NB I: döntöttek a videobíróról, de nem kapkodják el

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.10. 13:59
null
A VAR az NB I-ben is szerephez juthat (Fotó: AFP)
Hamarosan a labdarúgó NB I-ben is bevezetik a videobírót – ezt Csányi Sándor jelentette be a Magyar Labdarúgó-szövetség pénteki közgyűlésén.

 

Az MLSZ elnöksége a közgyűlés előtt megtartott testületi ülésén szavazta meg a VAR bevezetését.

A szervezet elnöke azt is közölte, nem sietik el a VAR bevezetését.

Első körben azt vizsgálják meg, hogy a több kamerakiépítési módszer közül melyik lenne a legalkalmasabb a magyar élvonalban, majd ha ez megvalósul, idő kell ahhoz is, hogy a magyar játékvezetők megtanulják használni és jól alkalmazni az új technológiát.

Csányi Sándor szerint azért is fontos a videobíró magyarországi bevezetése, mert ellenkező esetben, VAR-gyakorlat hiányában a nemzetközi mérkőzésekről kiszorulnának a magyar játékvezetők.

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
2 órája

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
18 órája

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
23 órája

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55