Rossi megmondta: tényleg más ez a Honvéd!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.25. 15:25
null
A nagy meleg ellenére jó iramú és hullámzó volt a játék Kispesten (Fotó: Földi D. Attila)
A Videoton után egy másik élcsapat, az MTK is elbukott a Budapest Honvéd ellen a Bozsik-stadionban, a kispestiek 2–1-re nyertek a labdarúgó NB I második fordulójának nyitó mérkőzésén.


LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ

Bp. Honvéd–MTK 2–1 (Kamber 43., Vernes 87., ill. Strestík 38.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Mivel visszatért a honvédos B-közép nagy része, igazán hazai pályán érezhették magukat a kispestiek, hiszen a kék-fehérek ezúttal már vendégként érkeztek. Nemrégiben ugye még a szó szoros értelmében hazajártak a Bozsik-stadionba – talán ezért kezdtek jobban, de szép lassan átvette az irányítást a Honvéd. Holender Filip egy szép szólóval, Djordje Kamber pedig egy-két veszélyes lövéssel jelezte, hogy ki az úr ezen helyrajzi szám alatt.

Minden bizonnyal csakis a nagy meleg (35 Celsius-fok) miatt nem láthattunk pörgős félidőt, de legalább nézhették a mérkőzést a tv-ben a sportrajongók. Az ivószünetet követően Souleymane Youla előtt már igazi helyzet is kialakult, de ő sem célzott elég pontosan, mint ahogy a kapu fölé szállt Torghelle Sándor szép lövése is.

Az egykori honvédos a következő helyzetét már nem rontotta el: Szatmári Lóránd mesteri passza után csak a kapussal állt szemben, de önzetlenül Marek Strestík elé gurított, aki nem hibázott. 0–1!

Belehúzott erre a Honvéd, és néhány Hegedüs Lajos-bravúr után Djordje Kamber még a szünet előtt egyenlített: 1–1!

Az első félidő vége előtt pörgőssé vált a mérkőzés, és a színvonal nem esett a pihenőt követően sem. Szatmári parádés passza után Varga Szabolcs közeli lövését Kemenes a kapufa segítségével hárította, és a csereként beálló Vernes Richárd szintén az ötös sarka elől nem tudott a kapuba találni.

Ugyancsak csereként állt be az MTK-ba Gera Dániel, aki a hajrában előnyhöz juttathatta volna csapatát, ha kissé higgadtabb. A végét ugyanis az MTK bírta jobban erővel, egyre erőtlenebbül mozogtak a kispesti középpályások, Youla játékából is elfogyott a lendület.

Mint később kiderült, csak tartalékolt, hiszen a hajrában éppen Youla passza után Vernes Richárd középről már nem hibázott: 2–1-re nyert a Honvéd.

Marco Rossi már a legutóbbi idény végén megmondta, hogy a következő szezonban teljesen más Honvéd lép majd pályára – a címvédő Videoton után egy másik élcsapat, az MTK is vesztesen hagyta el a Bozsik-stadiont.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Budapest Honvéd 2 2 3–1 +2 6
2. Paksi FC 2 1 1 4–0 +4 4
3. Újpest FC 2 1 1 3–1 +2 4
4. Ferencvárosi TC 1 1 2–0 +2 3
5. DVSC-Teva 1 1 3–2 +1 3
6. Diósgyőri VTK 1 1 2–1 +1 3
7. MTK Budapest 2 1 1 2–2 0 3
8. Szombathelyi Haladás 2 1 1 1–2 –1 3
9. Puskás Akadémia FC 1 1 0–1 –1 0
10. Videoton FC 2 2 0–2 –2 0
11. Vasas FC 2 2 2–5 –3 0
12. Békéscsaba Előre 2 2 2–7 –5 0
LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Július 25., szombat
15.30 Bp. Honvéd–MTK 2–1 Kassai Viktor
18.00 Videoton FC–Haladás Solymosi Péter
18.00 Paksi FC–Békéscsaba
Erdős József
20.30 Vasas–Újpest FC 1–3 Vad II István
Július 26., vasárnap
18.00 DVSC-Teva–Puskás Akadémia
Bognár Tamás
18.00 FTC–DVTK (Tv: M4)Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik