Drámai hajrával nyert a Paks Békéscsabán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.24. 17:21
A labdarúgó NB I tizenharmadik fordulójában Birtalan Botond korai duplájával sokáig nyeregben érezhette magát a Békéscsaba, a Paks azonban Papp Kristóf és Szakály Dénes révén egyenlített, majd a 96. percben Bartha László szabadrúgásgóljával a győzelmet is megszerezte.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TALÁLJA!A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TALÁLJA!

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ

Békéscsaba–Paks 2–3 (Birtalan 7., 10., ill. Papp K. 54., Szakály D. 81., Bartha 96.)

A Paks a dobogó legalsó fokáról, míg a Békéscsaba sereghajtóként várhatta a szombat délutáni összecsapást a Kórház utcában. A csabaiak legutóbbi három hazai találkozójukon veretlenek maradtak, ám az előző fordulóban súlyos, 7–0-s vereségbe futottak bele a Nagyerdei Stadionban. Ezzel szemben az esélyesebb vendégek öt mérkőzés óta veretlenek voltak, és a két csapat második fordulóbeli összecsapásából is erőt meríthettek, amelyet hazai pályán 4–0-ra megnyertek.

A papírformával azonban teljesen ellentétesen kezdődött a találkozó, hiszen a kezdeti tapogatózás után a Békéscsaba a 7. percben megszerezte a vezetést. Jól megkomponált jobb oldali akció végén Bényei Balázs középre adta a labdát, és az üresen érkező Birtalan Botond hét méterről a kapu jobb oldalába lőtt (1–0).

Nem kellett sokat várni a következő csabai gólra sem, hiszen a 10. percben Borbély Bálint ívelt hosszan előre egy labdát a középpályáról, Birtalan Botond átvette a tizenhatoson belül, majd a kissé kint álló Molnár Péter fölött a hálóba emelt; a kapus már csak belekapni tudott a labdába (2–0).

Az első félidőben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek a gólszerzésre, Mursits Roland és Molnár Péter is a helyén volt, így újabb találat nem esett. Nem úgy az 54. percben, amikor Bertus Lajos végzett el szögletet a jobb oldalról, a labdára Papp Kristóf érkezett a legjobb ütemben, és hat méterről a kapu bal felső sarkába fejelt (2–1).

A mérkőzés utolsó tíz percébe belépve az egyenlítés is összejött a vendégeknek. A 81. percben Szabó János adott be a bal oldalról, és Szakály Dénes kapásból bombázott a kapu közepébe 13 méterről (2–2). Nem volt azonban vége az izgalmaknak, hiszen az egyik eltörött szögletzászló miatt hat percet hosszabbított a játékvezető, és a ráadás legvégén Bartha László 24 méterről, gyönyörűen tekert szabadrúgásból – az addigra Szalai Dániel kiállítása miatt megfogyatkozó – hazaiak kapujába, kiharcolva a három pontot a paksiak számára (2–3).

A jó kezdés ellenére megszakadt a hazaiak három mérkőzés óta tartó hazai veretlensége, és továbbra is a bajnokság utolsó helyén állnak, míg a Paks immár hat mérkőzés óta veretlen, és a debreceniek botlásának köszönhetően fellépett a tabella második helyére.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 13 12 1 27–5 +22 37
2. Paksi FC 13 6 4 3 17–10 +7 22
3. MTK Budapest 13 6 4 3 19–13 +6 22
4. Szombathelyi Haladás 13 5 6 2 11–10 +1 21
5. DVSC-Teva 13 5 5 3 21–14 +7 20
6. Budapest Honvéd 13 4 4 5 16–18 –2 16
7. Videoton FC 13 5 8 14–16 –2 15
8. Diósgyőri VTK 13 4 3 6 14–23 –9 15
9. Újpest FC 13 3 6 4 15–15 0 15
10. Puskás Akadémia FC 13 2 6 5 14–17 –3 12
11. Vasas FC 13 3 1 9 9–17 –8 10
12. Békéscsaba Előre 13 2 2 9 11–30 –19 8
13. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető
Október 24., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVSC 1–1
Andó-Szabó Sándor
17.30 Békéscsaba–Paks 2–3
Berke Balázs
17.30 Haladás–Videoton 1–0
Kassai Viktor
17.30 MTK–Honvéd 2–1 Vad II István
17.30 Újpest–Vasas 2–0
Erdős József
17.30 DVTK–Ferencváros 0–2 Szabó Zsolt
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik