Zsidai-duplával nyert odahaza a Debrecen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.09. 20:25
null
A nagy csaták a középpályán zajlottak (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I harmadik fordulójában a címvédő Debreceni VSC-Teva Zsidai László két találatával odahaza 2–0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát.

NB I
3. FORDULÓ

Debreceni VSC–Puskás Akadémia 2–0 (Zsidai 34., 89.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Kellemes nyáresti időben csapott össze egymással a két egypontos csapat, és a debreceni mester, Kondás Elemér alaposan átvariálta a BATE ellen leszereplő csapatát, míg kollégája, Benczés Miklós Lubos Hajdúch helyett Braniszlav Danilovicsot állította be a kapuba. Hamar kiderült (sokadszor...), hogy más az európai és más az NB I-es szint, a harmadik percben Lencse László addig várt-várdogált a kapussal szemben állva, hogy Igor Morozov beérte – az ötödik percben viszont Kulcsár Tamás hagyott ki ordító ziccert, majd Tisza Tibor 16-os előtti lövése után bedobással folytatódott a bajnoki.

No és sok-sok pontatlansággal, ám azt mindenképpen jegyezzük meg, hogy az iramra nem lehetett szava a nézőknek (jó negyed házat regisztrálhattak a nagyerdei csodastadionban). Az első fél órához érve egyre monotonabbá vált a mérkőzés, de Zsidai László egy szép 17 méteres lövéssel bevette a felcsútiak kapuját (1–0), és rögtön új erőre kaptak a felek.

Benczés a szünetben kettőt cserélt, Polonkai Attilát és Tischler Patrikot is pályára vezényelve. Utóbbi hamar betalálhatott volna, de négy méterről a kapus ölébe fejelt egy szöglet után, míg a másik oldalon Tisza megdöngette a lécet egy jól eltalált (és egy védőn megpattanó) lövéssel. A hajrá felé közeledve egyre erőtlenebbé vált a PAFC, a csereként beálló Ibrahima Sidibe, Zsidai, majd Kulcsár Tamás is eldönthette volna a mérkőzést, ha kissé jobban koncentrál.

Megtette ezt helyettük Zsidai László, aki nem sokkal a vége előtt a kapuba fejelte a Bódi Ádám lábáról leperdülő labdát: 2–0!

Félgőzzel is megnyerte első hazai bajnokiját az idényben a címvédő, győzelemmel köszöntve a 100. NB I-es mérkőzésén a kispadon ülő Kondást, míg a Puskás Akadémia mindössze egyet nyert meg legutóbbi tizenegy bajnoki mérkőzéséből.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. MVM Paks 3 3 8–0 +8 9
2. Videoton FC 3 3 9–2 +7 9
3. MTK Budapest 3 2 1 5–3 +2 6
4. Lombard Pápa FC 3 2 1 4–5 –1 6
5. Újpest FC 3 1 2 3–2 +1 5
6. DVSC-Teva 3 1 1 1 3–2 +1 4
6. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–2 +1 4
8. Nyíregyháza Spartacus FC 3 1 1 1 2–4 –2 4
9. Ferencvárosi TC 2 1 1 3–2 +1 3
10. Budapest Honvéd 3 1 2 4–4 0 3
11. Szombathelyi Haladás 2 1 1 1–1 0 3
12. Győri ETO FC 3 1 2 5–6 –1 3
13. Pécsi MFC 3 2 1 3–7 –4 2
14. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–6 –3 1
15. Kecskeméti TE 3 3 3–7 –4 0
16. Dunaújváros PASE 2 2 0–6 –6 0

LABDARÚGÓ NB I, 3. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 8., péntek
19.00
MVM-Paksi FC–MTK Budapest 3–0
Solymosi Péter
Augusztus 9., szombat
16.30
Budapest Honvéd–Nyíregyháza Spartacus 0–1
Farkas Ádám
16.30Videoton FC–Győri ETO FC 3–2Iványi Zoltán
18.30
Lombard Pápa–Kecskeméti TE 3–2
Szabó Zsolt
18.30Pécsi MFC–Újpest FC 1–1
Erdős József
20.30

Debreceni VSC–Puskás Akadémia 2–0

Fábián Mihály
Augusztus 10., vasárnap
18.30
Diósgyőri VTK–Szombathelyi Haladás (Sport2) Németh Ádám
A Ferencváros–Dunaújváros PASE mérkőzést a hazai csapat Chelsea elleni, vasárnapi stadionavatója miatt későbbre halasztották, az új időpont még nem ismert.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik