Győzelemmel zárt a DVTK a bronzérmes MTK ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.31. 16:24
null
A bronzérmes MTK hiába küzdött Diósgyőrben a pontokért (Fotó: Móricz-Sabján Simon)
A Diósgyőr egygólos győzelmet aratott az erősen tartalékos MTK ellen a labdarúgó NB I 30. fordulójában. Sok helyzet volt a mérkőzésen, de ezek – elsősorban diósgyőri részről – rendre kimaradtak. A Diósgyőr hetedik, az MTK harmadik lett a bajnokságban.

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

DIÓSGYŐR–MTK 1–0 (Bacsa 18.)

Érdemi tétje már nem volt a Diósgyőr és az MTK meccsének, hiszen a hazaiak a hetedik helyen végeztek, a vendégek pedig bronzérmesek lettek. Ennek ellenére a találkozót le kellett játszani, és a hírek arról szóltak, hogy a két szakvezető utolsó meccse lesz az NB I-ben.

Vitelki Zoltánnak valóban megszűnik a megbízatása a szezon végén, hiszen Bekő Balázs lesz az edző, arról azonban még nem született döntés, hogy Garami József folytatja-e.

Az MTK szakmai igazgatója azt mondta a meccs előtt, hogy kedden tárgyalnak, és utána derül fény arra, hogy mi lesz a jövőben.

Az mindenesetre megnehezítette az idős mester dolgát, hogy rengeteg sérültje volt az MTK-nak, így tapasztalatlan játékosokat kellett bevetnie.

Ez meg is látszott a meccs elején, mert lényegében csak a hazaiak tudtak veszélyeztetni. Távoli lövésekkel riogattak, de a kaput nem találták el. Amikor azonban eltalálták, akkor mindjárt vezetést is szereztek.

A 18. percben nagyon beszorult a vendégcsapat, nem tudtak a védők felszabadítani, előbb Bognár lövését védte nagy bravúrral Hegedüs, a kipattanó a bal oldalra került Nemes elé, aki kiválóan játszott középre, és Bacsa 5 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 1–0

A gól után némileg feljött az MTK, de a kék-fehérek legaktívabb játékosa, Horváth nem tudta gólra váltani a helyzeteit.

A második félidőben is inkább a Diósgyőr veszélyeztetett, az MTK szórványos ellenakciói kevés veszélyt jelentettek. Küzdött a vendégcsapat, de ha Hegedüs nem véd remekül, Bacsa, Grumics vagy Takács is betalálhatott volna. Nem tették, így az utolsó percek némileg melegre sikerültek a hazaiaknak.

Ezt is kibírták azonban, Vitelki Zoltán teljesítette a vállalását, négyszer nyert, egyszer döntetlent játszott vele a DVTK. Jó sorozat volt. És hogy Garami Józsefnek meglesz-e a 800. NB I-es meccse a következő szezonban, az is hamarosan kiderül.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 30 22 5 3 64–14 +50 71
2. Ferencvárosi TC 30 19 7 4 49–19 +30 64
3. MTK Budapest 30 18 3 9 39–25 +14 57
4. Debreceni VSC-Teva 29 14 9 6 39–19 +20 51
5. Paksi FC 30 14 9 7 44–27 +17 51
6. Újpest FC 30 14 9 7 40–28 +12 51
7. Diósgyőri VTK 30 13 9 8 43–36 +7 48
8. Győri ETO FC 29 10 8 11 41–39 +2 38
9. Kecskeméti TE 30 10 8 12 30–39 –9 38
10. Puskás Akadémia FC 30 10 5 15 35–40 –5 35
11. Pécsi MFC 30 8 7 15 32–51 –19 31
12. Nyíregyháza Spartacus FC 30 8 6 16 33–49 –16 30
13. Budapest Honvéd 30 6 10 14 26–36 –10 28
14. Szombathelyi Haladás 30 7 4 19 26–53 –27 25
15. Dunaújváros PASE* 30 5 8 17 26–49 –23 22
16. Lombard Pápa FC 30 4 7 19 14–57 –43 19
*A Dunaújvárostól 1 pont levonva

LABDARÚGÓ NB I, 30. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Május 29., péntek
19.00 Pécsi MFC–Nyíregyháza Spartacus 2–1
Szőts Gergely
Május 30., szombat
14.00 Újpest FC–Kecskeméti TE 3–0 Berke Balázs
16.30 Ferencváros–Videoton FC 2–0 Kassai Viktor
19.00 Szombathelyi Haladás–Puskás Akadémia FC 3–0 Andó-Szabó Sándor
19.00 Paksi FC–Dunaújváros PASE 2–1 Szilasi Szabolcs
19.00 Budapest Honvéd–Lombard Pápa 2–0 Pintér Csaba
Május 31., vasárnap
16.30 Diósgyőri VTK–MTK Budapest 1–0 Oláh Gábor
18.30 Debreceni VSC–Győri ETO FC (Tv: Sport2) Iványi Zoltán
Bajnok a Videoton, az Európa-ligában indul a Ferencváros, az MTK és a Debreceni VSC. Kiesett a Lombard Pápa és a Dunaújváros PASE, nem kapott licencet, így a következő szezonban nem indulhat az NB I-ben a Győri ETO FC, a Kecskeméti TE, a Pécsi MFC és a Nyíregyháza Spartacus sem.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik