NB I: a szurkolók érdekében kezdődik korán a Honvéd–MTK

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.23. 21:44
A magyar sportrajongók érdekében módosították a Budapest Honvéd–MTK Budapest bajnoki labdarúgó-mérkőzés kezdési időpontját – közölte az MTVA sajtóosztálya csütörtökön.

A második fordulós találkozóra eredetileg szombat 18 órától került volna sor, de hétfőn a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) azt írta, hogy az NB I hétvégi programja korábban, ezzel az összecsapással 15.30-kor kezdődik. Akkor az MLSZ jelezte, hogy a nyitó találkozót az M4 sportcsatorna élőben közvetíti, amint azt követően a 2018-as világbajnoki selejtezősorozat sorsolását is 18 órától.

Az MTVA Sajtóosztályának Facebook-oldala – az után, hogy csütörtökön több sajtótermék foglalkozott a változtatással, illetve azzal, hogy így nagy hőségben kell majd a csapatoknak játszaniuk – így indokolt:

„Az említett bajnoki mérkőzés időpontjának módosítására azért volt szükség, hogy a magyar sportrajongók érdekeit szolgáljuk, hiszen ezáltal sem a fővárosi rangadóról, sem a nagy érdeklődésre számot tartó sorsolásról nem marad le, aki az M4 Sportra kapcsol.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik