NB I: a Vasas jelentheti be a mezőkövesdi középpályás érkezését

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2020.07.09. 21:46
null
Pekár László a Vasashoz tart? (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport Online információja szerint az NB II-es Vasas néhány napon belül bejelenti Pekár László, a Mezőkövesd labdarúgójának érkezését.

 

Mint beszámoltunk róla, a 27 esztendős középpályás iránt az angyalföldiek mellett a Budapest Honvéd és az Újpest FC érdeklődött. Úgy tudjuk, a Vasas lesz a befutó. Pekár tavaly januárban a másodosztályú Nyíregyházától került Kövesdre, ebben az idényben 34 tétmeccsen három gólt és hat gólpasszt jegyzett Kuttor Attila csapatában.

A Vasas csütörtökön bejelentette Silye Erik érkezését, aki a 2019–2020-as évadban – Pekárhoz hasonlóan – a Mezőkövesdet erősítette.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD ZSÓRYNÁL
Érkezők: Dino Besirovic (bosnyák, Hajduk Split – Horvátország, kölcsön után végleg), Jagodics Márk (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Földi Botond
(Dorog, ?), Matija Katanec (horvát, ZTE FC, ?), Novák Csanád (Szolnoki MÁV FC, ?), Tóth Máté (Szeged-Csanád GA, ?), Varjas Zoltán (szlovákiai, FC Komarno – Szlovákia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Berecz Zsombor (Mol Fehérvár – kölcsön után végleg?)
Távozók: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár), Oláh Bálint (Budafok – kölcsön után végleg), Sajbán Máté (Paks – kölcsön után végleg), Sajbán Miklós (Budaörs – kölcsön után végleg)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Silye Erik (FTC, onnan Vasas)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Pekár László (Bp. Honvéd, Újpest, Vasas)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASASNÁL
Érkezők: Bánfalvi Dániel (Kubala Akadémia), Litauszkj Róbert (Újpest), Kalmár Olivér (ETO FC Győr, kölcsön után végleg), Silye Erik (FTC)
Távozók: Bősz Levente (?), Király Botond (?), Rétyi Róbert (Ajka – kölcsönbe), Torghelle Sándor (?), Tóth László (Kazincbarcika – kölcsönből vissza), Lakatos Csaba (?)

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
9 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Korai gól döntött, a Tiszakécske legyőzte a több helyzetet is elhibázó Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:18

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04