzik remek szériájukat a bajnokságban, és feljöttek a tabella második helyére.

Míg az egyik csapat remek formában van, addig a másik finoman szólva sem szárnyal. A PAFC szerzett gól nélkül elveszítette legutóbbi két bajnokiját, és csak három pontot szerzett a legutóbbi ötön, a DVSC pedig négy mérkőzés óta veretlen, és ezzel az élvonal második legjobb aktív szériáját mondhatja magáénak.

Jobban is kezdett a Debrecen, sőt, az első percek után úgy tűnt, hamarosan a vezetést is megszerzik a hazaiak, ám a sors és Mészáros Norbert máshogy akarta.

A nyolcadik percben Vjacseszlav Csurko nézte meg a hosszú felső sarkot, és bombázott, a menteni igyekvő Mészáros pedig a lehető legrosszabb ütemben kapott bele a labdába, amely így a léc alá vágódott! (0–1)

A DVSC-t nem rázta meg a balszerencsés gól, szinte azonnal jött az egyenlítés! Egy előreívelt labdával Szakály lépett ki, majd miután lehagyott mindenkit, önzetlenül Takács Tamás elé tálalt, aki öt méterről a kapuba gurított. (1–1)

Sőt, még az első félidőben a vezetést is magához ragadták a piros-fehérek. Egy beívelést fejelt ki a mezőnybe Tar, a labda Szakály Péter elé pattant, aki átvette és jobbal a bal felsőbe lőtt jó húsz méterről. (2–1)

Még szinte oda sem álltak a középkezdéshez a felcsútiak, jött a következő is! Ferenczi adta be a labdát balról laposan, Horváth Zsolt pedig érkezett középen, és közelről a kapu közepébe lőtt. (3–1)

És aki azt hitte, itt a gólgyártás vége, az hatalmasat tévedett, zárkózott ugyanis a PAFC. Sallai jó ütemben ugratta ki Mészáros Karolt, aki középen kilépett és a tizenhatoson belülről lőtt, Brkovic nem tudott tisztázni, így végül jobbal az alsó sarokba lőtt! (3–2)

A második félidőre úgy tűnt, kicsit lehiggadtak a felek. De azért így is jött az újabb gól…

Ferenczi száguldott a bal szélen, majd középre passzolt, Horváth Zsolt pedig két lépésről az üres kapuba pöccintette a labdát! (4–2)

A végére már csak kapufáig jutottak a felek, így a gólgála debreceni sikerrel végződött, és a DVSC így továbbra is őrzi jó sorozatát – a piros-fehérek öt meccs óta nem találtak legyőzőre az NB I-ben –, és mivel az Újpest korábban vereséget szenvedett, feljött a második helyre a tabellán.





LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

DVSC–PUSKÁS AKADÉMIA 4–2 (Takács 12., Szakály 19., Horváth 20., 54., ill. Mészáros N. 8. – öngól, Mészáros K. 24.)

23. FORDULÓ
Mérkőzés Játékvezető
Nézőszám
Március 5., szombat
15.30
MTK–Újpest 2–1
Kassai Viktor
18.00
Ferencváros–DVTK 2–2 Andó-Szabó Sándor
18.00
Videoton–Haladás 2–1
Vad II István
18.00Paks–Békéscsaba 0–2
Bognár Tamás
18.00DVSC–Puskás Akadémia 4–2
Erdős József
18.00Honvéd–Vasas 0–0
Karakó Ferenc
A bajnokság állását itt nézheti meg!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 18 2 3 47–12 +35 56
2. DVSC-Teva 23 10 8 5 39–25 +14 38
3. Videoton FC 23 12 1 10 26–22 +4 37
4. Újpest FC 23 9 9 5 31–23 +8 36
5. Szombathelyi Haladás 23 9 8 6 21–23 –2 35
6. MTK Budapest 22 9 7 6 27–22 +5 34
7. Paksi FC 22 9 6 7 27–23 +4 33
8. Budapest Honvéd 23 7 7 9 27–28 –1 28
9. Diósgyőri VTK 23 6 6 11 25–36 –11 24
10. Vasas FC 23 6 2 15 20–38 –18 20
11. Puskás Akadémia FC 23 4 7 12 26–38 –12 19
12. Békéscsaba Előre 23 4 5 14 20–46 –26 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik