NB I: Dejan Sztankovics az FTC történetének legjobban rajtoló külföldi trénere

Vágólapra másolva!
2023.10.11. 11:40
null
Dejan Sztankovics remekül debütált a Ferencváros kispadján (Fotó: Török Attila
Kiválóan kezdett a Ferencváros labdarúgócsapatának kispadján Dejan Sztankovics, a klub összesítése alapján külföldi tréner még soha nem rajtolt ilyen jól a zöld-fehérekkel.

 

A szeptember 4-én kinevezett, játékosként 103-szoros válogatott szerb szakember eddig hét mérkőzésen irányította az együttest, a mérlege öt győzelem és két döntetlen, 23–6-os gólkülönbséggel. Az eddigi meccsein 2,43 pontot szerzett átlagosan, amivel toronymagasan áll a lista élén. A második a rangsorban az osztrák Peter Stöger, aki az első hét fellépésén öt győzelem mellett két vereséget szenvedett, akárcsak a horvát Marijan Vlak, aki 1999-ben rajtolt hasonlóképpen.

Sztankovics érkezésével a korábban ideiglenesen kinevezett Máté Csaba irányításával tapasztalt gólgazdag játéka is megmaradt a csapatnak, utóbbi ugyanis a vizsgált első hét meccsén 24-7-es gólkülönbséggel rendelkezett.

Sztankovics a Nagyecsed elleni 8–0-s Magyar Kupa-sikerrel debütált, a bajnokságban, amelyben címvédő az FTC, négy meccsen három győzelem és egy döntetlen a mérlege, és a gárda a tabella élén áll, míg a Konferencia-ligában a szerb Csukaricski ellen 3–1-re nyert, az olasz Fiorentina otthonában pedig 2–2-es döntetlent ért el a Ferencváros, ezzel vezeti a négyesét.

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC861128–11+1719
2. Paksi FC953115–10+518
3. Újpest FC952215–14+117
4. Diósgyőri VTK951317–11+616
5. Puskás Akadémia943214–14015
6. MTK Budapest942311–14–314
7. Debreceni VSC941415–14+113
8. Fehérvár FC932417–16+111
9. Kecskeméti TE931510–12–210
10. Zalaegerszegi TE922512–20–88
11. Mezőkövesd81169–17–84
12. Kisvárda91177–17–104

 

Legfrissebb hírek

A Salzburg edzője viccesen a Fradiról: A végén még elhiszik, hogy megnyerhetik a meccset...

Európa-liga
2 órája

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
3 órája

Európa-liga: most már elég „csak” jól játszani az osztrák csapat ellen

Európa-liga
4 órája

A Ferencváros súlyos vereséget szenvedett a Benfica vendégeként az El-ben

Kézilabda
18 órája

„Nekem a Fradi volt a Barcelona” – de most már Csíkszeredában alkotna maradandót

Légiósok
Tegnap, 15:32

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:29

Az FTC volt szerb edzőjét meneszti a Szpartak Moszkva – sajtóhír

Minden más foci
Tegnap, 12:44

„A Porto ellen már megmutattuk” – nem tartanak a Fraditól a botladozó salzburgiak

Európa-liga
Tegnap, 12:05
Ezek is érdekelhetik