NB I: az MTK egykori és mai klasszisa a rasszizmus ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.02. 16:09
A Polgári Platform 2013 őszén indította „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” kampányát annak érdekében, hogy a pályákról – a drukkerekkel közösen – kiűzze a rasszizmust, a lelátókat pedig ismét a csapatukat buzdító szurkolók tölthessék meg. A szervezet a tavalyi bajnokság alatt számos antirasszista demonstrációt, szakmai kerekasztal-beszélgetést tartott, valamint elindította figyelemfelhívó kezdőrúgó kampányát, amelyben a hazai sport és közélet olyan kiválóságai vállaltak szerepet, mint Gesztesi Károly színművész, Pisont István, Hajdu Attila és Rudolf Gergely egykori és jelenlegi labdarúgók, legutóbb pedig Khaly Iyane Thian és Bödör László.

„A rasszizmus ellen minden eszközzel küzdenünk kell, ez nem is kérdés. Nekem nagy szerencsém van, mert sem itt az MTK-nál sem a korábbi csapataimnál nem volt ezzel problémám. Soha nem volt téma a bőröm színe, az első perctől elfogadtak, és ami még fontosabb, befogadtak a társaim. Szóval én mindenkinek csak azt tudom kívánni, hogy olyan nagyszerű közösség tagja lehessen, mint az MTK” ‒ emelte ki Khaly Iyane Thian, az MTK meghatározó játékosa. Thian a Haladás elleni mérkőzés előtt a klub ’64-ben KEK-döntőt játszó labdarúgójával, Bödör Lászlóval közösen végezte el a meccs előtti kezdőrúgást, hogy ezzel együtt hívják fel a figyelmet a hazai lelátókon tapasztalható kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére. Khaly Iyane Thian, az MTK meghatározó játékosa. Thian a Haladás elleni mérkőzés előtt a klub ’64-ben KEK-döntőt játszó labdarúgójával, Bödör Lászlóval közösen végezte el a meccs előtti kezdőrúgást, hogy ezzel együtt hívják fel a figyelmet a hazai lelátókon tapasztalható kirekesztő, gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére.

Az MTK egykori és mai klasszisa a Polgári Platform felkérésére a „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” kampány keretében lépett a kezdőkörbe, a kezdőrúgást megelőzően pedig a szurkolók és a játékosok a hangosbemondón keresztül meghallgatták a Polgári Platform antirasszista kiáltványát.

Bödör László a kezdőrúgásról elmondta: „Gyakorlatilag bejártam a világot, sok mindent tapasztaltam. A külföldi csapatokban akkoriban még kevesebb színes bőrű játékos szerepelt, de soha senki sem »problémázott« velük. Míg a csapattársaik számára játékostársak, barátok, haverok voltak, én a focistát láttam bennük, csakúgy, mint minden rivális csapatban játszó játékosban. A pályán nem számít a vallás, a bőrszín, a származás, csak a gólok számítanak. Örülnék, ha egymás kölcsönös tisztelete nem csak a pályán valósulna meg, hanem a lelátókon, sőt a mindennapi életünkben is.”

A Polgári Platform „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” című kiáltványa:

„Hiszünk a fociban, a világ legjobb játékában.
Hiszünk a versenyben.
Hiszünk a tisztességben,
Hiszünk a csapatunkban.
Hiszünk a győzelemben.
A pályán csak az számít, hogy ki a gyorsabb, az ügyesebb, a tehetségesebb.
Mindegy, hogy egy játékos, vagy egy szurkoló milyen bőrszínnel született.
Mindegy az is, hogy egy játékost, vagy egy szurkolót gyerekként milyen vallásúnak neveltek.
A foci összeköt mindannyiunkat.
Szurkoljunk együtt a rasszizmus ellen.”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik